// 2026. február 27., péntek // Ákos, Bátor
Varga László Edgár Varga László Edgár

Ciolacuék olyan pöpec megszorító intézkedéseket dolgoztak ki, hogy a kultúra felét sikerült kukázni

// HIRDETÉS

Az elképzelés szerint a fölösleges állami apparátusokat szüntetnék meg. Így legalább a kormány nyíltan felvállalta, hogy a kultúra számára fölösleges.

(Külön)Vélemény

Szerző: Varga László Edgár
2023. augusztus 09., 17:22

A román kormány jelenleg úgy van a költségvetéssel, mint kisnyugdíjas a konyhapénzzel: ott spórol, ahol tud. És ezt még csak véletlenül se keverjük össze azzal, hogy ott spórol, ahol kell.

Marcel Ciolacu és torzszülött kormánya egy szép hosszú megszorító intézkedéscsomagot készül elfogadni: megszüntetnének például egy rakás – amúgy is betöltetlen – közalkalmazotti állást és ezzel együtt, illetve párhuzamosan kigolyóznának egy csomó teljesen indokolatlanul kinevezett, a valóságban reális munkát aligha végző igazgatócskát, részlegvezetőcskét, tanácsadócskát, vagyis a sleppnek a kevésbé fontos részét. Mert a sleppnek a fejesek számára fontos része továbbra is úgy fog élni, mint hal a mi vizünkből összecsorgatott luxusakváriumban, erre bárki mérget vehet. Ahogy eladták, becsomagolták a dolgot, az elsőre még jól is hangzik.

„Megszüntetjük a sóhivatalokat”

– kábé ez az üzenet.

Ám a megszorító sürgősségi csomag pontjait átfutották például a múzeumok országos hálózatának képviselői is, elgondolkodtak annak várható következményein, majd kiadtak egy memorandumot, amiben közlik az urakkal, hogy ha ebben a formában fogadják el a cuccost, akkor

a hazai kulturális intézmények (nem csak múzeumok!) több mint felét is sikerül elkaszálni a nagy spórlásban.

Konkrétan, a 469 jogilag bejegyzett intézmény 61 százalékát kellene átszervezni vagy megszüntetni, a rendeletcsomagban ugyanis van egy olyan kitétel is, hogy az 50-nél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató, közpénzből fenntartott intézményeket át kell szervezni, össze kell vonni vagy meg kell szüntetni.

Ez például a székelyföldi színházak, múzeumok, táncegyüttesek nagy részére áll.

Mi több, az összesen 127 romániai színház és filharmónia között 37 olyan van, ahol 50-nél kevesebben dolgoznak, így ezek jó eséllyel mennek is a levesbe. A kulturális, irodalmi lapokról nem is beszélve, hiszen aligha van az országban akár egyetlen olyan is, ami 50-nél több alkalmazottat foglalkoztatna. Aki dolgozott már a kultúrában errefelé, az pontosan tudja, hogy ez nagyobb utópia lenne, mint az, hogy Románia a közeljövőben autópálya-nagyhatalommá avanzsál. (Spoiler: nem fog.)

A marosvásárhelyi Látó folyóirat máris megkongatta a vészharangot a Facebook-oldalán, ahol

egy petíció linkjét is megosztották 

(itt írhatja alá).

Na persze nem arról van szó, hogy a kegyelmes urak szándékosan ki akarnák iktatni a kultúrát a költségvetésből (nem érdekli őket) – mellesleg a kultúra fenntartása a mindenkori államvezetés alkotmányos kötelessége –, egyszerűen (megint) az történt, hogy a kegyelmes urak észbe kaptak, hogy nem fogják tudni tartani a Brüsszelnek annak idején eladott 4,4%-os költségvetési hiánycélt. (Ciolacu különben már azt is belengette, hogy ezt sürgősen újra akarják tárgyalni az Európai Bizottsággal.)

Így aztán elkezdődött a kapkodás meg a tűzoltás, hogy honnan lehetne lecsippenteni a költségekből, és mivel az igazi sóhivatalokat azért mégsem szüntethetik meg (hiszen akkor a parlamentben egy rohadt nagy táncházmozgalmat, esetleg piacot kellene nyitni), gyorsan összedobtak valami intézkedéscsomagnak nevezett piszkozatot a teendőkről, aztán lesz, ami lesz.

Hogy a kultúra megint az első áldozatok között szerepel, valahányszor megszorításról, spórlásról, költségvetési hiányról, válságról van szó, az szintén nem szokatlan jelenség, hiszen a kultúra luxus. Nem úgy, mint a drága autók, a titokban, „a rokonok összedobott pénzéből” épülő kacsalábon forgó palotácskák, a közpénzen megejtett méregdrága külföldi utak – hiszen mindez a politikai elit számára nélkülözhetetlen.

A kultúra viszont feláldozható luxus.

Sokan úgy is gondolják, hogy ha nem képes fenntartani magát, akkor ott rohadjon meg.

(Csak egy „apró” példa az egykori irodalomórákról: a híres Nyugat című folyóiratnak egy adott ponton állítólag nyolcszázvalahány előfizetője volt. Abból aligha tudott volna fennmaradni. De máig a magyar irodalom egyik meghatározó műhelye, amely nélkül sokkal szegényebbek lennénk. Ennyi.)

Na persze most majd elkezdődik a tűzoltás tűzoltása:

a sajtóban megjelenő reakciók és a közfelháborodás után a kegyelmes urak várhatóan vakargatják majd egy kicsit a kobakjukat, majd kiadják az ügyeletes Lajosnak, hogy hozza már helyre, amit helyre kell hozni, legalább annyira, hogy ne pampogjanak ezek a művészek itten annyit. Aztán lesz valahogy, mert olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna.

A sóhivatalok, azok megmaradnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?
Krónika

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?

Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek
Székelyhon

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek

Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro
Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
2026. február 23., hétfő

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
2026. február 23., hétfő

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

A román egészségügybe az ember meghalni jár
2026. február 12., csütörtök

A román egészségügybe az ember meghalni jár

Új kód kéne az egészségügyi kártyára. Papírt kapunk helyette. Kultúrantropológiai kiselőadások a váróteremben. Papírokat adunk papírért. Papír papír hátán. Aztán csak meggyógyul egyszer ez az istenverte hazai egészségügy is.