A huszonnégy éves Szilárd édesapját segíti vállalkozásuk vezetésében. A Kolozsváron menedzsmentet tanult fiatal saját bevallása szerint báros vagy vendéglős, nem szereti ha „kicsifőnöknek” szólítják.

Az ember eljön a Duna-deltába, a csak vízen megközelíthető Szentgyörgyre, s amikor éhesen betér a kikötő egyik vendéglőjébe, egyszer csak arra kapja fel a fejét, hogy az alkalmazottak magyarul beszélnek. Sőt, ha a napi ajánlatról kérdezi őket, jó székelyesen pityókát ajánlanak. Hogy került egy gyergyócsomafalvi srác, hogy került a családod erre a vidékre, románok, lipovánok közé?

Édesapám révén kezdődött a dolog, ő huszonöt éve járogat ide. Építkezésben dolgozik, és a település legmenőbb szálláshelyét, komplexumát, a Green Village-t mind Hargita megyei munkások építették. Édesapám az egyik első brigádban volt benne, amelyik, ha jól emlékszem, 1997-ben érkezett ide. Neki egyébként azóta is folyamatosan vannak megkeresései a faluból. Én 2021-ben jöttem le vele úgy, hogy az volt a terv, hogy építkezéssel foglalkozunk, hogy hosszabb ideig itt maradunk. Akkor decemberben hallottuk, hogy ez az étterem kiadó, és akkor jött az ötlet, hogy vegyük át bérbe. Apu és még két üzlettársa állt össze – egyikük félúton kilépett. De ketten belevágtak, hogy hátha lesz belőle valami.

Gondolom, székely családként a székely gasztronómia területén mozogtok otthonosan. Hogy alakult ki a menü, az, hogy mit főztök?

Sok választásunk nem volt. a azt szeretnénk, hogy legyen vendégünk, legyen forgalmunk, akkor az itteni hagyományos ételeket kell készítenünk. Aki a Deltába jön, halat szeretne enni. Persze be-belopunk az erdélyi konyhából ezt-azt, hagyományos ízeket, akár fogásokat is néha. Egy ideig például házikenyeret sütöttem a vendégeknek az ebéd mellé, csak most már túl nagy mennyiségre lenne szükség, nem tudjuk megoldani.

És az itteni gasztronómiába hogyan tanultatok bele?

Lopva, lesve. A tavalyi év folyamán voltak szakácsnőink – akikkel problémák voltak, így az idén úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk nélkülük, illetve van néhány kedves ismerősünk a faluban, apu üzlettársa meg már vagy tíz éve itt él, ő már eléggé otthon van a helyi ételekben. Szóval alapvetően szép lassan eltanultuk a helyiektől, hogy mit hogyan. Meg most van egy alkalmazottunk, egy erdélyi srác, aki tavaly végezte a szakácssulit, neki is vannak ötletei.

Az egész családod itt van?

Többnyire igen, családi vállalkozásként tekintünk rá. Tavasszal,  március elején nyitunk, és ősz végéig folyamatosan nyitva vagyunk. Tavaly én télen is maradtam, áprilisig építkezésben is dolgoztam, de a húgom és édesanyám a szezon végén hazamennek. Kipróbáltuk azt is, hogy megérné-e a szezonon kívül is nyitva tartani, de a számok azt mutatják, hogy nagyon nem.

A helyiek hogyan fogadtak titeket, egy székely családot, amely vendéglőt nyit? Mennyire volt bonyolult helyi beszállítókat találnotok, például olyat, akitől szerezhettek friss halat? Mit szólt a konkurencia?

Az elején nagyon necces és bonyolult volt. A helyiek szemében minden ideérkező jövevény, és ha a jövevény még magyarul is beszél, az már tényleg sok. Van olyan helyi, aki azóta, hogy mi üzemeltetjük ezt a vendéglőt, nem tette be ide a lábát. Viszont a konkurenciával nincs problémánk, senkinek se vagyunk konkurencia, más ez az étterem, mint a többi: kisebb, kevesebb ételt szolgálunk fel, nem à la carte menünk van.

Az alapanyagokat hogyan, honnan szerzitek be?

Tavaly mi magunk szerveztük meg a beszerzést csónakok segítségével. De ez elég bonyolult és költséges. Mahmudián van egy furgonunk, azzal mentünk Tulceára bevásárolni, onnan vissza, ez már vagy száz lej benzin, a csónak oda-vissza a Szentgyörgy-Mahmudia távon vagy 70 liter benzint fogyaszt, ami vagy négyszáz lej, és egy ember napja akkor teljesen elmegy a bevásárlásra, és el is fárad: mondjuk harminc rekeszt sört ki-be pakolni a furgonba, csónakba nem könnyű egyedül. Idén váltottunk, változott a felfogásunk: szerződésünk van a Metro és Selgros üzletekkel. Mind a két cég esetében a webshopjukban tudunk bevásárolni. Hetente szállítanak: a Selgrosnak saját teherhajója van, benne hűtőkkel, polcokkal, a Metrónak pedig egy saját teherszállító tutaja van, amire feláll a megpakolt kamion. Majdnem pont előttünk szoktak kikötni. Csak hívnak, hogy megjött az áru. Így sokkal kényelmesebb.

És, amikor például elromlik valami, azt hogyan orvosoljátok?

