// 2026. március 16., hétfő // Henrietta

A romániai kórházakban megfertőzött, megégett beteg életét Brüsszelben sem tudták megmenteni

// HIRDETÉS

A külföldi kezelés sem segített a szerencsétlen férfin, akit itthon kórházból kórházba szállítottak, és kiderült, hogy a sebeit sem látták el szakszerűen.

Elhunyt egy brüsszeli kórházban az 52 éves konstancai férfi, akit súlyos égési sérülésekkel szállítottak külföldre, miután Romániában az orvosok nem tudtak mit kezdeni vele, sőt, több fertőzést is összeszedett és kiderült, hogy a sebeit sem látták el szakszerűen.

Arról mi is beszámoltunk, hogy a férfi áramütés miatt szenvedett súlyos sérüléseket, de a helyi kórházból Iași-ba szállították, ahol egy hetet kellett várnia, hogy végre külföldre szállítsák. A repülőgép azonban meghibásodott, ezért Brüsszel helyett Bukarestbe szállították, így aztán a szerencsétlen páciens három kórházat is megjárt, míg végül január 29-én Belgiumba szállították.

Ennek az lett az eredménye, hogy a férfi négy baktériumot és egy gombát is összeszedett a csodálatos romániai kórházakban, ráadásul a román származású brüsszeli orvosa azt nyilatkozta, hogy a sebei nem voltak szakszerűen megtisztítva, a kötéseket pedig rárakták közvetlenül a sebekre.

Erre a honi egészségügyi minisztérium mit lépett? Természetesen létrehoztak egy bizottságot, hogy kivizsgálják az ügyet a három romániai kórházban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig
Főtér

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az erdélyi magyar kulturális és tudományos élet meghatározó szereplőit is kitüntették
Krónika

Az erdélyi magyar kulturális és tudományos élet meghatározó szereplőit is kitüntették

A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent
Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Döntött a kormány: július 1-jétől nő a minimálbér
Székelyhon

Döntött a kormány: július 1-jétől nő a minimálbér

Elfogadta a kormány csütörtöki esti ülésén azt a határozatot, amely szerint július 1-től a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő a bruttó minimálbér.

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

// még több főtér.ro