Az egykori diktátori luxusrejtek ma szabadon bérelhető.
Egymillió euró.
Körülbelül ennyiért adták el a közelmúltban Nicolae Ceaușescu egykori vadászvilláját a Buzău megyei hegyekben, Brassótól alig egy órányira. Az ingatlan, amelyet egykor a diktátor és legszűkebb körének örömére építettek a sűrű erdők ölelésében, amelyre egykor alighanem a kék szemű fiúk vigyáztak turistának, erdőkerülőnek, természetjárónak álcázva magukat, amelynek környékére alighanem medvéket, vaddisznókat tereltek a kommunista csúcsvezetés vadászszenvedélyét kielégítendő, régebbi korokat idéző hajtók, ahol a Kárpátok Géniusza elgondolkodott vagy nem gondolkodott el életének fontosabb eseményein vagy országos jelentőségű döntéseket hozott, miközben egy fajdkakas hangját hallgatta,
Ábrándozhat ugyanott, ahol egykor Nicolae Ceaușescu elvtárs ábrándozott, és talán azt is eldöntötte, hogy a kommunista párt melyik feltörekvő, a vezér széke után ácsingózó tehetségét kell éppen likvidálni, hogy a hatalma továbbra is biztonságban legyen.
Feküdhet a fűben ugyanott, ahol a vezér egykor erdélyi falvak elárasztása mellett döntött délutáni sziesztája alatt, miközben katonaszolgálatos kopaszok a siketfajdokat hajkurászták, mert a vezér elunta érdes hangjukat.
Luxus körülmények között töltheti el a hétvégét, a pihenőszabadságát, ülheti meg esküvőjét, a gyermeke keresztelőjét,
A rezidencia neve: Hadar Chalet, akár egy kalandregény egzotikus helyszíne, már önmagában gondoskodik a különleges légkörről. Ezt a nevet nem lehetett olvasni annak idején a kommunista sajtóban. A nevet éppen úgy választották, hogy az átlagember ne értse: a héber „hadar” szó pompát, ragyogást, dicsőséget jelent, a franciából kölcsönzött „chalet” hegyi rezidenciára utal.
Titkosszolgálati kódnévként szerepelt csak a kommunista rezsim idején ez a kifejezés, a vezér egyik rezidenciája, amelyről a népnek nem kell tudnia. Ha valakik, illetéktelen fülek meg is hallották a súgva ejtett nevet, aligha értették, mit is takar. A népnek nem kellett ezzel foglalkoznia, hiszen volt a népnek elég dolga a gyárban, a földeken. A népnek nem járt luxusvilla az erdőségek szívében, pompás panorámával, az csak a nép legegyenlőbb fiának és a kegyeltjeinek járt.
De ma már mindez máshogy van.
A felújított, igazi luxust biztosító vadászházat egy, a vendéglátásban érdekelt üzletember vásárolta meg – a három komolyabb érdeklődő egyike –, így biztosra vehetjük, hogy a továbbiakban is nyitva áll majd a nagyközönség előtt.
A kapitalizmus teljesen organikusan vette birtokába a kommunista múlt titkos kis luxusrezidenciáját, mégpedig azért, hogy pénzt keressen rajta. Egymillió euró nagyon sok pénz, de a luxusrezidenciát luxusáron lehet majd kiadni az érdeklődőknek, így a befektetés szépen meg fog térülni.
A rezidencia 1985-ben épült, éppen abban az időszakban, amit a diktatúra legsötétebb időszakaként szokás emlegetni, amikor a népnek már kenyér is alig jutott, nemhogy luxus.
A legnagyobb titoktartás mellett épült meg.
A hatalom diszkrét titka volt.
Csak a bennfentesek tudtak a létezéséről, szigorúan bizalmasan kezelték,
Sokan kacsalábon forgó palotaként képzelték el, sokan azt se tudták, hogyan kezdjenek hozzá a képzelgésnek.
A név egzotikus hangzása elbűvölte őket, arab sárerődöket, egész erődített városkát képzeltek mögé.
Álmodtak is róla.
Így kontrollálta a hatalom a nép álmait is.
