A vadonatúj ukrán kisebbségi törvény: valós reformszándék vagy porhintés?

December első felének egyik érdekesnek tűnő híre volt, hogy idén december 13-án az ukrán parlament új törvényt fogadott el a nemzeti kisebbségekről, amelyben rögzítik a nemzeti kisebbségek (közösségek) fogalmát, továbbá garantálják az ukrán alkotmányban meghatározott társadalmi, gazdasági, kulturális és nyelvi jogokat.

Hát ez csodálatos, gondolhatta annak idején bárki. Persze, nem mellékes körülmény, hogy az épp háborúban álló Ukrajnának le kellett tennie az asztalra a kisebbségi törvényt, hiszen ez volt az egyik feltétele annak, hogy megkezdhesse a tárgyalásokat az EU-hoz való csatlakozásról. Ki is csapták, mint valami adu ászt.

Marin Gherman csernovici román újságíró, aki az orosz-ukrán háború kitörése után menekült Romániába és időközben a Libertatea lap munkatársa lett, írásában azt vizsgálja, milyen mértékben tükröz valós reformszándékot az új ukrán kisebbségi törvény. (A szerző egyéb cikkeire vonatkozó szemléinket lásd itt, itt, itt meg itt.) Gherman azzal indít, hogy az ukrajnai kisebbségi közösségek (a cikkben a románt, a magyart és az oroszt említi) türelmetlenül várták a törvény megszavazását, mert azt remélték, hogy a jogszabály hatálytalanítja a hírhedt 2017-es oktatási törvénybe foglalt jogtiprásokat. Emlékeztetőül: az ominózus oktatási törvény jelentős mértékben megcsonkította az ukrajnai kisebbségi közösségek anyanyelvi oktatási jogait. Nos, nem így történt.

Na de akkor miről is szól az ukrán kisebbségi törvény?

Az tény, hogy ukrán premierről van szó, mégpedig olyan értelemben, hogy a ukrán állam első alkalommal foglalja jogszabályba, hogy nem kívánja asszimilálni a nemzeti kisebbségi közösségeket, ami Gherman szerint dicséretes dolog. Ugyanakkor – legalábbis a szándék szintjén – Kijev felelősséget vállal a kisebbségi közösségek értékeinek és hagyományainak megőrzéséért. Ám ha az ember belenéz a törvénybe (és Marin Gherman megtette), kiderül, hogy az anyanyelvi oktatáshoz való hozzáférés terén elkövetett jogtiprásokra nincs megoldás a jogszabályban. A 11. cikkelyben ugyanis az áll, hogy a közoktatást továbbra is a 2017-es oktatási törvény szabályozza. Vagyis, minden marad a régiben. (Jogilag ez talán rendben is van, hiszen egy kisebbségi törvény nem módosíthat egy közoktatási törvényt.) Gherman fel is teszi a költői kérdést: mi értelme volt egyáltalán megszavazni ezt a törvényt? Netán az, hogy megállapíttassék, hogy a kisebbségi közösségeket károsító jogszabályok tulajdonképpen korrektek, továbbá megfelelnek az európai irányelveknek? Ehhez elég lett volna egy sajtóközlemény vagy egy miniszterelnöki nyilatkozat. Semmi szükség nem volt egy nagy csinnadrattával elfogadott új törvényre, amely semmiféle valós változást nem hoz a kisebbségi oktatás terén.

Identitásmegőrző múlt és asszimilációs jövő

A múltban (értsd, 2017 előtt) az ukrajnai nemzeti kisebbségi közösségek tanulhattak a saját anyanyelvükön. 2017-ben viszont Kijev nyelvi kvótákat vezetett be a közoktatási törvényben. Eszerint egy ukrajnai román (magyar, orosz stb.) adófizető polgár, aki a közoktatási rendszert finanszírozza, ugyebár, nem küldhette többé olyan iskolába a gyermekeit, ahol azok végig (értsd, az első osztálytól a tizenkettedik osztályig) a saját anyanyelvükön tanulhattak. Az eredmény pedig az, hogy egy 12. osztályos ukrajnai román, magyar, orosz stb. diák alig tanul valamit a saját anyanyelvén. Vagyis asszimilálódik.

