Eddig sem volt bonyolult időpontot foglalni, de hamarosan erre sem lesz szükség. Sőt, van már olyan település, ahol az oltást házhoz fogják vinni. Közben kiderült, hogy állnak a megyék a beoltottsággal.
Frissítés 1:
Közben a számokon jól látszik, hogy lecsengtek az ünnepek, kezdett visszaállni a korábbi tempó az oltáskampányban: míg vasárnap „alig” 41 ezren, hétfőn pedig 66 ezren oltatták be magukat, az elmúlt 24 órában ez a szám már elérte a 85 604-et. Így máig 3 411 328-an kaptak legalább egy oltást, 2 082 585-en túl vannak mindkettőn.
Frissítés 2:
Közben kijött egy érdekes táblázat arról is, hogy a megyék hogyan állnak jelenleg a beoltottsággal: a statisztikai hivatal szerint Bukarest vezet 31,2 százalékkal, második Kolozs megye (28), harmadik Temes (22). A magyar többségű megyék közül Hargita megye áll jobban, ott a lakosság 14,6 százaléka kapta meg legalább az egyik oltást, míg Kovászna megye csak 11 százaléknál tart. A listát a koronavírus által igencsak megviselt Suceava megye zárja egy szerény 10 százalékkal.
Az oltási maratonok és az autós oltópontok ráébresztették a kormányt, hogy az időpontfoglalás hátráltató tényező lehet a lakosság immunizálási folyamatában, hiszen inkább állnak sorban az emberek, mintsem bármilyen, elsőre bürokratikusnak tűnő eljárásban részt vegyenek. Bár eddig is egyszerűen ment az oltási előjegyzés, az optimalizálás soha nem árt, ugyanakkor
Most éppen azzal az ötlettel álltak elő, hogy minden oltópontot megnyitnak az oltásra vágyó lakosság előtt, tehát azok is besétálhatnak ezentúl oltásra, akik nem regisztráltak előtte az online platformon. Az oltáskampány koordinátora, Valeriu Gheorghiță keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy péntektől kezdődően új szabályokat vezetnek be az oltás megkönnyítésére. Ezentúl a 60 év felettiek időpontfoglalás nélkül is megkaphatják az oltást, mindössze annyit kell tenniük, hogy 8 és 20 óra között elsétálnak egy oltóközpontig. A lehetőség kortól függetlenül
Továbbra is prioritást élveznek azok, aki előjegyzést kérnek, viszont az oltópont kapacitásának függvényében ezentúl sorszámokat is kibocsátanak azoknak, akik nem tudnak vagy nem akarnak regisztrálni. Tehát amennyiben egy oltópont naponta száz személyt tud fogadni, és 50-en várólistán vannak, akkor 50 sorszámot közprédává tehetnek. Ennek egy már most előre látható következménye az lesz, hogy nőni fog az elpocsékolt vakcinák száma, mivel lehetetlen lesz pontosan felbecsülni az egy nap alatt beoltandó személyek számát, viszont kétség kívül leegyszerűsíti majd a menetet.
Az oltási ritmus gyorsítására lassan minden lehetséges eszközt bevetnek, a Fehér megyei mintatelepülésen, Maroscsügeden például házhoz viszik a oltást: május 14-16 között egy orvosokból álló mobil csoport fogja végigjárni a települést, és mindenkit beoltanak, aki jelentkezett oltásra. Regisztrálásra május 12-ig van lehetőség online, telefonon vagy a háziorvosnál.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.
… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.
További híreink: Nicușor Dannak körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint nekünk, egy balek zsarolót pedig a bukaresti reptéren tartóztattak le a hatóságok.
További híreink: Nicușor Dannak körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint nekünk, egy balek zsarolót pedig a bukaresti reptéren tartóztattak le a hatóságok.
Márciusban zajlanának az országos vizsgák szimulációi, bojkottal fenyegetőznek a tanári szakszervezetek. Két férfit vettek őrizetbe kutyák tömeges illegális elaltatásának ügyében.