Már vér is folyt a kampány miatt. Miért engedjük, hogy a politika ennyire kivetkőztessen önmagunkból?

Rossz irányba tartanak a dolgok Romániában – véli a lakosság többsége, 60%-a egy friss közvélemény-kutatás szerint. Kelet-Európában talán nem szokatlan az efféle pesszimizmus, de választási év lévén mégis érdemes talán elgondolkodni rajta. Azt sugallja ez,

mintha az emberek többsége nem bízna benne, hogy a demokratikus választáson a saját voksukkal bármin is változtathatnának.

Ez a tehetetlenség-érzés pedig ránehezedik a társadalomra, a társadalom nagy részére.

Nem meglepő, hogy az optimisták – az a 32,5%, akik szerint jó irányba tartanak a dolgok – a fiatalok, a felsőfokú végzettségűek és a magas jövedelműek köréből kerülnek ki zömében. Ha az embernek nem kell nap mint nap a kilátástalansággal, az anyagi gondokkal szembenéznie, könnyebb optimistának lenni. A többiek belefáradtak abba, hogy a hangzatos politikai kampányígéretekből rendszerint nem lesz semmi, így aztán a mostaniakra ügyet sem vetve, előre borítékolják, hogy a dolgok továbbra is rossz irányba fognak tartani,

lényegében függetlenül attól, hogy ki söpri be a szavazatok többségét.

Pontosan ezt a kiábrándultságot használja ki a szélsőséges AUR, amelynek tagjai a jó öreg populista logika szerint igyekeznek borzasztó primitíven kommunikálni, hogy fel se merüljön a nem-megértés kockázata, és lehetőleg minden helyzetben azt mondani, amit az emberek többsége hallani akar. És igyekeznek lehetőleg minél többet és minél hangosabban hőbörögni, hiszen a kiábrándultság, a tehetetlenség-érzés velejárója a düh. A társadalom kiábrándult és dühös, nem meglepő hát, hogy az emberek egyből odafigyelnek, ha valaki az ő panaszaikat ismételgeti dühösen.

Az RMDSZ-kampány ebben a helyzetben szinte természetes módon fordult az AUR és a növekvő nacionalizmus ellen,

azzal riogatva az erdélyi magyarokat, hogy bajuk eshet, ha nem szavaznak rájuk,

ezzel is tovább növelve a szélsőségesek előnyét.

Sok kampányt láttunk már a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben, de ennyire agresszíven talán még sohasem nyomult be az emberek életébe a politika, és a szakértők szerint a populista politizálás erősödésével ez egyre csak rosszabb lesz. Jól példázza ezt az újfajta politikai agressziót egy friss eset:

Margittán már szó szerint vér is folyt a politikai kampány miatt,

és mivel az esetről Demián Zsolt RMDSZ-es polgármesterjelölt számolt be a közösségi oldalán, jó eséllyel magyar az áldozat.

Az történt, hogy valaki leszaggatta az RMDSZ választási plakátjait egy ház kapujáról, majd amikor egy másik helyi férfi később szóvá tette neki, hogy nem volt etikus, amit tett, az illető annyira feldühödött, hogy saját udvarán kezdte el ütlegelni az őt kritizáló férfit. Az áldozatnak eltört az orra és a szemöldökét is össze kellett varrni, annyira ellátták a baját.

És itt már kezdünk egyetérteni a közvélemény-kutatás pesszimista többségével:

kezdenek nagyon nem jó irányba menni a dolgok.

Mert az teljességgel elfogadhatatlan, hogy a politika annyira benyomuljon a mindennapjainkba, a személyes terünkbe, hogy tettlegességig fajuljon az ebből származó agresszió. Mindenkit dühítenek ezek az egyre nyomasztóbb kampányok, persze,

de érdemes-e egymás torkának esni pusztán azért, mert politikai téren nem értünk egyet?

Néhány évvel ezelőtt el lehetett még mondani, hogy Erdélyben szerencsére nem olyan kiélezettek a politikai ellentétek, mint Magyarországon, ahol már egy baráti beszélgetés is teljességgel elképzelhetetlen anélkül, hogy ne merülne fel lépten-nyomon a politizálás. Tudom, mert ezt tapasztalom, valahányszor alkalmam van találkozni a Budapesten élő barátaimmal.

Ma már Erdélyben is efelé tartunk.

Emberek politikai ellentétek miatt vesznek össze, tartanak haragot, vetik meg egymást, olyan emberek, akik néhány éve még egész jól el tudtak beszélgetni egymással, és sok mindenben akár még egyet is értettek. Most pedig már a tettlegességtől is félni kell a jelek szerint, annyira elfajult a helyzet.

Tényleg így akarunk élni?