Még csupán április elejét írunk, de számunkra utcahosszal eldőlt az év romániai szókapcsolata verseny. A nyertes a szuperválasztási év, a román politikatörténetben egyedülálló helyzetet leíró fogalom, amellyel az „egy esztendő, négy választás” felállásra utal a közéleti diskurzus.

A választási év annak rendje és módja szerint a kampányoktól hangos, a politikai pártok és jelöltek minden lehetséges csatornán bombázzák leegyszerűsített üzeneteikkel a választópolgárokat. Arról viszont, hogy mi történik a leadott szavazatokkal az összeszámlálás után, és hogyan, milyen matematikai módszerek révén válik mandátummá a voks, alig esik szó.

Aki mégis venné magának a fáradtságot és internetes keresésbe kezd, szintén falakba ütközik, mivel nem találni egy olyan felületet, ahol ezek a választástechnikai tudnivalók világos, közérthető módon lennének összefoglalva. Emellett az sem árt, ha a vállalkozó szellemű állampolgár rendelkezik némi politikatudományi, szociológiai alapismerettel, de legalábbis kellő érdeklődést, nyitottságot mutat ezen tudományterületek választásokra vonatkozó terminológiái iránt.

Ezek birtokában és jókora türelemmel felfegyverkezve, hosszadalmas kutakodás után, számos részinformációt tartalmazó honlap átolvasása után világosodhat ugyan a kép, de csak kevesen annyira kitartóak és állhatatosak, hogy időt, energiát fordítsanak ezen nem is annyira magától értetődő információk megszerzésére és értelmezésére.

Az alábbiakban arra vállalkozunk, hogy a lényegre szorítkozva összefoglaljuk mindazokat az ismereteket, amelyek révén tisztulhat a kép azon olvasók számára, akiket az idei évben megtartandó négy választás – a nyári európai parlamenti és az önkormányzati választások, szeptemberben az államfőválasztás, az év végén pedig a parlamenti választások – kulisszái mögötti technikai részletek is érdekelnek. A rendvágáshoz szükség van némi fogalmi tisztázásra.

A választási rendszer nem más, mint egy technika, egy olyan gyakorlati eszköz, amely valósággá konvertálja a képviselet elvét. Magyarán a hatalom átruházásának, a politikai vezetők kiválasztásának, elszámoltatásának és leváltásának általános mechanizmusa. A demokratikus választás alapelvei: általános, egyenlő, közvetlen és titkos. A választási rendszer azt is meghatározza, hogy a leadott szavazatok miként befolyásolják az önkormányzati és parlamenti helyek elosztását. A helyek elosztása mindig az alkalmazott választási rendszertől függ, amelynek fokozott politikai jelentősége van és soha nem semleges technika. Típustól függően hol a nagy pártoknak kedvez, hol a kis pártokat részesíti előnyben.

Mivel nem létezik abszolút semleges módszer, az eljárások mögött politikai érdekek és döntések azonosíthatók. A választási rendszer bármilyen irányú módosítása így egyes politikai érdekeket szolgálhat vagy sérthet.

A választási rendszereknek három nagy típusa van: az egyszerű többségi, az abszolút többségi és az arányos rendszerek.

A többségi rendszerekben a választásokat egyéni választókerületekben bonyolítják le, ahol a választók közvetlenül a jelöltekre szavaznak. Az arányos rendszerekben a választópolgárok vagy többmandátumos választókerületekben induló jelöltekre, vagy területi, országos pártlistákra szavaznak. A listás szavazás esetében a voksok összeszámolása után egy matematikai formulát alkalmaznak annak eldöntésére, hogy egyes pártok hány mandátumot szereznek.

Az egyszerű többségi rendszer a legrégebbi múltra tekint vissza. A középkori területi képviseleti elvben gyökerezik, és ma már szinte kizárólag az angolszász világra jellemző. Az egyéni választókerületekben egy képviselőt választanak, és a legtöbb szavazatot szerző jelölt visz mindent.

Az abszolút többségi rendszer az előbbinek azon hátrányát hivatott kiküszöbölni, hogy a szavazatok kisebbségével is mandátumot lehet szerezni. Célja, ahogy a nevében is benne van, a szavazatok abszolút többségével való mandátumhoz juttatás. A cél elérésére két módszert használnak: a kétfordulós szavazási rendszert és az alternatív vagy preferenciális szavazatot. Előbbi esetben a második fordulóban már csak az első forduló két helyezettje vesz rész, a mandátumot pedig a több szavazatot szerző jelölt nyeri.

