// 2026. július 20., hétfő // Illés
vegyesen

„Minden területre” kiterjedő stratégiai partnerségi szerződést írt alá Románia és Ukrajna – hírmix

Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

// HIRDETÉS

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

„Minden területre” kiterjedő stratégiai partnerségi szerződést írt alá Románia és Ukrajna

Csütörtökön hivatalos látogatásra érkezett Bukarestbe Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, akit Nicușor Dan román államfő fogadott a Cotroceni-palotában. Egyúttal, ha már úgyos ott voltak, aláírták azt a stratégiai partnerségről szóló szerződést is, amely a két ország közötti „legmagasabb szintű” együttműködést jelenti katonai és gazdasági téren, valamint a kisebbségi jogok és az oktatás terén egyaránt.

A katonai együttműködés nem azt jelenti, hogy holnaptól romániai katonákat kell küldeni az ukrán frontra az oroszok ellen, hanem azt, hogy Románia a dróngyártás terén nyújt majd segítséget a háborúban álló szomszédjának.

// HIRDETÉS

A partnerségről a két fél különben már 2023 óta tárgyal, de Ukrajna mindeddig nem fogadta el Románia minden feltételét. Románia például többször is kifogásolta, hogy az ukrán kisebbségi és nyelvtörvény az őshonos román kisebbség anyanyelvhasználatát és anyanyelvű oktatását is ellehetetleníti.

Ez az akadály most elhárult: az ukránok minden feltételt elfogadtak.

Zelenszkij Ilie Bolojan miniszterelnökkel is tárgyalt a nap folyamán, majd ellátogatott a fetești légitámaszpontra, ahol az F-16-os vadászgépek pilótáinak kiképzése zajlik.

2500 embert rakna utcára az Azomureș

A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát vezérigazgatója, Josh Zacharias körlevélben tájékoztatta az alkalmazottakat arról, hogy megkezdődött az ipari platform konzerválására és a csoportos létszámleépítésre vonatkozó eljárás. A „csoportos létszámleépítés” mintegy 2500 embert fog érinteni hamarosan.

De ez még nem is a legrosszabb forgatókönyv: a most elindult eljárás a törvény szerint 45 napig tart, és ha addig sem születik megoldás, akkor akár tömeges leépítés is következhet.

A svájci érdekeltségbe tartozó vegyipari kombinát már évek óta nem tudott a kapacitásának megfelelő mennyiségben műtrágyát termelni, részben a magas gázárak miatt, így a tulajdonosai nem tekintik elég nyereségesnek, hogy tovább működtessék.

A nagyrészt állami tulajdonban lévő Romgazzal a svájci tulajdonosok továbbra is egyezkednek a tulajdonosvásárról, mert szeretnék, ha a kombinát tovább működne az ő távozásuk után is, de konkrétumot még nem lehet tudni.

A kombinát szakszervezete gyors állami beavatkozást vár, hogy megmentésék a sok állást, hiszen nem szeretnék ha Marosvásárhely is más városok sorsára jutna, ahol már nincsenek munkahelyek. Emellett azt is kiemelték, hogy a vásárhelyen gyártott műtrágya a román mezőgazdaság számára is stratégiai jelentőségű.

Tíz nap alatt már hatszor drágult az üzemanyag, de még ki tudja hányszor fog drágulni

Emlékeznek még a járvány eleji pánikbevásárlásokra, amikor a karanténra készülő emberek számolatlanul vették a vécépapírt, a konzervet, cukrot, olajat és bármit, ami eláll? Ugyanez történik most az üzemanyaggal.

Bogdan Ivan energiaügyi miniszter szerint az iráni háború kirobbanása óta eltelt tíz napban négyszer annyi üzemanyag fogyott el Románia területén, mint korábban. Nyilván azért, mert sokan, akik még nagyobb drágításokra számítanak, megpróbálnak előre „betárazni”, és kannákban, hordókban tárolni a benzint.

Aggodalmuk nyilván nem alaptalan, hiszen az ország piacvezetőjének számító Petrom csütörtökön ismét drágított, ezentúl 9 banival literenként. Csütörtök reggel így már 8,28–8,29 lej volt a benzin literenkénti ára, míg a gázolajé (helyi dialektusban: motorina) 8,75 – 8,76 lej.

Ez azonban még mind semmi.

Bár korábban szintén az energiaügyi miniszter cáfolta határozottan, hogy az üzemanyagárak akár a 10 lejes pszichológiai határt is átlépheti, ma már a szakértők nagyon is úgy vélik, hogy két héten belül sajnos már el is érhetjük a 9,8–10 lej körüli literenkénti árat.

A közel-keleti konfliktus kirobbanása óta a benzin összesen 44, a dízel pedig 62 banival drágult.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Menesztik az állami vasúti képzőközpont éléről az RMDSZ Giurgiu megyei elnökét, aki csokoládéműhelyt működtetett egy minisztériumi épületben
Krónika

Menesztik az állami vasúti képzőközpont éléről az RMDSZ Giurgiu megyei elnökét, aki csokoládéműhelyt működtetett egy minisztériumi épületben

Illegális csokoládéműhelyt és saját használatú lakást alakított ki a közlekedési minisztérium egyik épületében Dudás Annamária, a Vasúti Képesítési és Képzési Országos Központ (CENAFER) igazgatója.

Elhasalt az érettségin egy 39 éves AUR-os politikus, akit ráadásul vizsgacsalással gyanúsítanak – hírmix
Főtér

Elhasalt az érettségin egy 39 éves AUR-os politikus, akit ráadásul vizsgacsalással gyanúsítanak – hírmix

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.