Ötvenhatosokat az iskolákba! Ha már a romániai tankönyvekből hiányoznak…

Úgy voltam én is a Mit írnak 1956-ról a romániai tankönyvekben? címmel meghirdetett, Kolozsvár Társaság által szervezett rendezvénnyel, mint a beszélgetés egyik meghívott résztvevője: nem lesz ez egy hosszú este, hiszen a témát mintegy két percben össze lehet foglalni. Mert bár jó ideje nem járt már a kezemben felsőbb tagozatos történelem tankönyv, azt azért sejtettem, hogy az, amit a romániai iskolákban tanítanak a – bármilyen nemzetiségű – nebulóknak a magyar forradalomról, finoman szólva sem elegendő a megfelelő tájékozódáshoz. Mondjuk úgy, a nulla felé tendál.

És ez majdnem így is van. De csak majdnem.

A beszélgetés történelemtanár résztvevői – Váradi Éva-Andrea (Báthory István Elméleti Líceum), Vajnár János Zsolt (Brassai Sámuel Középiskola) és Párdy Klára Réka (Aranyosegerbegyi Általános Iskola), aki elhozta a Kolozsvár Társaság 1956-os pályázatán részt vevő diákjait is –, illetve a meghívott történészek – Papp Annamária, Benkő Levente és Lönhárt Tamás – árnyalták kicsit a kérdést, beszéltek a téma oktatásával kapcsolatos nehézségekről, és arról is, milyen alternatív módszerekkel lehetne befoldozni az intézményes történelemtanítás „fehér foltjait”.

Lássuk tehát a tényeket. Lönhárt Tamás nagyívű expozéban vázolta fel, hogyan alakult az 1956-os magyar forradalom jelenléte a rendszerváltás utáni romániai tankönyvekben. Valahogy így:

• Az 1991-es hetedik osztályos román nyelvű történelemkönyv lényegében a 70-es évekbeli tankönyv újratöltött változata. De ebbe már bekerült HAT db. mondat a magyarországi 56-ról, a magyar nyelvű változatba (mert a magyar nyelvű tankönyvek ekkor még a román eredeti magyar nyelvű fordításai) Csucsuja István belecsempészett egy plusz passzust. A magyar forradalmat ez a könyv a hidegháború részeként tárgyalja, együtt a lengyel és cseh antikommunista megmozdulásokkal, illetve a román vonatkozásokkal. Azazhogy… szervezett román ellenállás nem volt, szamizdatból is csak magyar nyelvű létezett (Ellenpontok, Kiáltó Szó), kizárólag egyéni, elszigetelt ellenállók voltak. Muszáj volt azonban valahogy a románokat is megemlíteni (nehogy már csak a magyarok lettek volna a kemény legények!), ezért aztán bekerült egy megjegyzés arról, hogy 1964-től Románia fokozatosan eltávolodott a szovjetektől – igaz, a kommunizmustól nem, de kicsire nem adunk.
• 1998-2000-ben kitört a tankönyvbotrány. Ekkor jelentek meg először a piacon az alternatív tankönyvek, és a kolozsvári történészek (Ovidiu Pecican és társai) által összeállított Istoria românilor rögtön kiverte a biztosítékot, mivel „relativizálták” a dák-római elméletet (azaz elméletként, nem tudományos igazságként beszéltek róla) vagy Mihály vajda „nemzetegyesítését”, és jóval realisztikusabban mutatták be a kommunista rendszert is. A szerzőcsoportot parlamenti bizottság elé citálták, a minisztérium beperelte őket, de a pert a történészek nyerték meg, úgyhogy a könyvet engedélyezni kellett.
• A 2000-es kiadású tankönyv az első, amelyben 1956-ot forradalomként említik. Ennek kapcsán pedig nem hallgatták el, hogy a Gheorghiu-Dej fémjelezte román állami és pártvezetés túlbuzgóságában felajánlotta a szovjeteknek, hogy a román hadsereg részt venne a megtorlásban. Viszont ezzel a tankönyvvel is az a baj, ami az összes többivel: olyan nyakatekert bikkfanyelven van megírva, hogy éltanuló legyen a talpán, aki megért belőle valamit, és nem utálja meg a témát egy életre.
• A 2000-2001-es változatban egy oldalt kapnak a magyar és lengyel kommunistellenes megmozdulások, vagyis 1956 és a Szolidaritás – eddig ez a legtöbb, amit magyarra fordított román tankönyv írt a forradalomról.
• A 2011-es, Eugen Palade-féle tankönyv, bár szintén a hidegháború részeként tárgyalja a forradalmat, mégis vízválasztó: ez a munka említi meg először, igaz, csak egy félmondat erejéig, hogy a magyar forradalomnak voltak erdélyi vonatkozásai is.
• Az új magyarságtörténeti – azaz a romániai magyar nemzeti kisebbség történelméről szóló –, hetedik osztályos tankönyv az első, amely kimerítőbben tárgyalja a témát: helyet kapott benne, egy oldalnyi terjedelemben, egy esettanulmány a magyar forradalomról, benne az erdélyi ötvenhatosok szerepéről is.

Ez egy jó kezdet. Csakhogy.

A fenti tankönyv 48 nagyobb témakört tartalmaz, ezeket kéne a rendelkezésre álló 50-60 tanóra alatt alaposan átvenni. Magyarán: túl sok a tananyag, kevés az óraszám. Ezért aztán tanárfüggő is, hogy mennyit hallanak az iskolások (pédául) 1956-ról, hogy meddig jutnak el a rájuk zúduló tananyag-mennyiségben.

Vannak persze „alternatív” források is, mint az olyan, oktatási segédanyagként is használható kiadványok, mint Benkő Levente Volt egyszer egy '56 vagy Erdélyi srácok című könyvei. Vagy a Sapientián megrendezett Gulág-kiállítás, amelyre szintén el lehetett vinni a nebulókat, ha futotta rá az időből és energiából. Vagy azok a vetélkedők, amelyekről említést tettünk az imént.

És vannak természetesen a filmek, mint a Szabadság, szerelem, illetve a képregényes feldolgozásai a forradalomnak: kevesen tudják, de Nyugaton már a hetvenes évektől jelentek meg képregények a magyar forradalomról, ilyen volt a Vacances à Budapest című francia nyelvű munka (innen a címlapképünk) vagy az angol nyelvű Days of Ire – tartunk tőle azonban, hogy ezek közül a frissen kiadott Budapest angyala című képregény (amelyet Kolozsváron is bemutattak) elérhető csak a mai fiatalok számára.

Van azonban valami, ami talán mindezeknél fontosabb: az „élő történelem”, a találkozás az egykori ötvenhatos „erdélyi srácokkal”. Vajnár tanár úr meséli, hogy a diákjai egy Dávid Gyulával történt beszélgetést követően azt mondták: na, ez tényleg megérte.

Tehát: ötvenhatosokat az iskolákba! Amíg még nem késő; amíg még köztünk vannak annak a nemzedéknek a tagjai. Akiktől valóban lehet tanulni '56-ról.

Nem középiskolás fokon.