Az alternatív szavazás esetében a választók rangsorolják az egyes indulókat, vagyis egy egyéni preferenciát tükröző rangsort állítanak fel. Szavazatszámláláskor először az első helyen leadott szavazatokat számolják össze. Abszolút többség esetén végeredményt hirdetnek, míg a második, harmadik stb. preferenciának akkor van jelentősége, ha nincs meg első körben az 50 százaléknál több szavazat a választókerületben. A preferenciákat ekkor tényleges szavazatnak tekintik, és addig osztják újra őket, amíg valamelyik jelölt abszolút többséget nem szerez.

A komplexebb, több elemet alkalmazó arányos rendszerek szintén többfélék lehetnek, amelyek egy része vegyesnek is mondható, hisz többségi elemeket is tartalmaznak. Az egyik legfontosabb jellemzője, hogy többmandátumos választókerületeket alkalmaz. Beszélhetünk pártlista nélküli és pártlistás típusokról, valamint ezen kategóriák is több altípusra oszlanak, de ezeket most nem említjük meg, csupán a romániai választási rendszer szempontjából fontos pártlistás módszerről teszünk néhány alapvető megjegyzést. Ezek a rendszerek az arányosságot tekintik fő szempontnak, és akár teljesen arányos mandátumelosztásra is képesek. A csoportosításuk legegyszerűbb módja a listák jellege és a mandátumképzés szintje. E szerint lehet országos lista, országos elosztással, területi lista, országos elosztással, és területi lista, területi elosztással. Itt jönnek be a szabályozás részletei, mint pl. a listák milyensége (kötött vagy szabad, zárt vagy nyitott), a szavazatelosztás során alkalmazott matematikai formula, a választókerület nagysága, a választási küszöb, valamint a kompenzációs helyek száma.

A matematikai formula:

az arányos rendszerek lényege, hogy a megszerzett szavazatok arányában juttasson mandátumokat a pártoknak.

A pontos, szavazati arányok szerinti elosztás törtszámokat eredményezne, ezért matematikai módszereket dolgoztak ki a probléma feloldására. Jelen esetben két gyakran alkalmazott formulát említünk meg: a Hare-kvótát (a legnagyobb maradék módszer) és a d’Hondt-módszert (a legnagyobb átlag formula). Ezeket az adott helyen részletesen is kifejtjük. A formulák kapcsán szintén meg kell említeni, hogy ezek sem semlegesek, a közülük való választás befolyásolja a mandátumelosztást.

A választókerület vagy választási körzet egy olyan közigazgatási egység, ahol a szavazatok mandátummá válnak. Nem tévesztendő össze a szavazókörzettel, ahol a választópolgárok szavaznak. A kerületnagyság az egy választási körzetben kiosztandó mandátumok számát jelöli. A listás rendszerekben a mandátumok száma 2-3-tól 100–nál is többig terjedhet. Ez utóbbiról akkor beszélünk, ha az ország egésze alkot egy választókerületet. (Pl. Hollandia és Izrael) A többmandátumos választókerületek esetében a pártok területi listákat állítanak, a képviselői helyeket pedig kétféleképpen oszthatják ki: az adott választókerületben vagy az országos szavazatarányok alapján.

A pártlistás rendszerek arányossága miatt előfordulhat, hogy számos kisebb támogatottsággal bíró politikai szervezet is bejuthat a törvényhozásba, ami ronthatja a kormányalakítás és kormányozhatóság esélyét, ezért parlamenti küszöböt vagy küszöbhatárt alkalmaznak.

Vagyis a képviselethez való jutás feltétele az érvényesen leadott szavazatok bizonyos százalékának elérése. Van példa egy-, kettő-, három-, négy- és ötszázalékos küszöbre, a választási koalíciók esetében általában 8-10 százalékos küszöb a jellemző. Emellett minden választási rendszerben van egy implicit küszöb, vagyis egy olyan szavazatarány, amely alatt nem lehet mandátumhoz jutni. A küszöb mértéke főleg az elosztandó mandátumok számától függ, azaz a kerületnagyságtól.

Kompenzációs lista: sok országban a területi listák mellett egy országos listát is alkalmaznak, amelyek kompenzáló mandátumaik révén további arányosságot biztosít.

