// 2025. november 14., péntek // Alíz

Darabjaira hulló középkori templomok és magyar közösségek a Mezőségen

// HIRDETÉS

A szenzációs Giotto-másolattal a világsajtó homlokterébe került Kiszsolna. Rengeteg mezőségi templom vár még hasonló csodára.

A roskadozó kiszsolnai evangélikus templomban nemrég felfedezett Giotto-másolat rövid ideig ráirányította a figyelmet a szórványmagyarság, illetve a szászok által Erdély-szerte hátrahagyott építészeti örökség kérdésére. A szenzáció azonban múlékony:  bár a világsajtót is körbejárta a nagyszerű felfedezés, és az elszánt műemlékvédők közbenjárásának köszönhetően úgy tűnik, hogy sikerül megmenteni a pusztulástól az építményt, az alapprobléma változatlanul megmaradt. Hiszen

rengeteg olyan, a kiszsolnai templomhoz hasonló, kivételes művészettörténeti értékkel bíró szakrális építmény van még, mely beavatkozásra vár,

különösen a Mezőségen.

A kiszsolnai templom esetében is a tettek mezejére lépő, magyarországi székhelyű Möller István Alapítvány kutatói kiemelten foglalkoznak a mezőségi templomok elemzésével és közép-európai kontextusba való elhelyezésével. Több program és kutatás mellett például egy – online is elérhető – ismeretterjesztő füzetben sorakoztatták fel a Mezőség középkori templomait, az elmúlt hétvégén pedig Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum Egyesület székhelyén szerveztek egy műhelytalálkozót kifejezetten a Mezőségre helyezve a hangsúlyt.

A műhelytalálkozó résztvevői (Fotók: Mészáros Tímea)

A találkozó előadói között volt művészettörténész, építész, néprajzkutató, területfejlesztési szakember, műemlékvédelmi szakmérnök, restaurátor, szórványkutató és szociográfus, így az összes fontos nézőpontból ráláthattunk a Mezőség kérdésére.

Mintegy keretet szabva a műhelytalálkozónak, a Mezőség tájairól, kultúrájáról és jelenéről Keszeg Vilmos (BBTE) és Vetési László (Erdélyi Református Egyházkerület) értekezett. Hegyi Géza a középkori Mezőség birtokviszonyait ismertette, míg Kondra Laura és Deák Attila a Középkori templomok útja – azaz egy Kárpát-medencei örökségturisztikai hálózat – kiépítéséről beszéltek. Az egyes mezőségi templomok állapotával több előadás is foglalkozott: Szakács Béla Zsolt (PPKE) a bonchidai, Furu Árpád (Magyar Unitárius Egyház) a magyarszováti, Szőke Balázs (Gödöllői Városi Múzeum) az aranyosmórici, Kollár Tibor (Möller István Alapítvány) a kiszsolnai templomokról értekezett, Kiss Lóránd több általa restaurált mezőségi istenházán végzett kutatómunka részeredményeit ismertette.

A Kolozs, Maros és Beszterce-Naszód megyék mezsgyéjén fekvő tájegység több szempontból is figyelemre méltó, derült ki az előadásokból. A szórványosodás hosszú évtizedek, sőt évszázadok óta szorongást, az értékvesztéstől és átrendeződéstől való félelmet jelent az itt élő magyar közösségeknek.

A mezőségi templomok sorsa  arra mutat rá, hogy mi történik az egykoron főleg magyarok és szászok által lakott települések épített örökségével, miután a közösség utolsó tagjai is meghalnak vagy elvándorolnak. A bemutatott példákból kiderül: a legtöbb esetben a lakosok szándékosan, vagy csak egyszerűen érdektelenségből veszni hagyják az épületeket, mert nem tudnak azonosulni egy másik felekezet, kultúra emlékével.

A romos épületeket mezőgazdasági célokra használják fel,

köveit elhordják. Van arra is példa, hogy birtokba veszik, és görög katolikus vagy ortodox rítusú templomokká alakítják ezeket.

A magyarszováti unitárius templom esete azt mutatja, hogy azokon a szórványtelepüléseken is veszélyben vannak a templomok, ahol még élnek magyarok.  A kőfaragványai és freskó-részletei miatt különleges 14. századi templom olyan dombra épült, mely a laza talaj miatt rendszeresen megmozdul repedéseket okozva a falakban. Ezért a templomot sokszor átépítik, falait megerősítik, és a helyreállítás körülményei általában nem szakszerűek.  A jó szándék ellenére a cementes vakolás vagy a  lambériázás jelentős középkori emlékeket tett tönkre. Furu Árpádtól megtudhattuk: a hívek meggyőzésével sikerült eltávolítani a nem középkori templomba való elemeket, és a még kijavítható rongálásokat helyrehozni, de elsősorban a templom statikai rendezésére van szükség.

