Hiába támadta meg Csíkszentmárton a telekkönyvezési kérvényt.
Se a mojnesti kataszteri hivatal, se Dormánfalva önkormányzata nem várta meg, hogy lezáruljon Bákó és Hargita megye határvitája, és az arra hivatott bizottság mondja ki, hova tartozik a lakatlanná vált Úzvölgye település: a Bákó megyei Dormánfalva tulajdonaként telekkönyvezték az úzvölgyi temetőt. Erről levélben értesítette a kataszteri hivatal Csíkszentmárton önkormányzatát, ahogy két hónappal ezelőtt a telekkönyvezési szándékról is.
Akkor Csíkszentmárton megtámadta a kérvényt a törvényes határidőn belül, a telekkönyvezés mégis megtörtént, írja a Háromszék. Most magát a telekkönyvezést is megtámadja az önkormányzat, döntötte el az úzvölgyi haditemető ügyében Hargita Megye Tanácsa keretében létrehozott munkacsoport.
A héten már a Hargita megyei prefektus is észbe kapott, hogy rendezni kellene a két megye közötti, évek óta húzódó határvitát, a kulturális minisztérium viszont titokban rábólintott, hogy művészi szempontból elfogadható a temetőben felállított emlékmű és az 50 betonkereszt.
A Hargita megyeiek ismét levelet küldenek azoknak az intézményeknek, amelyeket korábban is megkerestek az ügyben, ám választ nem kaptak. Ismét felszólítják a Bákó megyei prefektust, állítsa le a temetőt érintő intézkedéseket, mert így csak törvénytelenséget törvénytelenségre halmoznak, mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az úzvölgyi temető helyzetének súlyosbodásáról tájékoztatják a honvédelmi minisztériumot, a Hősök Emlékének Országos Hivatalát, a fővárosi és a kolozsvári történelmi egyetemeket, és segítségüket kérik az ügy megoldásához.
Románia és Magyarország védelmi minisztériumának illetékesei ma tárgyalnak Bukarestben a katonatemetők és kifejezetten az úzvölgyi katonatemető helyzetéről. Kedden Benkő Erika, az RMDSZ képviselője vitte a törvénytelenül kisajátított katonatemető ügyét az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Esélyegyenlőségi Bizottsága elé.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.

További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.

… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.