Érthetetlen, de ez van: Brüsszelből fontosabbnak látszik a tenyészállatok ketrecben tartásának megszüntetése, mint a Minority SafePack polgári kezdeményezés.
Míg a brüsszeli bürokraták januárban egyetlen mozdulattal leseperték az asztalról a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezést, jól belerúgva nemzeti kisebbségekbe, most inkább felkaroltak egy – számukra – ennél sokkal fontosabb ügyet...
Most kell megfogózni (és minden földhöz vágható tárgyat eldugni): az Európai Bizottság bejelentette, hogy
Az ember csak áll és néz ki a fejéből, amikor azt látja, hogy az End the Cage Age amúgy a hatodik sikeres polgári kezdeményezés, de a legelső (!!!), amelyre az EB rábólint és elindítja a jogalkotási folyamatot. Röviden: állatok jogai? Oké! Nemzeti kisebbségek jogai? Nem oké.
Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője a közleményében meg is jegyzi: „a bizottság szerdai döntése alapján
A nemzeti és a nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének javítását célzó, 2013-ban útjára indított Minority SafePack-et (és a hozzá csatolt 1,1 millió aláírást), mint ismeretes, azért söpörte le az asztalról az EB, mivel úgy értékelte, az Unió szintjén már meglevő szabályozások elégségesek a nemzeti kisebbségek védelmére.
Kíváncsian várjuk, a biztosságos hogyan viszonyul majd a nemzeti régiók támogatásáért indított kezdeményezéshez, melynek érdekében a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) több mint 1 167 571 aláírást gyűjtött össze.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
Egy bank által végzett felmérés szerint a romániaiak harmada nem megy idén nyaralni. Nem korlátozza tovább az egészségügyi minisztérium az innovatív gyógyszerekhez való hozzáférést.

További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.

Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.

Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.

… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.

További hírek: jócskán túlárazott iskolabuszokért nyalta fel a közpénzt egy PNL-hez közeli üzletember, a Romsilva pofátlan exigazgatója pedig végre a DNA látóterébe került.