„Ez itt az összeszövődések Romániája, a főszereplőnek pedig olyan érdekelt védelmezői vannak, akiknek erejét és befolyását elképzelni is nehéz, akik a demokrácia perifériáin kísérletként olyasmit is megengednek maguknak, amit otthon alig. Nézetem szerint (ál)naiv a feltevés, hogy pont az ország alfa politikai ragadozója – akit két éve egy olasz képviselő az Európai Parlament nyilvános ülésén nevezett maffiózónak – nem tudott róla, hogy az alvilági vezér (BM) százezres nagyságrendű összeggel megvesztegette az ő rakoncátlan öccsét (MB). Az állampolgárok többsége nem szereti, ha hülyének nézik, éppen ilyesmit nem lehet nekik beadni. Különben maga az államfő vallotta be, hogy tavaly már tudott a »zsarolásról«. (Gyakorlatilag a romák visszakérték a pénzt, miután a maffiavezért nem sikerült kiszabadítani a börtönből. Az ilyen átveréseket – şi condamnat şi cu banii luaţi – a nehéz fiúk, akikben nincs semmiféle politikai érzék, nagyon nem kedvelik.)
Olvasson még:
- Hírek hétfőn: 2025-től jöhet az amerikai vízummentesség. Nem lett magyar vezetője Nagybányának
- Miért válhat Kolozsvár a világ egyik közepévé? Hova lettek a tősgyökeres kolozsváriak? – beszélgetés Lukács József helytörténésszel – 1. rész
- Vadászokra támadt egy medve. Napenergia-boom lesz Romániában – vasárnapi hírmix