Címke: igazságszolgáltatás
Neve Ponta: Victor Ponta
PAP ISTVÁN — Hogy a titkosszolgálatok számára semmi se szent, és oda szivárognak be, ahova csak tudnak, ez önmagában véve nem meglepő, Romániában meg pláne nem, úgyhogy egy kis cinizmussal akár el is lehet fogadni ezt a tényállást.
Folytatják-e a korrupcióellenes harcot?
FARCÁDI BOTOND — Igencsak kérdéses, mi lesz a politikai hatalomtól lassan ugyan, de mégiscsak függetlenedő igazságszolgáltatással, folytatódik-e a végre beindulni látszó korrupcióellenes küzdelem Romániában?
Emil Boc nem hagyja annyiban a kétnyelvű táblák ügyét
Az igazság jegyében
BALOGH LEVENTE — Az igazi nagy dobás az lenne, ha a kommunista hierarchia egykori „csúcsragadozóit” is sikerülne végre leleplezni és bíróság elé állítani.
A lényeg a cirkusz
BENEDEK ISTVÁN — Legalább akkora botrány kavarodott a tévémogul rács mögé küldéséből, mint amekkora port vert fel az egykori kormányfőt börtönbe juttató ítélet. És nem változott semmi a nap alatt abból a szempontból, hogy azok kiáltanak leszámolást, akiknek rendesen olvad a vaj a fejükön.
Halvány reménysugár
FARKAS RÉKA — Végre dolgozni kezdett az igazságszolgáltatás, egymás után születnek ítéletek nagy korrupciós ügyekben, rács mögött egykori miniszterelnökök, miniszterek, megyeitanács-elnökök, polgármesterek, dúsgazdag üzletemberek.
Másodrangú állampolgárok, magyarok
FANCSALI ERNŐ — Lassan az erdélyi magyarok többségének két állampolgársága van, két másodrangú. A magyar érthető is, hiszen nem élünk Magyarországon, tehát nem lehet egyforma elbánást elvárni. A román már húsba vágó kérdés.
Ki mit (nem) tud?
ÁGOSTON HUGÓ — Ami napjainkban a parlamentben történik, túl a maffia-ellenes vonatkozásokon, újabb tétova próbálkozás az ország legfontosabb intézménye tekintélyének visszaállítására. Egy velejéig romlott, képmutató rendszer felszámolására.