Darabjaira hulló középkori templomok és magyar közösségek a Mezőségen

A roskadozó kiszsolnai evangélikus templomban nemrég felfedezett Giotto-másolat rövid ideig ráirányította a figyelmet a szórványmagyarság, illetve a szászok által Erdély-szerte hátrahagyott építészeti örökség kérdésére. A szenzáció azonban múlékony:  bár a világsajtót is körbejárta a nagyszerű felfedezés, és az elszánt műemlékvédők közbenjárásának köszönhetően úgy tűnik, hogy sikerül megmenteni a pusztulástól az építményt, az alapprobléma változatlanul megmaradt. Hiszen

rengeteg olyan, a kiszsolnai templomhoz hasonló, kivételes művészettörténeti értékkel bíró szakrális építmény van még, mely beavatkozásra vár,

különösen a Mezőségen.

A kiszsolnai templom esetében is a tettek mezejére lépő, magyarországi székhelyű Möller István Alapítvány kutatói kiemelten foglalkoznak a mezőségi templomok elemzésével és közép-európai kontextusba való elhelyezésével. Több program és kutatás mellett például egy – online is elérhető – ismeretterjesztő füzetben sorakoztatták fel a Mezőség középkori templomait, az elmúlt hétvégén pedig Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum Egyesület székhelyén szerveztek egy műhelytalálkozót kifejezetten a Mezőségre helyezve a hangsúlyt.

A műhelytalálkozó résztvevői (Fotók: Mészáros Tímea)

A találkozó előadói között volt művészettörténész, építész, néprajzkutató, területfejlesztési szakember, műemlékvédelmi szakmérnök, restaurátor, szórványkutató és szociográfus, így az összes fontos nézőpontból ráláthattunk a Mezőség kérdésére.

A Kolozs, Maros és Beszterce-Naszód megyék mezsgyéjén fekvő tájegység több szempontból is figyelemre méltó, derült ki az előadásokból. A szórványosodás hosszú évtizedek, sőt évszázadok óta szorongást, az értékvesztéstől és átrendeződéstől való félelmet jelent az itt élő magyar közösségeknek.

A mezőségi templomok sorsa  arra mutat rá, hogy mi történik az egykoron főleg magyarok és szászok által lakott települések épített örökségével, miután a közösség utolsó tagjai is meghalnak vagy elvándorolnak. A bemutatott példákból kiderül: a legtöbb esetben a lakosok szándékosan, vagy csak egyszerűen érdektelenségből veszni hagyják az épületeket, mert nem tudnak azonosulni egy másik felekezet, kultúra emlékével.

A romos épületeket mezőgazdasági célokra használják fel,

köveit elhordják. Van arra is példa, hogy birtokba veszik, és görög katolikus vagy ortodox rítusú templomokká alakítják ezeket.

A magyarszováti unitárius templom esete azt mutatja, hogy azokon a szórványtelepüléseken is veszélyben vannak a templomok, ahol még élnek magyarok.  A kőfaragványai és freskó-részletei miatt különleges 14. századi templom olyan dombra épült, mely a laza talaj miatt rendszeresen megmozdul repedéseket okozva a falakban. Ezért a templomot sokszor átépítik, falait megerősítik, és a helyreállítás körülményei általában nem szakszerűek.  A jó szándék ellenére a cementes vakolás vagy a  lambériázás jelentős középkori emlékeket tett tönkre. Furu Árpádtól megtudhattuk: a hívek meggyőzésével sikerült eltávolítani a nem középkori templomba való elemeket, és a még kijavítható rongálásokat helyrehozni, de elsősorban a templom statikai rendezésére van szükség.

Kollár Tibor moderálás közben 

Az aranyosmórici evangélikus templomrom megmaradt faragványai,  a toronyalj csillagboltozata, az igényesen faragott ajtó- és ablakkeretek, a kulcslyuk alakú lövések arról árulkodnak, hogy a gótikus építmény rendkívüli jegyekkel bírt – hangzott el Szőke Balázs előadásában. Az egykoron főleg szászok által lakott településen a 19. században hagytak fel az evangélikus templom használatával.  Jelenleg szénapajtaként „üzemel”, téglái napról napra fogyatkoznak.

