A költözés szükséges nyűg: elég egyszer egy évtizedben. Milyen emlékeket idéz fel a bérházból (újra) tömbházba költözés?
Tavaly ősszel írtam egy nyomokban nosztalgiát tartalmazó eszmefuttatást a régi tömbháznegyedek, de inkább a tágabb értelemben vett egykori keleti blokk utcáit díszítő „tányérsapkás” lámpákról. Az egykori közvilágítás fényei örökre beleivódtak a retinámba, és mai napig valami megmagyarázhatatlan érzés kerít hatalmába, ha egy régi építésű tömbháznegyedben járok esténként – főleg nyáron.
Kétségkívül megértem azokat, akik Kolozsvár (és más, hozzá hasonló városok) régi történelmi központjaira, az egykori Monarchia, a reformkor, netán a reneszánsz évei alatt épült házaira és középületeire esküsznek, amikor azt mondják: ez szép. Az itteni szocialista modernizmus (és a brutalizmus) egyrészt ideológiailag terhelt, másrészt a „Kárpátok Géniusza” által ledózerolt hóstáti (és más) kertes házakhoz egykori lakói és azok leszármazottai érzelmileg erősen kötődnek – és itt még finoman fogalmaztam. Akiket annak idején tömbházakba tereltek, azoktól a tágasságot tagadták meg, a tömbház szűkössége, a kényszeresség számukra olyan trauma volt, amit nem tudtak kiheverni. Akinek van családja-rokona falun, oda jár ki kompenzálni ezt a veszteséget.
Nyilván tömbházak mindenhol vannak, a hatvanas-hetvenes évek alatt egész Európában elterjedtek: azt felejtjük el, hogy ezek lehetnek ízlésesek, kényelmesen kialakítottak és minőségi építőanyagokból készültek (és mostanában, az új építésűek között akár környezettudatosak is).
Érdekes adalék, hogy egy 2018-as Eurostat felmérés szerint, amely azt vizsgálja, hogy az EU-s országok lakossága hogyan oszlik meg lakhely szerint, a tömbházas apartmanok élbolyában egészen változatos tagországok vezetnek: az első Lettország (66,2%), a második Spanyolország (64,9%), őket követi Észtország a maga 61,5 %-val, illetve Görögország 60,6 százalékkal. A családi házak (udvaros, kertes) itt dominálnak: 69,7 százalékkal vezet Horvátország, ezt követi Szlovénia (66,2%) és nem meglepő módon a még jócskán rurális berendezkedésű Románia 65,2 %-kal, illetve Magyarország (64,6%).
Ezért – bár rengetegszer hallottam, hogy milyen rossz „ezekben a hülye blokkokban” élni, és jobb lenne a kertes ház – a megszokáson túl megtanultam értékelni a tömbházas életet. Mondhatnám, hogy nem volt más választásom, viszont vendégségen kívül nincs semmilyen más tapasztalatom az udvaros házban éléssel, így nem is mondom – az összehasonlítás nem volna elég megalapozott, és elfogultságba torkollana, szem elől tévesztené a kerttel, udvarral rendelkező házban élés esetleges negatívumait. (Amelyek biztos megvannak, csak az emberek megszokták már őket.)
Éltem 12 évet Kolozsvár központjának egyik bérházában: mindenhez közel volt, mégis sötétség volt és hideg, és a történelmi épület falai között folyton felbukkant egy-egy sokak számára láthatatlan probléma. Hálás voltam és vagyok, hogy volt fedél a fejem fölött – az ezredfordulós generáció tapasztalhatta meg a saját bőrén először, hogy milyen az, amikor úgy elszabadulnak az ingatlanárak, hogy csak sok év kemény külföldi munkája révén, vagy egy tényleg baromi erős fizetést adó munkahellyel lehet annyit félretenni, hogy lakást vásároljon az ember. Aztán a szegényebb rétegekről és a harmincéves bankhitelről ne is beszéljünk.
amint ez 2021-ben kiderült, szintén egy Eurostat felmérés szerint. A lakásokat, házakat azonban úgy tűnik, leginkább örökli az ember.
Blokkba születtem bele, blokkban és blokk mellett nőttem fel, itt szocializálódtam, itt tanultam meg többé-kevésbé románul, itt kötöttem életre szóló barátságot, itt tapasztaltam meg, milyen a jó és rossz szomszédság, itt kóstoltam bele egy sajátos rendszerbe – a tömbház- és lépcsőházfelelős léte, a fogyasztás/közköltség begyűjtése… és a sok apró furcsaság, amit szintén életre szólóan megjegyeztem.
– ez terjedhet az „örülök, hogy van saját lakásom és majdnem mindegy, milyen, jó, hogy van” -tól a „csak a legeldugottabb, északnyugati irányba néző, erdő alatti, csendes, légkondival és mélygarázzsal felszerelt apartmanban vagyok hajlandó tengetni az életemet” -ig.