A kártyatrükk: amit a törvény tartalmaz, az alkotmányban is benne van

Gherman felsorolja mindazokat a jogokat, amelyeket az új kisebbségi törvény garantál. Tessék: a kisebbségi közösségeknek joguk van rendezvényeket szervezni az anyanyelvükön (államnyelvi fordítással, ha szükséges), lehetnek (napi)lapjaik, nyomdáik, kiadóik, kétnyelvű plakátjaik, sürgősségi hívások esetén szólhatnak az anyanyelvükön, lehetnek kétnyelvű helységnévtábláik, továbbá lehetnek magániskoláik, ahol minden tantárgy oktatása az anyanyelvükön zajlik. Szó esik a törvényben egyéb politikai jogokról is, mint például a választás és választhatóság joga, kulturális szervezetek alapításának joga vagy a nyilvános anyanyelvhasználat joga. Megjegyzés: az említett jogok az ukrajnai orosz kisebbségre is vonatkoznak, de csak hat hónappal az orosz-ukrán háború befejezése után léphetnek érvénybe.

Igen ám, csakhogy Marin Gherman szerint ezeket a jogokat az ukrán alkotmány eleve tartalmazza. Tehát a törvény nem tesz semmi többet, mint hogy leírja a politikai és jogi valóságot. Javítani viszont nem javít rajta semmit.

Nesze semmi, fogd meg jól!

Gherman megvizsgálta azt is, hogyan viszonyul az új kisebbségi törvény progresszívnek kikiáltott jellegéhez az ukrajnai román és magyar közösségi szervezeti szféra. Nos, nem tapsolnak örömükben. Az ukrajnai románok egyik szervezeti képviselője szerint a kisebbségi törvény nem segít semmit, amíg az ukrán állam nem garantálja a teljes körű anyanyelvi oktatáshoz való alkotmányos jogot. Amíg tehát a 2017-es közoktatási törvény érvényben marad, hiába áll elő az ukrán állam bármilyen kisebbségi törvénnyel, a valós helyzetnek továbbra sincs semmi köze az alkotmányossághoz és az európai irányelvekhez. Ugyanez az álláspontja a kárpátaljai magyar közösség képviselőinek is. Az ukrán hatóságok viszont (érthető módon) azt erősítgetik, hogy az új kisebbségi törvény modellként szolgálhat más államoknak is, a kisebbségvédelem terén.

Ukrajna elsősorban az ukránoknak tesz engedményeket

Gherman egy másik releváns aspektusra is rámutat, amely esetleg magyarázatot kínálhat a kártyatrükkre emlékeztető kisebbségi törvényre. Egy, az idén elvégzett közvélemény-kutatás eredményei azt jelezték, hogy az ukránok 81%-a megszavazná az EU-hoz való csatlakozást egy népszavazáson.

A felmérésben arra is rákérdeztek, Ukrajnának kell-e azonnal teljesítenie a csatlakozáshoz szükséges minden feltételt. Amire a válaszadók 62%-a azt felelte, hogy Ukrajnának meg kell védenie a saját érdekeit és nem szükséges egyetértenie minden feltétellel, akkor sem, ha a csatlakozási folyamat ezáltal elodázódik.

Tehát, a felmérés arra utal, hogy az ukránok visszautasítanak bármely párbeszédet, amely az általuk hazafiasnak tekintett értékekre vonatkozik. És ez a a nemzeti és nyelvi identitásra is vonatkozik. Vagyis: bárki politikus (legyen az ukrán vagy nem), aki a kisebbségi közösségek által óhajtott jogszabályi reformokat kísérel meg, azonnali és durva kritikát kockáztat, ugyanis az ukrán társadalom többségi része szerint az ukrán nyelvet és identitást erősíteni kell, a sokszínűségre és kisebbségekre vonatkozó diskurzus pedig értelmetlen.