Rolex a piacon – avagy a politikus luxusórájától a nyugdíjemelésekig

Rolex a piacon – mi az? Időeltolódás.

Máris lehet gyártani az új vicceket (kínunkban nevetünk), miután Rareş Bogdan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke (főal!) és európai parlamenti képviselője a hétvégén a párt többi fejesével együtt elment egy szilágysomlyói piac (ahova az ilyen fehérgallérosok amúgy ritkán merészkednek be) avatójára, ahol válogatás közben elővillant a 30 ezer eurós Rolex karórája. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott,

a teljes romániai sajtón végigfutott a „hír”, hogy Rareş Bogdan kőgazdag.

Mintha nem tudnánk amúgy is, hogy a politikusainknak van mit a tejbe aprítani. Persze Rareş Bogdan egyáltalán nem volt zavarban a dolog miatt, nem is mentegetőzött, sőt egyből emelte a tétet: büszkén elárulta, hogy neki bizony egy 200 ezer eurót érő óragyűjteménye van, és egyáltalán nem szégyelli viselni a drága óráit és öltönyeit, hiszen ő egy magabiztos ember, a vagyonát pedig eleve a magánszférában kereste még tévés újságíró korában. Amikor egyébként rendszeresen szidta a magyarokat a Realitatea TV-n.

No de valaki, aki ennyire sikeres a magánszférában, miért lép be a politikába?

Nyilván azért, mert a népét akarja szolgálni.

Ami, ha igaz lenne, akkor nyilván nem parádézna a kispénzű piaci kofák között a méregdrága szarjaiban, hiszen tisztelné őket annyira, hogy ne tegye.

A mi Rareşünk egy egészen tipikus példája a balkáni ügyeskedő, csak a saját érdekeit leső politikusnak, ám időnként egy fokkal őszintébb a fajtájánál. Nem szándékosan – hiúságból: míg a kollégái ügyel-bajjal rejtegetik az országuk kizsákmányolásával szerzett vagyonukat, addig ő páváskodva mutogatja a karóráját a szilágysomlyói piacon, és az őt kérdező újságíróval még fölényeskedik is, hogy

ő márpedig nem fog salopétában járkálni, és Pobeda órát viselni,

csak hogy „Ciolacu szocialistái boldogok legyenek”.

És itt váratlanul eljutunk Rareş Bogdan órájától a nyugdíjakig.

Rareş Bogdan pártja, a PNL jelenleg koalícióban kormányoz ősellenségével, a PSD-vel. Arról már írtunk korábban is, hogy miért olyan visszás ez a helyzet, hiszen ez a két párt alapvetően homlokegyenest mást képvisel. A mi Rareşünk azonban kedd este ismét csak nyilatkozott egy meredeket a tévében, miszerint amit a PSD művel, az erkölcstelen. Itt konkrétan a nyugdíjemelésre utalt. Persze nem az erkölcstelen, hogy a PSD nyomására a koalíció megszavazza az új nyugdíjtörvényt, amely garantálja jövőre a kétlépcsős emelést, hanem az, hogy mindeközben úgy tettek, mintha a PNL ezt ellenezte volna.

Ami igaz (mármint hogy ellenezte, csak kénytelen volt belemenni), hiszen a probléma lényegében abban áll, hogy a kisnyugdíjasok álla lassan felkopik az infláció miatt, az országnak még sincs pénze a nyugdíjemelésre, ezt azonban a populista PSD figyelmen kívül hagyva átnyomott a koalíción egy nyugdíjemelési törvényt, ráadásul úgy, hogy sem Marcel Boloş pénzügyminiszter, sem a mindenható isten nem tudja, miből lesz erre pénzünk.

Illetve dehogynem: újabb adóemelések árán.

Amit viszont a PNL ellenez – a saját érdekei mentén.

A PSD ugyanis a kisemberek, a nyugdíjasok és az állami alkalmazottak felé tolja hagyományosan a populista dolgait, hiszen ott van a sok szavazat, vagyis ott van a pénz. (Itt van egy hírecske arról, mennyire a kisemberek érdekeit nézi válság idején a PSD: a párt egyik kolozsvári, lakónegyedi (!) szervezete egy méregdrága luxusvacsorát szervezett 400 meghívottnak egy ötcsillagos szállodában, de úgy, hogy még a 400 étlapot is külön kinyomtatták a PSD fejlécével az ön pénzén.) A PNL viszont a vállalkozók, elsősorban a pénzes nagyvállalatok érdekeit nézi, mert ott van a pénz, amit szavazatra, a szavazatot pedig még több pénzre lehet váltani.

E két oldal harcáról szólt a romániai politika az elmúlt évtizedekben, és most is ugyanerről szól, akkor is, ha a két nagy oldal most éppen egy ideiglenes koalícióban borult össze, hogy azon belül marja egymást (a pénzért).

A mi Rareşünk most azt mondja, ha rajta múlna, a PNL már holnap kilépne ebből a kényszerkoalícióból, és egy becsületes jobboldali párttal szövetkezne – de nem tehetik, mert

éberen kell őrködniük, nehogy a PSD „a románok zsebébe nyúljon”.

(Csak remélni tudjuk, hogy nem az amúgy is túl népszerű, és hozzá hasonlóan magyarellenes AUR-ban látja a jobboldali szövetkezéshez a partnert.)

A mi Rareşünk tehát utálja a szocialistákat (erről tanúbizonyságot tett az órájával kapcsolatos nyilatkozatában). Pedig ha még mindig kommunizmusban élnénk, akkor is a fejesek között lenne.

Tudják, miért?

Mert – mint már mondtuk –, ő az egyik prominens példa arra, hogy milyen a balkáni politikus: folyton elvekről beszél, de elvtelen, nem tud ellenállni az értékes holmiknak, a luxusvilláknak (amik általában a rokonai, ismerősei nevén szerepelnek hivatalosan), és ezért minden korban, minden körülmények között megtalálja a boldoguláshoz vezető utat. Arról papol, hogy a másik oldal az adófizetők zsebében vájkál, miközben mindannyian azt teszik, legfeljebb más módszerekkel.

Ráadásul egymást cinkosul erősítve

– erre szép példa a torzszülött koalíció létezése is.

Hallotta a hírt? Idén meghaladhatja a 100 kilométert a Romániában átadott új autópályák és gyorsforgalmi utak hossza. Ez persze jó hír, hiszen egyetlen év alatt ritkán könyvelhetünk el ennyi új aszfaltot ebben az országban, de a rendszerváltás óta eltelt csaknem 35 év alatt már rég le lehetett volna tudni az egészet.

Miért nem sikerült?

Nyilván azért, mert a Rolexes nagyágyúink egyfolytában a nép érdekeit nézték, ahelyett hogy a saját zsebüket tömködnék. Soha ne bízzon abban, akinek Rolex óra csillog a karján!

(És ebben az írásban rohadtul populista voltam.)