Vegyük akkor az egyik legmegszokottabbat, a négy-és tízemeletesek váltakozásából álló látképet. Téglaépítésű, sárgás-krémszínű falak, távolról zöld vagy kék mozaikos berakás. A tetőkön betonoszlopok, azok tetején póznák, kábelek, vasak. Antennák, villámhárítók, kémények. Liftaknák. Az épületek között furcsa betonalakzatokból összeállított kazánházak, bennük a sok cső, csap, illeszték – félelmetes és vonzó látvány, ahogy a fény pislákol az üveg mögött: a pihenő gép monumentalitása, az indusztriális terek egyszerre stabil és haladó valósága.
Az elmúlt egy hét a visszaköltözésről szólt. A régi, ismerős szobák látványáról és szagáról: felmérni, mi változott, mi maradt ugyanúgy. Azt szeretem a tömbházban, hogy mások a fények. Másképp érzékelem a szagokat: a harmadikról ugyanúgy feljön az Axe spray szaga, mint a rántásos paszulylevesé. Amikor elhaladok a lakótömbök között, a földszinti konyhákból kiszáll a fokhagymaszag, az eső utáni ázott aszfalt, föld és beton illatára pedig külön szó is létezik: petrichor. A negyedik emeletről belátni mindent, az évszakok változásának apró részleteit nem csak vidékről lehet jól figyelemmel követni: elég egy nagyobb zöldövezet, ami a blokkok között nő.
A mentális térképemen szerepel az is, hogy hol van a negyedben eperfa, melyik fosókaszilváról szedtük a legtöbb éretlen gyümölcsöt, melyik fára másztunk a legtöbbször és megvan-e még az az ága. Ha kicsavar egy-egy fát a vihar a helyéről, ha egy lakóközösség kivág egyet – emlékezetes marad és kicsit fáj is. Emlékszem, honnan loptunk orgonát, liliomot, honnan szedtünk ibolyát, honnan ettünk akácvirágot. Tízévesen melyik játszótérig volt szabad elmennem, és ahogy nőttem, melyikkel gazdagodott a térkép. A temérdek papírlövedék, amit minden harmadik lépésnél megtalált az ember a mászókák között. A halmokban álló napraforgó-és tökmaghéjak a játszótéri padok alatt, amit tréningnadrágos huligánoktól kezdve tisztes öreg horgászokig mindenki odaköpdösött – paraszt módon. És sorolhatnám.
Az ember kiül a Györgyfalvi negyedben a teraszra, talpa alatt a felforrósodott beton, feje felett az üvegtető. Kémleli a látóhatárt és közben fülel:
Távolról kutyaugatás – vajon melyik apartmanból? Messzebb tinik kiabálnak. Megnyikordul egy kocsikerék. Aztán lenéz az ember, és meglátja, amint a fenyőrigó megmártózik a pocsolyában. A fenyőfán csettint a nagy tarka harkály. A lomb között cinkék cikkannak, időnként megszólal a vörösbegy. Felnéz a kondenzcsíkos égre és vörös vércsét lát keringeni, hallja, ahogy a kicsi ragadozómadár sivítva hívja a párját. Később galambhadak köröznek a levegőben, alkonyatkor pedig varjak gyülekeznek a tízemeletes tetején, sorban a keresztvasakon. A költözés óta két gólya is elrepült a közeli tömbházak felett.
Az esti órákban, ha kinyitjuk az ablakot és kinézünk a csillagokra, a nyáresti szél behozza a hársfaillatot.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: alig érkezett meg Ursula von der Leyen Romániába, a vérnackó George Simion máris elküldte a fenébe. És két szakszervezeti főnök háztartási gépeket vásárolt magának… a szindikátusi kasszából.
Hiába reménykedtünk: jövőre sem indul újra a vonatközlekedés Kolozsvár és Nagyvárad között, még a jól álló Élesd–Várad szakaszon sem.
A foglalkozása az volt, hogy másokat buktasson le, végül mégis belesétált az egyik legősibb csapdába.
Több milliárd forintnyi készpénzt találtak a nyomozók a Seszták Miklós országgyűlési képviselő ügyében indított büntetőeljárásban. A pénzt nyolc órán át öt gépi számlálóval számolták meg.
Több mint hatmilliárd forintnak megfelelő készpénzt találtak a nyomozók a Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter ellen folytatott büntetőeljárás során.
Farkaslakán, Csíkszentdomokoson, a Siménfalvához tartozó Rugonfalván és Csomafalván is medvét láttak szombaton – derül ki a Hargita Megyei Készenléti Felügyelőség tájékoztatásaiból.
Az is nagy teljesítmény lesz tőle, ha végigviszi elnöki mandátumát. Az elsőt és egyetlent, mert második biztosan nem lesz, a rendszer láthatóan kezdi megunni az ilyen típusú figurákat.
Az is nagy teljesítmény lesz tőle, ha végigviszi elnöki mandátumát. Az elsőt és egyetlent, mert második biztosan nem lesz, a rendszer láthatóan kezdi megunni az ilyen típusú figurákat.
Hogyan bírságolta 40 ezer lejre a rendőrség a trikolórt szemétszállításra használó közmunkásokat, és miért olyan fájóan groteszk ez a helyzet?
Hogyan bírságolta 40 ezer lejre a rendőrség a trikolórt szemétszállításra használó közmunkásokat, és miért olyan fájóan groteszk ez a helyzet?
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.