// 2025. július 10., csütörtök // Amália

Egy kamionsofőr is bejelentkezett a súlyos krízisben lévő USR elnöki tisztségéért

// HIRDETÉS

Rá is férne egy jó kormányos a magát reformista pártnak tituláló alakulatra, amely amúgy is sorra veszíti el a törvényhozóit, egy ideje a párttagok is százával menekülnek a süllyedő hajóról, ráadásul a népszerűsége is fokozatosan csökken.

Nehéz lenne megsaccolni, vajon ki vagy mi tudná felrázni a régóta válságban vergődő Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR), amelyet lassan át is lehetne keresztelni Mentsétek meg a Pártot Szövetséggé.

A rosszul sikerült kormánykaland óta – mint tudjuk – Dacian Cioloș lemondott az alakulat éléről, és REPER néven már egy új szervezetet is létrehozott, amelynek – úgy tűnik –

az első számú célja az USR-s honatyák átcsábítása lett.

A 80 fős parlamenti frakcióból pár nap alatt már tizenegy „uszerés” honatyát igazoltak le Cioloșék, s ha ez a tempó marad, az USR szépen lassan el is fog tűnni a parlamentből. Talán emlékeznek még rá, februárban még arról szóltak a hírek, hogy a magát reformista pártnak tituláló, a fősodratú szervezetek alternatívájaként „tetszelgő” alakulatból több százan léptek ki egyik napról a másikra, Cioloș lemondását követően.

A csodát talán az új elnöktől várják a pártban, a tisztségért kiírt választás első fordulója július elején lesz.

Az új USR-vezért nyolc jelentkező közül választják majd ki.

A listát nézve olyan ismertebb arcok is bejelentkeztek a megmérettetésre, mint Allen Coliban, Brassó polgármestere, Cătălin Drulă exminiszter, Temes megyei képviselő, de többek közt egy Alexandru Kiss nevű Vâlcea megyei kamionsofőr is úgy érezte, megpróbálkozik a dologgal.

Az USR egyébként már csak a negyedik a pártok népszerűségi listáján, a szervezet támogatottsága mára a 15 százalékot sem éri el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.