// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Adott Ön pénzt A föld bölcsességére? Egyhamar nem fogja viszontlátni!

// HIRDETÉS

A törvény értelmében ugyanis nem lehet visszaadni a Brâncuși-szoborra szánt adományokat.

George Ivașcu művelődésügyi miniszter csütörtökön kijelentette: a Constantin Brâncuși A föld bölcsessége című szobrának megvásárlására adományozott összegek nem fizethetők vissza, az érvényes törvények értelmében.

A történet 2014-ben kezdődött, amikor a román állam meg akarta venni a világhírű szobrász alkotását, ám a tulajdonosok által kért 20 millió eurós vételárat kicsit sokallta.

Aztán 2016-ban, a Cioloș-kormány idején újrakezdődtek a tárgyalások, és mivel sikerült jóval kedvezőbb árat, 11 millió eurót kialkudni, az illetékesek belevágtak a dologba. Annál is inkább, mert az aktus afféle erkölcsi jóvátétel is akart lenni a nagy művésszel szemben. A Párizsban élő Brâncuși hat évvel halála előtt felajánlotta a román államnak 200 munkáját és párizsi műtermét, suhogó ingyen, ám az akkori román akadémia elutasította arra hivatkozva, hogy művészete a polgári dekadenciát képviseli.

Egy szó mint száz, a román kormány adta a vételár egy részét, másik részére pedig adománygyűjtést hirdetett. A közadakozás viszont nem jött össze: csupán 1,25 milliót sikerült begyűjteni, ezért a terv dugába dőlt.

Igen ám, de az adományokat vissza kellett fizetni. Az új kormány 2017 végén megígérte, hogy 2018. december 31-ig minden egyes bani visszakerül jogos tulajdonosához.

Ám most kiderült, hogy a vonatkozó törvények lényegében megtiltják a visszafizetéseket. George Ivașcu miniszter bizonyos pénzügyi mechanizmusokra hivatkozott, meg arra, hogy senki illetékes nem adott semmiféle magyarázatot. Ezért szépen kihívja a miniszterelnöki ellenőrző testületet, és töviről hegyire átvizsgálják az egész történetet. Hogy világosan és érthetően el tudják mondani az adakozóknak, mi a helyzet.

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter amúgy kollégája segítségére sietett. Azt nyilatkozta, a kormány határozatot fog hozni, hogy az adakozók visszakaphassák a pénzüket.

Mi meg azt kérdezzük önöktől: ezek után adományozna bármit is a román kormánynak?

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro