Ünnepeljünk mindazokkal, akik idelent járnak, a felszínen, és akik odafent járnak, a mélyben. Akkor, amikor ideje van az ünnepnek.
Ha jól számolom, 45 éve járok a Házsongárdi temetőbe világításkor. Eleinte csak és kizárólag a tündéri (vagy másvilági, ahogy tetszik) fénybe boruló domboldal kötötte le a figyelmem. Meg az, hogy minden elhelyezett gyertya égjen: ha láttam egy kialudt csonkot, apámtól elkértem a gyufát és addig mesterkedtem, amíg ismét felfénylett a láng. Nem érdekelt a fel-alá hullámzó tömeg, sem a sírok, a saját édesanyámé sem. Igaz, nem tudtam, hogy akkor immár két éve ott feküdt, életben maradt családom nem közölte velem a valót, csak később.
Aztán egyre keményedett a diktatúra, jött az egyre csökkenő gáznyomás, a naponta kétszer folyó csapok, no meg a sötétség, gyakran esténként, hogy értsük is. Ez volt a többé-kevésbé passzív rezisztencia időszaka, tizenéves voltam, el nem maradtam volna a temetőből mindenszentek estéjén. Fényt teremtettünk, nagyon-sokadmagunkkal, suttogva olvastuk fel a síroknál a tiltott és megtűrt verseket.
Egyszer eszünkbe jutott, 1988-at írtunk talán, hogy hej, le kéne menjünk a főtérig, gyújtsunk pár gyertyát Mátyás királynak. Elvégre ő is halott. Megtettük, el is vitt a rendőrség. Kaptam egy nagy pofont ajándékba, ennyivel maradtam. No meg a tehetetlen dühhel.
A kommunista diktatúra elhullása után eljött az oly nagyon vágyott (elképzelt, fantáziált) szabadság évadja. Amikor végre „csupán” ünnepként, közösségi élményként élhettük meg a világítást. Az ember kisétált a lángoló temetőbe, minden lépésnél találkozott valaki baráttal, ismerőssel, beszélgettünk, röviden-hosszan, örültünk az életnek, szomorodtunk a halál fölött, vagyis megérkeztünk a normalitásba, ilyen közhelyszerűen, sablonosan.
Ám ahogy az évek teltek, feltűnt, hogy
Korábban nem kellett elemlámpa, hogy az ember elkalandozzon a sírok között: a gyertyák mutatták az utat. És adódott a máig is érvényes következtetés: az emberek már nem akkor mentek, mennek világítani, amikor eljön a szent (rituális, hagyományos, megszokott, ahogy tetszik) pillanat. Hanem amikor ráérnek. (És most a pandémiás időszakot zárójelbe teszem, mert ugyan rendkívüli állapot, de nem oka a sötétedésnek.) Nem tudom, máshol miképpen történik, Kolozsváron viszont akkor van a világítás, amikor a polgárok kijutnak a temetőbe: vagyis szinte egy héten keresztül. Értem én, sokan ki-, sokan elvándoroltak a városból, zömük nem hagyott maga mögött mást, mint egy sírt a temetőben. Mások nem vándoroltak se ki, se el, viszont pörög az élet, dolgozni kell, sűrű a program, esünk át a fejünkön, azt sem tudjuk, hányfelé szaladjunk, szakadjunk.
Értek én mindent, ami értésemre adatik. Csak eltöprengek azon, hogy vajon mi lenne, ha teszem azt, a karácsonyt is minden polgár éppen akkor ünnepelné, amikor ráér. Például december helyett márciusban, vagy éppen a nyári szabadságok idején. Érthető lenne ez is, nem? Hiszen mindnyájan ismerjük a karácsonyi lidércnyomást, amikor, ha lehet, még többet dolgozunk, még többet rohangálunk, még több darabra szakadunk, hogy áldott legyen az a nyava… szóval az Ünnep.
Szeretném azt gondolni, hisszük még, hogy
a különböző helyeken és alkalmakkor elmondott díszbeszédekben stb., hanem ünnepeiben, rítusaiban is rejlik. Ha elfelejtjük, elhagyjuk rítusainkat, akkor… akkor is zajlik az élet, hát persze. Csak éppen gyengülünk, zsugorodunk, jelentéktelenebbé válunk. Míg végül eltűnünk, a legrosszabb esetben.
Idén is kimegyek a Házsongárdi temetőbe mindenszentek estéjén. Gyertyával, szeretettel. És igyekszem hozzátenni egy kis fényt a házsongárdi félhomályhoz. Igyekszem ünnepelni, mindazokkal, akik idelent járnak, a felszínen, és azokkal is, akik odafent járnak, a mélyben. Akkor, amikor ideje van az ünnepnek.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.
Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.