Címke: alkotmánybíróság

Zöld út a pártoknak?

Van egy pártod? Akkor hajrá! Újabban megint az a módi, hogy bárki pártos indulhat a választásokon.

Folytatódik az alkotmányharc

Ma gyűléseztek az alkotmánymódosításért felelős parlamenti különbizottság tagjai. Az őszi ülésszak idejére helyezték kilátásba a szöveg parlament elé terjesztését.
Hirdetés

Băsescu taktikázik

BALOGH LEVENTE — Az államfő mostani megnyilvánulásai alapján úgy tűnik: miközben az ukrajnai román kisebbség jogaiért aggódik, ő lesz az, aki a magyarellenes hangulatkeltéshez folyamodva küzd majd a magyarokkal szövetkezni kényszerült kormányoldal ellen.

Szombaton talán már lesz új kormány

Még legalább néhány napig ügyvivő kormány irányítja az országot, miután sem az államfő, sem a kormánykoalíció nem enged a kabinet programjáról szóló vitában. Az ügyben szombaton dönt az alkotmánybíróság. Talán.

Metafizikai horror

DEMETER SZILÁRD — Romániában alkotmányt módosítanának, ha már megvan hozzá a kétharmados koalíciós többség. És amíg még megvan.

A rossz kormányzás magasiskolája

MÓZES EDITH — A kormánykoalíció vezetői mást sem tesznek, mint hogy az egész világ szeme láttára acsarkodnak egymásra, és marakodnak a koncon. Erre megy rá minden idejük és energiájuk.

Hirdetés

Az USL kudarca az alkotmány-módosítás

Nagy dérrel-dúrral futott neki a kormánykoalíció az alkotmány módosításának, hogy erősítse saját pozícióit az államfővel szemben. Az alkotmánybíróság azonban elkaszálta a számukra kedvező módosításokat.

Filléres testület

AMBRUS ATTILA — Romániában a hatalom csúcsán az Alkotmánybíróság van.

Lehet-e változtatni módosítás nélkül?

SIMÓ ERZSÉBET — A bolond is látja, az alkotmánybíróság döntése politikai célokat szolgál, s nem mellékesen a magyar kisebbség megrekcumozását.

Alkotmánymódosítás

MÓZES EDITH — Nagyon is elgondolkoztató, ami az alkotmánymódosítás során történt. Még az egyszerű polgár is többet vár. Nem fércmunkát.

Hirdetés