„A nyelvi identitás elvesztése felé tartunk”

– erre a sommás következtetésre jut Marin Gherman Csernovicban (Csernyivci/Cernăuți) élő újságíró, elemző abban a riportban, amit a Libertatea készített Ukrajna románok lakta régióiban. A bukaresti lap újságírói bejárták az észak-bukovinai román közösségeket, hogy felmérjék az ukrajnai románság állapotát – a végeredmény pedig lesújtó.

Az ukrajnai nemzeti kisebbségeket ugyanis már nem csak a „természetes” asszimiláció és elvándorlás sújtja, diszkriminációjukat idéntől konkrét jogi formába öltötték:

a következő – ősztől kezdődő – tanévben ugyanis a hatályba lépő oktatási törvény lényegében ellehetetleníti a diákok anyanyelven történő oktatását.

A törvény – amelyről mi is többször írtunk, magyar szemszögből, többek közt ITT és és ITT tájékozódhatnak róla – előírja, hogy az elemi osztályok befejeztével, vagyis általános iskolától minden kisebbségi tanintézményben a tantárgyak zömében fokozatosan át kell térni az ukrán nyelvű oktatásra, az anyanyelven oktatott tantárgyak óraszáma pedig drasztikusan csökken. A román, lengyel és magyar középiskolákban például a kisebbség nyelvét és irodalmát mindössze heti két órában oktatják. És ez alapjaiban érinti a Csernovic régióban, illetve Kárpátalján élő mintegy 500 román helyzetét, megmaradásának jövőbeli kilátásait is.

„Mióta felére csökkent a románnyelv-órák száma, természetes, hogy romlott a gyerekek által beszélt nyelv minősége is. És romlani fog a továbbiakban is. És ez fáj nekünk, mert mi nem idetelepedtünk valahonnan, mi itthon vagyunk”

– mondja Radu Emanoil Petrașescu, Ciudei község 1. sz. Líceumának igazgatója, aki még a Habsburg-monarchia idejében alapított iskola épületében fogadja a bukaresti riportereket. Az igazgató szerint

a román irodalmi nyelvet egyre inkább csak az iskolában volt lehetőségük elsajátítani a diákoknak, most ez is megszűnik,

hiába fogadkozik a kijevi kormány, hogy az ukrán nyelvű oktatás kiterjesztése nem vezet a nemzeti kisebbségek nyelvének visszaszorulásához.

Az igazgató kármentésként tanórák után, opcionális tárgyként oktatná a román nyelvet, lényegében önképzőköri formában – ezt nem tiltja a törvény. Súlyosbító körülmény, hogy a román szülők az utóbbi időben – az anyanyelvi oktatást elsorvasztó törvény hatására is – egyre gyakrabban íratják gyerekeiket ukrán tannyelvű iskolába, mert eleve nem látnak perspektívát a román nyelvű oktatásban.

Az ukrajnai románok továbbra is bíznak a román állam segítségében, de egyre fogyatkozó reménnyel. Petrașescu szerint

Hirdetés

„mi abban bízunk, hogy valami csak megváltozik. Van még némi remény. Arról álmodunk, hogy a mi történelmi hazánk, az elnök közbeavatkozik, konkrétabban, keményebben, tiszteletet parancsolóan.”

Ennek kapcsán említi meg a Libertatea, hogy az ukrajnai románok gyakran összehasonlítják a saját anyaországukkal való viszonyt a kárpátaljai magyarok helyzetével – és nem a román állam javára. A budapesti kormány többször is kemény nyilatkozatokban ítélte el Kijev kisebbségellenes törekvéseit, és ez szóváltásokhoz, diplomáciai konfliktusokhoz is vezetett a két fél között.

Magyarország azonban nemcsak politikai, hanem pénzügyi segítséget is nyújt ukrajnai nemzettársainak:

a budapesti kormány az elmúlt évtizedben alsó hangon is 115 millió eurót fektetett be Kárpátalján.

A román állam is bírálta az ukrán oktatási törvényt, tárgyalt az ukrán féllel, konzultált is a témáról az ottani román közösség képviselőivel, de sokkal lagymatagabban.

„Igen, Románia elfelejtett bennünket. Nem érezzük a támogatást. Voltak valami ösztöndíjak, 200 ezer euró összértékben, amelyeket az elemi iskolások kaptak év elején Romániától. Ezek a pénzek sokat segítettek, és az itteni emberek még azt érezhették, hogy ők is léteznek Bukarest számára. Idén már ezt sem adták, azt sem tudom, fogjuk-e még kapni ezután. És tudják meg, hogy jönnek falumbéliek az irodába, és kérdezgetik: »De mi történt Romániával? Nem segítenek már?«”,

panaszolja Elena Nandriș, aki közel egy évtizedig vezette a 7200 lelkes, Mahala nevű települést, Csernovic mellett. Elmondása szerint az asszimiláció „a sarkon ólálkodik”, az oktatási törvény csak az utolsó szög az ukrajnai románság koporsójában. Diagnózisa elkeserítő:

„Az emberek nem érzik az asszimiláció fenyegetését. Nem fogják fel. Azt mondják, hogy mi évszázadokon át mindig románok maradtunk. Nem tudják elképzelni, hogy tönkretehetnek bennünket. Ez a probléma. Nem látják, mi lesz az elkövetkezendőkben, hogy a gyerekeink már most sem beszélnek jól románul, otthon két szót románul mondanak, egyet pedig ukránul. Szerintem tíz év alatt mindenestül ukránosítanak bennünket.”