Attól függ. Apu társa, Viktor, vízszerelő, így elég sok mindent meg tud oldani. Meg hát édesapám is sokmindenhez ért, a felújítást is  ő végezte el, amikor átvettük a helyet. Sokat segít, hogy van egy barátunk Tulceán, így ha például a vendégünk – a vendéglő mellett szálláshelyet is üzemeltetünk – eltöri a vécéfedelet, akkor ő bemegy az ottani barkácsáruházba, s a következő csónakkal küldi is a fedelet. Az sokat segít, ha van ismeretséged, megkönnyíti a mindennapjaidat. Egyébként vendéglőt üzemeltetni itt sem nagyon más, mint az ország többi pontján, ide is jönnek az ellenőrök kéthetente, néha a közegészségügyi hivatal munkatársai is. De munkaerőt még nehezebb találni, mint máshol. A helyiek nem nagyon akarnak dolgozni, aki igen, az nagyon nagy fizetést szeretne. Ezért is mondtunk le a helyi szakácsnőről, apu és a társa, Viktor, felváltva főznek. Mivel ez egy ilyen tálcatologatós, önkiszolgálós hely, a menü nem ugyanaz minden nap, a fantáziájukra van bízva. Meg ez a srác, aki otthonról jött velünk, ő sokat segít. Ő először van a deltában, nagyon új számára ez a világ.

De egyébként, ha rendelek egy cipőt az eMAG-ról, az is eljut ide. A gyorsfutár felhív, amikor felteszi a menetrendszerinti hajóra, amit én várok a kikötőben, s átveszem a csomagot attól, akinek odaadta.

A vendégeiteknek számít, hogy magyarok vagytok?

Nem. Bookingon meg hasonló közvetítő oldalakon foglalnak a vendégeink, ott nem látják ezt. Persze van néhány visszajáró magyar vendégünk, van, akinek fontos, hogy magyarul állok szóba velük.

A magyarság kapcsán még kérdeznék. Tudom, hogy eleinte híre volt a székely építészeknek és ácsoknak a faluban? Most is megbecsülik őket?

Van, aki igen. Akinek a pénztárcája megengedi, az székelyeket kér fel dolgozni, illetve akinek van ideje várni. Akinek nincs pénze, aki siet, akinek nem számít a minőség, csak az, hogy legyen meg, az másokkal dolgoztat, például jászvásáriakkal. De ez nem jelenti azt, hogy ettől a helyiek pozitívabban néznek ránk, csak van, aki tudja, hogy építkezés terén jó munkát végzünk.

Gondolom, hiányzik a magyar társaság, a bulik, a szocializálódás.

Igen, hiányzik. Otthon, Székelyföldön van egy baráti köröm, de egyébként elég nehezen barátkozom, ismerkedem. Itt magyar szót kéthetente egyszer hallok, szezonon kívül pedig csak papucsos nénik, bácsik jönnek-mennek. A fiatalok kilencedik osztálytól felfele elköltöznek, Tulceán járnak iskolába, és hát nem nagyon térnek vissza, amikor befejezik a sulit vagy az egyetemet. Öregedik el a falu.

És turizmus szempontjából mennyire van még benne potenciál?

A pandémia segített ilyen szempontból. Amikor nem lehetett külföldre menni, nagyon sokan jöttek. De most már elég drága tud lenni egy kiruccanás ide. Az Anonimul Nemzetközi Filmfesztivál alatt nagy a nyüzsgés, arra az időszakra hónapokkal előre lefoglalják a falu összes szállását, szóval az fontos nekünk. Egyébként nekünk van szerződésünk mindegyik vakációskártya-kiadóval, és ez is sokat segít.

A sok munka mellett van-e, volt-e időd felfedezni a deltát? Horgászol?

A horgászás engem nem nyugtat meg. Meg nem is nagyon eszek halat. És most már úgy vagyok vele, hogy a tengerpartra se nagyon kívánkozom le. Tavaly is itt voltam egész évben, de csak kétszer mentem le partra. Nekem inkább az a kikapcsolódás, ha az egész napos pörgés után egy kicsit egyedül lehetek. Április óta két hetet voltam otthon, úgyhogy szezon végén haza szeretnék menni, kicsit a barátaimmal lenni. Ők nagyon hiányoznak. Meg a remetei END-IBO-s házicsoki is hiányzik.

Gyergyó környékiként hogy bírod a meleget?

Izzadok és törölgetem. És ez idővel sem lesz jobb. Nem megszokni kell, hanem beletörődni. A szúnyogokba is: vannak, megcsípnek, viszket. Ez ilyen.

Egy székelynek itt a homokban, hőségben, a nádasok között is mindig van bicskája?

Persze hogy van, az nem maradhat el.

Mivel én is székelyföldi vagyok, megengedek magamnak még egy sztereotípiákra épülő kérdést: a román nyelvvel mi a helyzet?

Nekem szerencsém van vele. A 9-12. osztályt épp csak átvészeltem román 5-6-osokkal, aztán amikor közeledett az érettségi, a tanárnőm azt mondta, hogy ilyen hozzáállással biztosan nem fog sikerülni. Persze, én jártam a felkészítőkre, úgy voltam vele, hogy meglátjuk. Amikor megfordítottam az érettségi tételt, a Luceafărul volt rajta. Úgy voltam vele, hogy mivel azt olvastam utoljára, megoldom, nem lesz baj. Amikor hazaértem, a javítókulccsal kiszámoltam, hogy 5,75 lesz, na gondoltam, szuper. Az eredmények közzététel napján anyu hívott fel, hogy megvannak az eredmények, nézzem meg. 9,20-at írtam. A harmadik legjobbat írtam a suliban. Akkor még nem tudtam, de kezdtem sejteni, hogy van nyelvérzékem. Aztán Kolozsváron az egyetemi évek alatt kamatoztattam, majd a Gyilkos-tónál dolgoztam lángosos-kürtősösként, ott aztán nagyon sok minden rám ragadt. Egyébként itt is szoktam kürtőskalácsot készíteni a vendégeknek. Meg még dolgoztam Hargitafürdőn is, Csíkszeredában is vendéglátásban, aztán itt a deltában, apuval az építkezésben megtanultam, ami még addig kimaradt.