EP-választások

Az Európai Parlamentet öt évente választják meg a tagállamok állampolgárai. A választás egyfordulós, az arányos képviselet elvén zajlik, listás rendszerű, és a legtöbb tagállamban, így Romániában is zárt, nem preferenciális pártlisták versengenek a 33 megszerezhető mandátumért. Az Európai Parlament létszáma 751 fő.

Talán valamennyi választás közül ennek a lebonyolítása a legegyszerűbb választástechnikai szempontból, hisz minden tagállam esetében egy országos választókerületről beszélünk, a választási küszöb nemzeti szinten maximum 5 százalék lehet.

Romániában az európai parlamenti választásokat 2024. június 9-én, vasárnap tartják. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint 7.00 és 22.00 óra között tartanak nyitva. Azok a választópolgárok, akik 22.00 órakor a szavazóhelyiségben vannak, valamint azok, akik a szavazóhelyiség előtt sorban állnak, hogy beléphessenek a szavazóhelyiségbe, helyi idő szerint 23.59 óráig gyakorolhatják szavazati jogukat.

Mivel csupán egy választókerület létezik, így a választópolgárok az ország bármelyik pontján szavazhatnak, lakóhelyüktől függetlenül. Urnazárás után a listákra leadott szavazatok összeszámlálása és a mandátumkiosztás következik, amely a már említett d’Hondt formula segítségével történik.

Itt jön képbe a matematika tudománya.

A belga matematikus, Victor d’Hondt által kifejlesztett formulát előszeretettel alkalmazzák a világ számos országában a szavazatokat mandátummá alakításában. A legnagyobb átlag formulák közé tartozik, és a lényege, hogy a pártokra leadott szavazatokat pártonként elosztják eggyel, kettővel, hárommal, néggyel stb. Az így kapott eredményeket csökkenő sorrendbe rendezik, majd a d’Hondt-mátrixban megkeresik a legnagyobb számot, és amelyik pártnak az oszlopában az található, kap egy mandátumot. Ezután azonosítják a következő legnagyobbat, és addig ismétlik ezt a lépést, amíg az összes mandátumot ki nem osztották.

Álljon itt egy egyszerű példa: 100 szavazatot váltunk át 12 mandátumra. A pártok száma négy. Az A párt 40 szavazatot szerzett, a B 30-at, a C 20-at és a D 10-et. Egy táblázatban rögzítjük az egyes pártok által kapott szavazatok számát, majd ezek alá külön sorokban írjuk a szavazatszámok felét, harmadát, negyedét stb. A mátrixban megkeressük a legnagyobb számot, és amelyik pártnak az oszlopában az található, kap egy mandátumot. Ezután azonosítjuk a következő legnagyobbat, és ez addig ismétlődik, amíg az összes mandátumot ki nem osztjuk. A művelet végén az A párt 40 szavazatából 5 mandátum, a B párt 30 szavazatából 4 mandátum, a C párt 20 szavazatából 2 mandátum, míg a D párt 10 szavazatából 1 mandátum lesz.

A módszer a nagy pártokat részesíti előnyben.

Helyhatósági választások

A választásokat egy időben tartják az EP-választásokkal, tehát a megyei tanácselnököket és polgármestereket, valamint a helyi tanácsosokat és a megyei tanácsosokat is június 9-én választjuk. A választópolgár négy szavazólapot kap, a választás egyfordulós.

A polgármestereket és a megyei tanácselnököket egyszerű többséggel választjuk. Azaz a legtöbb szavazatot szerző jelölt jut mandátumhoz, a többi jelölt kiesik, bármilyen magas szavazatarányt ért is el. A választók technikailag személyek közül választanak, noha a jelöltek általában pártok indulóiként versenyeznek egymással.

A helyi és megyei tanácsosok megválasztás esetében már pártlisták versengenek a mandátumokért. Itt jön be a Hare-kvóta, azaz a legnagyobb maradék módszerével történő mandátumelosztás. Ebben az esetben először meghatározzák az egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszámot, a kvótát, amit választókerületként külön-külön végeznek el. A Hare-kvóta a leadott összes érvényes szavazat és az elosztandó mandátumok hányadosa. A pártok annyi mandátumot kapnak, ahányszor nagyobb a rájuk leadott szavazatok száma a kvótánál. Mivel csak az egész számú hányados ér mandátumot, általában nem sikerül kiosztani az összeset, így a maradékszavazatok nagysága szerint osztják ki a fennmaradó mandátumokat.

