A temesváriak jogerősen is kiharcolták igazukat a karanténhosszabbító Arafat ellen, csak éppen megcsellózhatják

A döntés alig három hetet késett. Az elvi igazságszolgáltatás viszont megtörtént, senki nem vitathatja.

Hirdetés

Ma vélhetően Raed Arafat mindenese izgatottan rontott be a Raed Arafat irodájába azzal a megrázó hírrel, hogy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék jóvá hagyta a Bukaresti Ítélőtábla korábbi, március 26-i ítéletét – elutasítva a belügyi államtitkár ez elleni fellebbezését –, miszerint Arafat jogtalanul hosszabbította meg Temesváron a karantént 3 nappal.

Arafatot azonban valószínűleg nem rázza majd meg túlságosan a hír, hiszen már az alapfokú ítélet is késett két napot, addigra már lejárt ugyanis az említett 3 nap, amivel a helyi vészhelyzeti bizottság döntését lazán felülírva önkényesen meghosszabbította a vesztegzárat.

„Eredj fiam, igyál egy kévét, és fújd ki magad” – tanácsolta vélhetően Arafat izgatott mindenesének, és talán még legyintett is egyet.

Arafat március 22–24. között hosszabbította meg a karantént a Béga-parti város és és a környező településeken – Mosnicatelep (Moşniţa Nouă), Győröd (Ghiroda) Gyüreg (Giroc) és Újszentes (Dumbrăviţa) –, mert hiába volt az említett helyeken 8 fölött a fertőzöttségi ráta a megyei vészhelyzeti bizottság inkább feloldotta volna a korlátozást.

Végül a felülről jövő nyomás hatására a helyi erők is meghosszabbították a vesztegzárat Arafat 3 napja után, így Temesvár és környéke összesen 24 napig volt bezárva.

Hirdetés

Arafat döntését a vendéglátósok temesvári érdekképviselete támadta meg a bíróságon, de már az alapfokú ítélet is elkésett, nemhogy a végleges.

Más szavakkal: a temesváriak kiharcolták az igazukat, csak éppen a szemükre tehetik.

Hirdetés