Az egykori jeles labdarúgó, jelenlegi edző megmondta a tutit a hónap futballbotrányában.
Szó sincs arról, hogy a jelenleg Európa első számú ellenségének kikiáltott román játékvezető, Sebastian Colţescu rasszista lenne, amiért feketének nevezett egy afrikai másodedzőt a Paris Saint Germain és a török Basaksehir közötti Bajnokok Ligája-mérkőzésen – véli Bölöni László.
A román válogatott és a Bukaresti Steaua mezében egykor jelentős sikereket elérő, jelenleg a görög Panathinaikosz edzőjeként tevékenykedő magyar szakember véleménye meglehetősen sommás: a román negyedik játékvezető által a kameruni származású Pierre Webóra használt kifejezés nem rasszista.
Bölöni emlékeztetett: az ilyen nagy téttel bíró mérkőzéseken óriási a feszültség, és a kispadokon ülők ezt gyakran a negyedik játékvezetőn élik ki.
Ennek tudható be, hogy Colţescu rádión jelezte a szintén román Ovidiu Haţegan játékvezetőnek, hogy a török kispadról beszóltak neki, és ezért állította ki Haţegan Webót.
Az, hogy a játékvezető kérdésére, kiről is van szó, Colţescu azt mondta: „az a fekete”, semmiképp sem bír negatív konnotációval Bölöni szerint.
A neves edző megjegyezte: amikor az ember rasszista kijelentéseket tesz, a hangsúly, a használt szavak és a testbeszéd is eláruljak ezt az ocsmány, elítélendő szándékot.
Márpedig ő nem vett észre ilyesmit Colţescu viselkedéséen.
A román negyedik bíró megjegyzésében nem volt semmi megvetés vagy gyűlölet Webóval szemben – egyszerűen a „negru” szót használta, ami a románban annyit jelent: fekete.
Ezt értették félre.
Ennek okaként azt látja, hogy az aktuális politikai és politikai közegben sokan megpróbálnak megfelelni a vélt elvárásoknak, és politikailag korrektek akarnak lenni, hogy ezzel hívják fel magukra a figyelmet.
Bölöni ezek közé sorolta Ionuţ Stroe sportminisztert és Răzvan Burleanut, a Román Labdarúgó-szövetség elnökét is, akik azonnal siettek elítélni a román játékvezetőt, és bocsánatot kérni miatta, és meg is feddte őket buzgalmuk miatt.
Bölöni elmondta: ügyvédje közreműködésével levelet ír az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) FIFA illetékeseinek, amelyben leírja, mi is történt valójában a román játékvezetőkkel.
És a levélben arról is ír majd, hogy azok a román illetékesek, akik most csatlakoznak a rasszistázók kórusához, máskor lelkesen hallgattak.
Például akkor, amikor tavaly a Román Kupa Sepsi OSK ellen megnyert döntőjében a Steaua utódjának tekintett FCSB játékosai a szurkolókkal együtt lelkesen énekelték a magyargyalázó rigmusokat.
Akkor felhívta Burleanut, hogy számon kérje, miért tűri el a román szövetség az idegengyűlölő skandálásokat, azonban a szövetség elnöke még mindig adós a válasszal.
Az UEFA-nak írt levélben megírja majd, hogy még mindig várja a szövetség hivatalos válaszát.
„Elvégre ki is a hibás? Valaki, aki egy átlagos szót használ, vagy egy miniszter vagy szövetség, aki most ugrál is kiabál, de máskor nem teszi a dolgát”? – tette fel a kérdést Bölöni.
Mindehhez hozzátartozik, hogy a román szövetség végül, hónapokkal az incidens után pénzbírsággal sújtotta a klubot és három játékost.
De tény, hogy egyrészt a büntetés tétele sem feltétlenül alkalmas arra, hogy elriassza őket a jövőbeni magyargyalázástól, másrészt az is, hogy amikor egy csapat játékosai és szurkolói egyértelműen és félreérthetetlenül egy másik nemzeti közösség ellen uszítottak, a román sportélet szakmai és politikusai nem igyekeztek olyan vehemensen elhatárolódni, mint most.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.
… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.
További híreink: Nicușor Dannak körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint nekünk, egy balek zsarolót pedig a bukaresti reptéren tartóztattak le a hatóságok.