Vegyünk öt pártot, amelyekre 100 ezer szavazat érkezett, a kiosztandó mandátumok száma 10. Az A párt 39 ezer, a B párt 24 ezer, a C párt18 ezer, a D párt 12 ezer és az E párt 6 ezer szavazatot kapott. Első körben meghatározzuk a kvótát, ami 100 ezer osztva 10-zel, azaz 10 ezer. Majd vesszük sorban a pártokat: az A párt esetében a 39 ezret elosztjuk a kvótával, az eredmény 3,9. Lefelé kerekítünk, így első körben a kapott mandátumok száma 3. A B párt esetében 2,4, a mandátumai száma 2. A C párt esetében 1,8, ami egy mandátumot eredményez, míg a D párt 1,2-es mutatója szintén egy mandátummal jár. A H párt 0,6-os eredménye már nem jár mandátummal, legalábbis az első körben. A második körben az A párt még egy mandátumot szerez, mivel a tizedesek tekintetében a 0,9 a legnagyobb. Őt követi a C párt és a H párt egy-egy mandátummal, míg a B és a D pártok ez alkalommal mandátumok nélkül maradnak. A végeredmény tehát: A-4, B-2, C-2, D-1 és H-1.

Ez a formula inkább a kis pártoknak kedvez.

Államelnök-választások

Románia államfőjét szeptember 15-én és 29-én választjuk, abszolút többségi rendszerben. Amint említettük, ez a rendszer két módon, az alternatív szavazattal és a kétfordulós szavazással küszöbölné ki, hogy a szavazatok kisebbségével is mandátumhoz lehessen jutni. A romániai rendszer a kétfordulós szavazás mehanizmusát alkalmazza.

Az idei választások érdekessége, hogy első alkalommal fordul elő a rendszerváltás utáni Románia történelmében, hogy a négy korábbi államfő közül egyik sem jelölteti magát. A választópolgárok egy szavazólapot kapnak.

A választásokat az a jelölt nyeri, aki a szavazatok több mint 50 százalékát szerzi meg. Amennyiben ez már az első fordulóban sikerül, úgy nem rendeznek második fordulót. A romániai demokratikus választások történetében még nem volt példa arra, hogy egy jelölt már az első fordulóban abszolút többséget szerezzen, és a 2024-es kiírásban sincs ennek számottevő esélye.

A második fordulóban csak a két legtöbb szavazatot szerző jelölt indulhat. Közülük a nyertes immár abszolút többséggel juthat mandátumhoz.

Parlamenti választások

A parlamenti választásokat, december 8-án tartják. A választópolgárok két szavazólapot kapnak. A választásokon zárt pártlistás arányos rendszert alkalmaznak. A képviselői és szenátori mandátumok elosztása két szakaszban történik: a választókerületek szintjén a már ismertetett Hare-kvóta alkalmazásával, és a töredékszavazatok visszaosztása országos szinten a d’Hondt-módszer révén.

A választókerületeket a 41 megye szintjén hozzák létre, továbbá egy választókerületet alkot Bukarest, és egy választókerület van a diaszpóra számára. Ugyanakkor a 43 választókerület mindegyikében a szenátus, illetve a képviselőház megválasztására szolgáló egyéni választókerületet kell létrehozni. A választókerületekben az országgyűlési képviselők és szenátorok számát a reprezentativitás kritériuma alapján előre meghatározzák: 73 ezer lakosra egy képviselő és 168 ezer lakosra egy szenátor jut. A szenátorok száma 136, a képviselőké 312, de ez utóbbihoz hozzáadódik még a maximum 18 speciális kisebbségi mandátum, attól függően, hogy hány kisebbségi szervezet jut be a parlamentbe.

A választási küszöb az országos szinten leadott érvényes szavazatok 5 százaléka. Létezik egy alternatív küszöb is, melynek értelmében azon pártok is részesülnek a mandátumokból, amelyek ugyan 5 százaléknál kevesebb szavazatot szereztek, de legalább négy megyében megkapták az érvényes szavazatok legalább 20 százalékát. Ezt a kitételt a gyakorlatban csak az RMDSZ tudná teljesíteni.

Választási koalíciók esetében 3 százalékot kell számolni a második szervezet után, és további 1-1 százalékot három vagy több párt koalíciója esetén. Független jelöltek esetében a parlamenti mandátum elnyeréséhez legalább annyi szavazatot kell szerezniük, mint amennyi a választókerületben kiszámított kvóta, amelyben indulnak.