// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

Az oltásellenesek most épp azt terjesztik, hogy lejárt oltásokat adnak be 3. dózisnak

// HIRDETÉS

Az összeesküvés-elméletek párhuzamos univerzumában a pingvin repül, „Bilgéc” csipet ültet önbe, a Föld pedig lapos…

Az embernek elég egy kicsit szétnézni a Facebookon (hiszen ebben az országban garantáltan mindenkinek van oltásellenes, járványtagadó, összeesküvés-hívő stb. ismerőse) és hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb álhírekkel találja szemben magát a járvánnyal és járványkezeléssel kapcsolatban. Ezek forrása meglehetősen kétes, és ha az ember rákérdez az ilyesmiket megosztó ismerősénél, hogy ezt mégis honnan szedi, hol van a hiteles forrás, akkor legtöbbször érdemi válasz helyett olyan kioktató megjegyzéseket kap, mint „olvass utána, tájékozódj, ébredj”.

A legújabb – ki tudja, melyik kisujjból szopott – álhír szerint Romániában (ahol valóban elég sok oltást kell kidobni, mert lejárt a szavatosságuk) most épp lejárt oltásokat adnak be 3. dózisként a jelentkezőknek. Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint ez hülyeség. Senki nem kap lejárt oltást, és az országban nem találni egyetlen oltásközpontot sem, ahol ne tudnák garantálni az oltások minőségét és használhatóságát.

A félreértés alapját egyébként talán az szolgáltathatja, hogy az Európai Gyógyszerügynökség szeptember végén 6 hónapról 9 hónapra hosszabbította meg a Pfizer/BioNTech által gyártott vakcina szavatossági idejét. Tehát nem arról van szó, hogy lejárt oltásokat adnának be az embereknek, csupán arról, hogy a szakemberek rájöttek: megfelelő körülmények között tárolva az említett szer tovább eláll, mint azt korábban hitték, így ahelyett, hogy még bőven használható és hatékony oltásokat kidobnánk a szemétbe, meghosszabbították a felhasználhatósági időtartamot.

Cseke azt is elmondta, hogy bár nagyon szép dolog, hogy más országok a segítségünkre sietnek most, hogy ekkora bajban vagyunk, de igazából nekünk magunknak kellene magunkon segítenünk: be kéne oltani magunkat. Mert az nem buli, hogy míg más EU-s országokban legalább 70–80%-os az átoltottság, addig nálunk – szerinte – 34%-nál tartunk. A nyájimmunitáshoz ugyanis 70% fölötti védettségre lenne szüksége a társadalomnak, ezt pedig vagy elérjük egyszerűen és könnyen az ingyenes vakcinákkal, vagy megvárjuk, amíg olyan sokan átesnek a betegségen, hogy ez adjon védettséget.

Utóbbi lehetőség azonban nagyon hosszú és rögös utat jelent, és ebben az esetben könnyen bejöhet Nelu Tătaru jóslata, és akár 5. hullám is következhet a hazai járványban.

Mindenesetre a helyzet már annyira súlyos, hogy már el is kezdték az első súlyos fertőzötteket átszállítani Magyarországra, mert itt már nem férnek el.

Szóval ideje lenne végre egy kis felelősséget vállalni, és oltakozni ahelyett, hogy hülyeségeket olvasgatunk a neten.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok
Krónika

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok

Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro