Kitárná muskátlis termopán ablakát az ember, hadd libbentse lágyan a nejlonfüggönyt a szellő, hadd hallja a gerlék burukkolását, a zümmögést a pázsitról, áradjon be egy kis friss bársonyos levegő, ám rögtön rájön: a szomszéd nem alszik. Talán egyik sem. Sohasem. (Ha nem tárná ki az ablakát, a zajok alapján akkor is rájönne persze, de minden bevezetésnél igyekszik némi hangulatot teremteni a szerző, mondom mentegetőzve a kedves olvasónak, ha esetleg méltatlankodna.)
Szóval a szomszéd nem alszik, a szomszéd aktívan pihen. Vagy hómofiszban van. Így tehát flexel. Druzsbázik. Füvet nyír. Cirkuláz. Csiszol.
Amikor az elektromosságot és a benzinmotort csöndes termek hűsén feltalálták, gondoltak-e vajon arra, hogy egyszer majd, a zivataros eljövőben, keserű sorsú szomszédok százai, ezrei fúrják majd fejüket párnák alá, hallgatnak halál-metált, zárkóznak csobogó fürdőszobák és ablaktalan kamrák mélyére, és mégis hallják, akkor is hallják, ahogy a Körfűrészes Szomszéd darabol? (Nem gondoltak e tépett idegzetű egyedekre a galád feltalálói, hát persze, hogy nem!)
Azt hinnénk, hogy lakhelyfüggő az egy főre eső szorgos szomszédok jelenléte, pedig dehogy. Roppant naiv dolog azt hinni, hogy egy egyszerű lakásváltás megoldhatja a problémát. A fúrók és csempevágók zajától szédült tömbházlakók romantikus álmokat szőnek a kertes házak csöndjéről, pedig a kertes házak lakói nagy tudás birtokában vannak: minél nagyobb a szabad tér ugyanis, annál több és annál nagyobb munkagép használható rajta. Egyes kutatások szerint a kontinensváltás némiképp segíthet feldolgozni ezt a típusú zajszennyezést, de körültekintően kell váltani, mert sokfelé élnek a világon dolgos emberek. Persze leginkább a közvetlen környezetünkben élnek.
Fűnyíróktól terhelt Tündérkertünk lakói számára valószínűleg a széles körben elterjedő űrutazás nyújthat majd némi enyhet, igaz, csak időszakosan és a távoli jövőben, na, de errefelé az ember tud várni. Időtlen idők óta várja például, hogy szomszédai mindannyian elvégezzék kis lakásuk felújítását, és bár az évek szállnak, mind a percek, ahogyan a boldog költő írta még akkoriban, amikor nem volt divat lakásokat felújítani, nem adja fel a reményt. Úgy tűnik, minél kisebb egy lakás, annál gyakrabban szorul felújításra. És minél gyakoribb a munkavégzés, annál alaposabb.
Egészen váratlanul érhet bennünket, hogy amióta mi legutóbb meszeltünk, a szomszédunk már másodszor renovál. Kár csodálkozni, tudni kell, hogy szomszédaink lakása sokkal gyakrabban tatarozandó, mint a mienk, valahogy ott jobban sárgulnak a falak, serényebben hullnak a vakolatok, törnek a csempék, rozsdásodnak a mosogatókagylók. A fúrók gyakorta felvisító, elnyújtott hangjai alapján egészen valószínű, hogy minden szomszéd lakás fala csupa lyuk lehet, amelyet ezután időszakos befoltozás, majd újabb lyuggatás követ.
És az is tudvalevő ma már, hogy miért zöldebb mindig a szomszéd kertje: egyszerű, mert mindig nyírja, megállás nélkül nyírja, újra és újra, zúg, köhög, burrog a kasza, mindent beborít a benzingőz, bár a frissen nyírt fű illata is némiképp. A szomszéd félmeztelen, a szomszéd csak maga elé néz mereven, tolja a gépet, húzza, szereli, és bég és tép a gép (most adjatok neki, biztatna hevesen egy másik költő), ordít, üvölt, nyüszít, sikolt. Nincs menekvés sehol, se odabenn, se odakünn, ha nyír a szomszéd, ez a fürdőgatyás terminátor, ez az elhomályosult tekintetű zombi, mert ha nyírni kell, hát nyírni kell. (Egy harmadik költő némi setét pszichologikus éllel talán balladába foglalta volna őt, a szomszédot, ha most él, és nem azokban az időkben, amikor nemcsak fűnyíró nem volt, de mosógép se.)
Reprezentatív felmérések alapján állítható: alvási szokásait illetően minden aktívan pihenő szomszéd pacsirta. Mit pacsirta, kakas. Vagy pacsirta és bagoly egyben, ha már a madárvilágnál tartunk. (Vagy nincsenek is alvási szokásai, mint az elején céloztunk is erre.)
Minél több a szomszédaink szabadideje, annál többet fognak aktívan pihenni, miközben gépeiket sem félnek használni. Többnyire sajnos ők is akkor pihennek, amikor mi, így minden aktív pihenőre sok passzív pihe hallgató jut. Mi mást tehetnénk, tűrünk és várunk, s amikor már nagyon nehéz, a szomszéd fele settenkedünk, hadd lám, hogy halad. Aztán két zúgás közt beállt szünetben, talán a fülledt nyári délutántól szédelegve, színtelen hangon újságoljuk odahaza: – A szomszédunk ismét füvet nyír, de fúrni is fog kicsit, kedvesem.