A pénz akarja így, a kapitalizmus.
Mint az interneten keringő mém, amely arról szól, milyen ironikus, hogy Karl Marx sírját 6 dollár ellenében látogathatják meg az érdeklődők, úgy ez a történet is megmutatta, hogy a pénz mindent birtokba vesz.
Ami régen egy diktátor titkos magánrezidenciája volt, ma már természetközeli szeánszok, céges csapatépítők, esküvők és bankettek méltó helyszíne. Csak egy foglalásba kerül, és némi pénzbe.
Feltehetően nem lesz olcsó, hiszen a pénz világában a haszon diktál. Aligha fizet valaki egymillió eurót egy diktátori vadászházért, ha az aztán nem téríti meg kamatostul a befektetését.
Így aztán ma sem áll mindenkinek egyenlően a rendelkezésére: csak azok élvezhetik e pompás helyszínt, akiknek több pénzt juttatott a kapitalizmus, mint másoknak.
A világ tehát nem sokat változott: az előző rendszerben is csak a legegyenlőbbek engedhették meg maguknak a magas életet, most is ugyanez történik. A különbség mindössze az, hogy régen csak a legnagyobb kommunisták élvezhették a kiváltságokat, most pedig a legnagyobb kapitalisták.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Illegális csokoládéműhelyt és saját használatú lakást alakított ki a közlekedési minisztérium egyik épületében Dudás Annamária, a Vasúti Képesítési és Képzési Országos Központ (CENAFER) igazgatója.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.
És miért nem?
És miért nem?
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A hajdani Borsos utcából lett Thököly utca legújabb nevét – strada Traian – látva elmosolyodott. Valami azt súgta, lesz itt még látnivaló.
A hajdani Borsos utcából lett Thököly utca legújabb nevét – strada Traian – látva elmosolyodott. Valami azt súgta, lesz itt még látnivaló.
Vajon olvassa-e még valaki annak az embernek a történeteit, aki elsőként hozta közelebb nekünk, magyaroknak a brazíliai őserdők életét?
Vajon olvassa-e még valaki annak az embernek a történeteit, aki elsőként hozta közelebb nekünk, magyaroknak a brazíliai őserdők életét?
Az utasok 86 százaléka nem ajánlaná az állami vasúttal utazást a legújabb felmérés szerint, a probléma azonban messzire mutat.
Az utasok 86 százaléka nem ajánlaná az állami vasúttal utazást a legújabb felmérés szerint, a probléma azonban messzire mutat.
Ha sem a tanárnak, sem a rendőrnek nincs joga átvizsgálni a szabálytalankodó diákot, akkor minek tanuljon a diák?
Ha sem a tanárnak, sem a rendőrnek nincs joga átvizsgálni a szabálytalankodó diákot, akkor minek tanuljon a diák?
Képzeljük el, megy Grindeanu tárgyalni Bolojannal és Kelemennel, de a bokorból előugrik egy medve, ő meg kint reked. Nem lesz kormány!
Képzeljük el, megy Grindeanu tárgyalni Bolojannal és Kelemennel, de a bokorból előugrik egy medve, ő meg kint reked. Nem lesz kormány!
Érdemes-e mindenhol durván nyírni a füvet a városban? Kiváltható-e egy öreg fa tíz újonnan ültetett fával? Az urbánus zöldterületek mint hűtőberendezések kicsit másképp élnek a vezetőség fejében, mint a lakosság tapasztalataiban.

És lett fogaknak nagy csikorgatása. Pedig hogy egy nap meg fog jelenni, ebben csak valami buroklakó kételkedhetett. A lényeges kérdés: hogyan használja, aki használja. Esetleg: miért.
És lett fogaknak nagy csikorgatása. Pedig hogy egy nap meg fog jelenni, ebben csak valami buroklakó kételkedhetett. A lényeges kérdés: hogyan használja, aki használja. Esetleg: miért.
Mi, még hatalomban levő, fél lábbal predigitális ősemberek hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy úgy lesz, ahogy most gondoljuk. Pedig… És jó lesz az úgy, higgyék el.