Kiss Lóránd előadásában hat mezőségi templom sorsát foglalta össze, arra hívva fel a figyelmet, hogy veszélyes precedenst teremthet, hogy

az elmúlt tíz évben három középkori templomot is leromboltak Beszterce-Naszód megyében,

aminek semmilyen visszhangja nem volt. Van olyan település, amelynek polgármestere kerek-perec kijelentette, hogy le kell bontani a templommaradványt. Kiss szerint fontos lenne rendszerbe foglalni a megmentésre váró templomokat, hiszen ha már tudunk róla, az is több, mint semmi.

A Giotto-másolat miatt elhíresült kiszsolnai templomról az utóbbi egy évben rengeteget lehetett olvasni, híre bejárta világsajtót, de azt eddig nem tudtuk, hogy milyen diplomáciai csörték folytak a másolat megmentése körül. Kollár Tibor előadásából kiderült: egy abszurd dráma alapját is képezhetné a történet, melybe egy holland kézilabdázó, a korrupció miatt lecsukott nagybányai polgármester és Beszterce-Naszód megye tanácsának elnöke is szerepet játszott.

Kollár Tibor szerint a 90-es években még jó állapotban lévő templom

egy brutális és tudatos rombolás eredményeképpen került végveszélybe.

A helyi lakosok még emlékeznek arra, és nem hivatalos formában el is mondták a kutatóknak, hogy a szász közösség távozásra kényszerítése után sokan azzal szórakoztak, hogy kövekkel törték be az üresen maradt templom ablakait. Az ortodox egyház a megyei tanácstól átvette a használatát, de nem tett semmit a megmentéséért. A 2000-es évek elejére a szentély mennyezetének fedele beszakadt.

Giotto Navicellájával, a nyugat-európai gótikus művészet legendás, elpusztult magnum opusával majdnem egykorú, 14. századi másolat körvonalait Kiss Lóránd fedezte fel, majd Papp Szilárd írt tanulmányt róla. Bár a külföldi sajtó felkapta a szenzációs leletet, a román sajtó nem nagyon tudott mit kezdeni vele.

Kollár visszaemlékezése szerint a templom nem felelt meg a magyar kormány által a Kárpát-medencei műemlékek felújítására indított Rómer Flóris Terv kritériumainak, ennek ellenére sikerült ötmillió forintot szerezni a megmentésére. A Beszterce-Naszód megyei tanács elnökénél ugyanennyi összeget lobbiztak ki, de ebben szerepet vállalt egy Nagybányán játszó holland kézilabdázó, aki jószolgálati nagykövetként járt közbe a kiszsolnai templomért.

Kiszsolnán tavaly ősszel készített videóösszefoglalónk

Kollár meggyőződése szerint a templomot az utolsó pillanatban sikerült megmenteni: ha nem avatkoztak volna közbe, még egy telet nem bírt ki volna a boltíves mennyezet.

Az értékmentő munkálatok megszervezésére egyébként a Teleki László Alapítvány kapott megbízást, mely

várhatóan két szezonon belül elvégzi a restaurálást.

A műhelytalálkozó utolsó előadójaként Vetési László Gyülekezetek maradéka műemléktemplomok árnyékában című előadására került sor, mely átfogó és rendkívül szomorú képet nyújtott a Mezőség szórványmagyarságának helyzetéről. A magyar közösségekből elfogytak a cselekvőképes emberek, akik pedig továbbra is ragaszkodnak magyarságukhoz, iskola hiányában a Biblia másolásával vagy a magyar televízió műsorainak nézésével tanítják meg a gyereküket a magyar beszédre.

Vetési László szórványkutató szociológus előadása

Egy több mint 800 éves történelem végét jelenti, amikor egy-egy településen eltemetik az utolsó magyart is – fogalmazott. Az, hogy mi legyen a magyar templomok vagy más ingatlanok sorsa ezt követően, településektől függ. A malomárki evangélikus templomba például pünkösdisták költöztek. A többségében református mezőségi magyarok közül is sokan térnek át más – neoprotestáns – vallásra.

De nem csak a templomok sorsa vált kétségessé: a református egyház azzal a problémával is szembesül, hogy nincs mit kezdeni az elhagyott parókiákkal. Vetési elmondása szerint közel ötven parókia áll üresen, melyek értékesítésére – akár idegenforgalmi célokra – még keresik a megoldásokat.

Az előadásokat követő kerekasztal beszélgetésen többek között erre is születtek életképesnek tűnő ötletek.