Lehallgatókészülékeket telepítettek, így jutottak bizalmas információk birtokába.
Ősi bölcsesség, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr, de egy kolozsvári ex-rendőr bebizonyította, hogy ez fordítva is igaz. Annyira jó bűnöző azért nem vált belőle, mivel elkapták.
A férfit, aki korábban a rendőrség szervezett bűnözés elleni kolozsvári osztályának volt a vezetője, három társával együtt vasárnap harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután szombatra virradóra rajtakapták, amint
[embed]
[/embed]
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyosztály (DIICOT) által korábban indított nyomozás során kiderült, hogy az ex-rendőr szabályos bűnszövetkezetet működtetett Kolozs megye területén az elmúlt kilenc hónapban.
A férfi rendőrségi tapasztalatait felhasználva a bűnbanda üzletemberekre szállt rá, bizalmas információkat szereztek róluk, majd megzsarolták őket. Olyan embereket vettek célba, akiket vagy büntetett előéletük miatt könnyebben lehetett kábítószer-csempészettel meggyanúsítani, vagy pedig túl gyorsan szereztek sok pénzt, ami szintén gyanús volt. A célpontokat aztán mindenféle illegális módszerekkel megfigyelték, beszélgetéseiket lehallgatták, nyomkövető berendezéseket, GPS-követőket, mikrofonokat szereltek az autóikba és irodáikba. A bandának rendőrségi kapcsolati is voltak, így könnyen hozzáfértek a bűnüldöző szervek adatbázisaihoz, ahonnan hasznos információkat szereztek.
A DIICOT szerint a banda tagjai egy alkalommal nyíltan rendőrnek adták ki magukat, megállásra kényszerített a közúti forgalomban egy személyt, akitől aztán
hogy elsimítsanak egy ellene indult állítólagos rendőrségi ügyet.
A négy személy elfogása után tartott házkutatásokon a rendőrség lefoglalt több tízezer eurót és amerikai dollárt, több tucatnyi mobiltelefont, informatikai eszközöket, lehallgató készülékeket, nyomkövető technikát, egy fegyvert, lőszert, és egy terepjárót.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Az úttest szélén közlekedő három gyalogost gázolt el egy tökrészeg sofőr Brassóban csütörtök este. Az áldozatokat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
Románia egyik legnagyobb turisztikai beruházásaként mutatták be a DraculaLandet, egy Bukarest közelében tervezett komplexumot, amely évente akár 3 millió látogatót vonzana tematikus parkjával és digitális újdonságaival.
A bírák és ügyészek ismét megtámadták a nyugdíjaik reformjáról szóló törvényt. Ötvenezer lejes kártérítést kell fizetnie egy Georgescu-hívőnek egy facebookos kommentcsata után. A kormány végre nekimegy a veszteséges állami vállalatoknak.

Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.

… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.

30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.

Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.

Kificamította egy tanítónő vállát, megharapta az iskolapszichológust és orrba fejelte az igazgatóhelyettest egy kolozsvári harmadikos diák. Külön titkosszolgálati egység vadászik hamarosan a nagykorrupcióra.