Mindenki tudta, hogy az idei járványos évben nem olyan lesz a régió legjelentősebb zarándoklata, mint korábban. Viszont egy dolog tudni róla, más dolog ott lenni a helyszínen, látni a máskor százezernyi lélekkel lüktető teret szinte üresen, ugyanakkor érezni, hogy a szentség így is szétárad a világban. Ott voltunk, láttuk, éreztük, tessék:

Délelőtt gyülekezni kezdtek az emberek a kegytemplom körül. Áhítattal, csendben.

A kordon mögött az érvényes szabályok szerint elhelyezett ülőhelyeken várakozók betartották az előírt távolságot.

A szerencsésebbek egyenesen a kapujuk elé helyezett székről követhették az eseményeket, hallgathatták a szertartást.

És érkeznek az ünneplőbe öltözött lányok.

A gyóntatás ugyanúgy zajlik, mint korábban bármikor. Csak nem kell sorba állni.

A szervezők betű szerint igazodtak az előírásokhoz. Ha másfél méter, hát másfél méter.

És érkeznek a legények is. Érdemes megfigyelni a védőkesztyűk különböző fajtáit.

A rend éber őrei is tették a dolgukat. Bár igazából nem nagyon volt mit. Minden a legnagyobb békességben zajlott.

Van, aki jó szokás szerint lóháton érkezik.

A nyeregben viszont tátongó űr fogad. Vagy, ha tetszik: itt most tényleg szinte csak a szél fúj. Azért valljuk be: döbbenetesen üres a szombati szent napon. Ahol máskor százezrek szorongtak.

Akadnak olyanok, akik felszekereztek a nyeregbe. Lelki szükséglet ez. Ott lenni, jelen lenni.

Nagyon kevesen járták meg a dombot. A helyzetet nem ismerő néző akár egyszerű kirándulóknak is nézheti őket.

Néhány ember felmászott a pódiumra és kitűzte a székely zászlót. De senki éber rendőr, csendőr nem vegzálta őket.

A nyeregből visszatérve olyan 200 lelket találtunk a kegytemplom előtt. Igen, itt már nem volt kötelező távolságtartás. Átszellemülés annál inkább.

És itt vannak a szertartást odabent, szabályszerűen elvégző egyházfiak.

A szertartás után a zarándoklat közösségi csevellyel folytatódott.

Még egy-egy új stílusú könyökkocc is lezajlott. Bár azért a kézfogás mégis más.

Odafent a nyeregben pedig ennyi maradt, egyelőre. Egy foszladozó koszorú, még a tavalyról. És a hit. Hogy jövőre újra együtt ünnepelhet a magyarság. És nem csak.