Kollár Tibor moderálás közben 

Az aranyosmórici evangélikus templomrom megmaradt faragványai,  a toronyalj csillagboltozata, az igényesen faragott ajtó- és ablakkeretek, a kulcslyuk alakú lövések arról árulkodnak, hogy a gótikus építmény rendkívüli jegyekkel bírt – hangzott el Szőke Balázs előadásában. Az egykoron főleg szászok által lakott településen a 19. században hagytak fel az evangélikus templom használatával.  Jelenleg szénapajtaként „üzemel”, téglái napról napra fogyatkoznak.

Kiss Lóránd előadásában hat mezőségi templom sorsát foglalta össze, arra hívva fel a figyelmet, hogy veszélyes precedenst teremthet, hogy

az elmúlt tíz évben három középkori templomot is leromboltak Beszterce-Naszód megyében,

aminek semmilyen visszhangja nem volt. Van olyan település, amelynek polgármestere kerek-perec kijelentette, hogy le kell bontani a templommaradványt. Kiss szerint fontos lenne rendszerbe foglalni a megmentésre váró templomokat, hiszen ha már tudunk róla, az is több, mint semmi.

A Giotto-másolat miatt elhíresült kiszsolnai templomról az utóbbi egy évben rengeteget lehetett olvasni, híre bejárta világsajtót, de azt eddig nem tudtuk, hogy milyen diplomáciai csörték folytak a másolat megmentése körül. Kollár Tibor előadásából kiderült: egy abszurd dráma alapját is képezhetné a történet, melybe egy holland kézilabdázó, a korrupció miatt lecsukott nagybányai polgármester és Beszterce-Naszód megye tanácsának elnöke is szerepet játszott.

Kollár Tibor szerint a 90-es években még jó állapotban lévő templom

egy brutális és tudatos rombolás eredményeképpen került végveszélybe.

A helyi lakosok még emlékeznek arra, és nem hivatalos formában el is mondták a kutatóknak, hogy a szász közösség távozásra kényszerítése után sokan azzal szórakoztak, hogy kövekkel törték be az üresen maradt templom ablakait. Az ortodox egyház a megyei tanácstól átvette a használatát, de nem tett semmit a megmentéséért. A 2000-es évek elejére a szentély mennyezetének fedele beszakadt.

Giotto Navicellájával, a nyugat-európai gótikus művészet legendás, elpusztult magnum opusával majdnem egykorú, 14. századi másolat körvonalait Kiss Lóránd fedezte fel, majd Papp Szilárd írt tanulmányt róla. Bár a külföldi sajtó felkapta a szenzációs leletet, a román sajtó nem nagyon tudott mit kezdeni vele.

Kollár visszaemlékezése szerint a templom nem felelt meg a magyar kormány által a Kárpát-medencei műemlékek felújítására indított Rómer Flóris Terv kritériumainak, ennek ellenére sikerült ötmillió forintot szerezni a megmentésére. A Beszterce-Naszód megyei tanács elnökénél ugyanennyi összeget lobbiztak ki, de ebben szerepet vállalt egy Nagybányán játszó holland kézilabdázó, aki jószolgálati nagykövetként járt közbe a kiszsolnai templomért.

Kiszsolnán tavaly ősszel készített videóösszefoglalónk

Kollár meggyőződése szerint a templomot az utolsó pillanatban sikerült megmenteni: ha nem avatkoztak volna közbe, még egy telet nem bírt ki volna a boltíves mennyezet.

Az értékmentő munkálatok megszervezésére egyébként a Teleki László Alapítvány kapott megbízást, mely

várhatóan két szezonon belül elvégzi a restaurálást.

A műhelytalálkozó utolsó előadójaként Vetési László Gyülekezetek maradéka műemléktemplomok árnyékában című előadására került sor, mely átfogó és rendkívül szomorú képet nyújtott a Mezőség szórványmagyarságának helyzetéről. A magyar közösségekből elfogytak a cselekvőképes emberek, akik pedig továbbra is ragaszkodnak magyarságukhoz, iskola hiányában a Biblia másolásával vagy a magyar televízió műsorainak nézésével tanítják meg a gyereküket a magyar beszédre.

Vetési László szórványkutató szociológus előadása

Egy több mint 800 éves történelem végét jelenti, amikor egy-egy településen eltemetik az utolsó magyart is – fogalmazott. Az, hogy mi legyen a magyar templomok vagy más ingatlanok sorsa ezt követően, településektől függ. A malomárki evangélikus templomba például pünkösdisták költöztek. A többségében református mezőségi magyarok közül is sokan térnek át más – neoprotestáns – vallásra.

De nem csak a templomok sorsa vált kétségessé: a református egyház azzal a problémával is szembesül, hogy nincs mit kezdeni az elhagyott parókiákkal. Vetési elmondása szerint közel ötven parókia áll üresen, melyek értékesítésére – akár idegenforgalmi célokra – még keresik a megoldásokat.

Az előadásokat követő kerekasztal beszélgetésen többek között erre is születtek életképesnek tűnő ötletek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS