// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili
sokánt

A művelődési minisztérium olyan fesztivált pénzel, amelyet egy házon belüli igazgató irányít…

// HIRDETÉS

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

A művelődési minisztérium olyan fesztivált pénzel, amelyet egy házon belüli igazgató irányít

Amióta a Bolojan-kormány nekiállt betömni az állami költségvetésen tátongó hatalmas likakat, mintha… tudják, milyen az amikor eldugul a vécében a lefolyó, aztán váratlanul elkezd ömleni kifele a kagylóból a… na, az.

Tényleg, olyan ügyekre derül váratlan fény, hogy az adófizető állampolgár csak áll, mint borjú az új kapu előtt. Tessék: talán hallottak már róla, de ha nem is, létezik a mioritikus haza Argeș nevű megyéjében egy olyan város, hogy Câmpulung Muscel (Havasalföld első fővárosa, ahonnan egyébként az első ismert román nyelvű dokumentum is származik). Na és ebben a városban idén is megszervezik a Posada Rock nevezetű fesztivált. Amely úgy hirdeti magát, mint Románia legrégebbi rockfesztiválja (a honlapon az áll, hogy még a Ceaușescu-diktatúra idején, 1986-ban indították útjára). Igaz, idén augusztusban a 14. kiadásra kerül sor, vagyis ha számolunk egyet, nem jön ki a matek, na de ne kekeckedjünk.

// HIRDETÉS

És hát miért is ne szervezzenek fesztivált a derék szervezők, hát nem? Igen ám, de 2021 óta a művelődési minisztérium kerek 300 000 euróval támogatja a fesztivált. Jó, de miért baj ez? Hát azért, mert a fesztivált szervező egyesület egyik alapító tagja a minisztériumban dolgozik, ráadásul egy olyan fickó a főnöke (igen, a minisztérium egyik alegységének igazgatója), aki maga is alaposan benne van a Posada Rock szervezésében.

Az igazgató úr persze azt mondja, ő csak és kizárólag ingyen szervezi a fesztivált. (Mennyi altruista terem ebben az országban, hej!) Sőt, kölcsönöket is vesz fel. Jó, de a kölcsönöket illik visszaadni. És ha nem lenne minisztériumi támogatás, nem lenne miből. Ugye, ugye. Ráadásul a diri felesége is benne volt a buliban, fizetett alkalmazottként.

És mit szólnak a hatóságok? A minisztérium nem lát semmi kivetni valót a dologban, a támogatásból szerintük nem a saját igazgatójukat fizetik. Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség egyik volt munkatársa óvatosabban fogalmaz. Pénzügyi összeférhetetlenséget nehéz igazolni, viszont maga az összeférhetetlenség esete fennállhat, a munkaviszonyok összefonódása okán. Az igazgató úr szerint szó se róla, az egész mese habbal.

Hát, így megy ez a mioritikus hazában.

Hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá

Ursula von der Leyen fellélegezhetett a csütörtöki szent napon, így a nemzetközi sajtó. A Pfizergate–ként elhíresült ügy kapcsán ugyanis a román vérnackópárt, az AUR egyik európai parlamenti képviselője bizalmatlansági indítványt nyújtott be az Európai Bizottság elnök asszonya ellen. A szavazásra csütörtökön került sor.

Ha esetleg valakinek nem ugrik rögtön be: a pandémia idején von der Leyen a nyilvánosság teljes kizárásával, SMS-üzenetekben tárgyalt a Pfizer igazgatójával, és nem receptekről írogattak egymásnak, hanem több milliárd dolláros oltásbeszerzésekről.

Az esetet megszellőztető New York Times be is perelte az Európai Bizottságot az Európai Bíróságon, amely idén májusban elmarasztaló ítéletet hozott az ügyben. Magyarán, nyilvánosságra kellene hozni azokat az üzeneteket. Persze, fellebbezni lehet, szóval az ügy még elhúzódik egy ideig.

Na, és így jutunk el az AUR-os képviselőig, aki benyújtotta von der Leyen asszony ellen a bizalmatlansági indítványt. Persze ő maga is tudta, hogy sok esélye nincs borsot törni a bizottsági főnéni orra alá, túl sokan állnak a túloldalon. A szavazás ezt a tényállást tükrözte: a kétharmados többséget igénylő vokson 175 képviselő szavazott az indítvány mellett, 360 szavazott ellene, 18 képviselő tartózkodott.

Egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt

Van egy út a mirotikus hazában, közelebbről Kolozs megyében. Az a neve, hogy DEx4 (mint egy Starwars-droidé, bocsánat, nem bírtuk kihagyni). Tehát, a DEx4-es gyorsforgalmi út Torda és Dés között húzódik. Legalábbis papíron. Ugyanis az összesen 70 km hosszú útból a csütörtöki szent napig a varázslatos 5 (azaz ÖT) kilométer készült el. Arról a farkincányi szakaszról van szó, amelyen most a DN1-es útról fel (vagy le) lehet hajtani az A3-as autópályára, vagyis nem kell végigszobrozni Tordát.

Persze, már februárban át kellett volna adni az utacskát, de na, még a kínaiak is késnek, állítólag. Szóval, eljött a csütörtök és az ünnepélyes átadás pillanata. És az ész megáll és ácsorog: annyi politikus tülekedett azon a szerencsétlen úton, hogy az aszfalt majd megrepedt alattuk. Tessék ide kattintani, jó sok fotó készült, tényleg rohadt sokan tülekedtek. Hevenyészett számolással 15 darab politikust fedeztünk fel, akik büszkén feszítettek a késéssel, hosszú idő (egy hónap híján két év) alatt megépített 5 (azaz ÖT) kilométeres útdarabkán.

Tényleg, ez lenne a nagy hatékonyság? Bocs, politikus hölgyek és urak, ez egy vicc. Egy rossz vicc.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.