Hát legyen harc: a kormány ráküldi a főügyészséget a kapzsi energiaszolgáltatókra

Hatalommal való visszaélésre, tisztességtelen versenyre és csalásra gyanakszik az igazságügyi miniszter. Látványosan dagad a botrány a túlszámlázások ügyében.

Hirdetés

Napról napra dagad a botrány, növekszik a feszültség az energiaárak elrobbanása, és a szolgáltatók kapzsisága miatt. Már ott tartunk, hogy Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter felszólította az ország főügyészét, hogy

nézzen a szolgáltatók körme alá, indítsanak vizsgálatot, mert nagyon úgy tűnik, bűncselekményekre utaló dolgok történnek

a szektorban. Predoiu egészen pontosan arra utalt, hogy hatalommal való visszaélés, tisztességtelen verseny és csalás gyanúja merül fel, az energiaválsággal kapcsolatos törvénytelenségeket márpedig illene alaposan kivizsgálni.

Mint megírtuk, az áram- és a földgázárak folyamatos emelkedését a kormány többek között az árak rögzítésével és állami kompenzáció bevezetésével próbálta ellensúlyozni – de

a szolgáltatók egy része valamiért úgy gondolja, hogy a profitmaximalizálás érdekében magasról tehet az intézkedésekre,

így aztán el is kezdődött az állóháború.

Hirdetés

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) már 37 áram- és gázszolgáltatónál tartott ellenőrzést, és ki is szúrtak két olyan céget, amely az említett intézkedésektől eltekintve, hibásan számlázta ki a fogyasztást. Ebben a cikkben azt foglaltuk össze, hogyan szúrhatja ki, hogy a földgáz- vagy áramszolgáltatója át akarja verni a számlával.

Beszédes amúgy, hogy az elmúlt napokban két durva eset is történt: egy Gorj megyei férfi öngyilkosságot kísérelt meg, egy brăilai lakos pedig szívinfarktust kapott a havi számlája láttán.

Hirdetés