A román és a magyar fél is fociultrákat mozgósított Úzvölgyébe

Állítja a belügyminiszter az ő párhuzamos világegyetemében. De ez a hivatalos.
Hirdetés

Úgy tűnik, Romániában hivatalosan nem történhet meg, hogy egy román-magyar konfliktusban a tettlegességért csak a román fél legyen felelős – derül ki abból, amit Carmen Dan belügyminiszter hétfő este mondott az úzvölgyi katonatemetőben történt június 6-i incidensről.

„Teljeskörű tájékoztatást kértem arról, mi történt június 6-án. Megítélésem szerint a rendőrség és a csendőrség képviselői elérték a küldetésük célját: elkerülték, hogy erőszakos cselekmények történjenek a románok és a magyar etnikumúak között, még ha egyik és másik oldal is mozgósította az ultráit. Senki nem sérült meg, senkit nem ütöttek meg. Nem történt rongálás vagy gyújtogatás, ami sírgyalázást jelenthetett volna. Egyetlen kérdés maradt: hogyan törhették be a temetőkaput”

– nyilatkozta Carmen Dan.

Arról, hogy mit keresett Úzvölgyében Sebastian Cucoş, a csendőrség legfőbb operatív irányítója, Carmen Dan azt mondta, hogy a küldetésben két megye egységei is részt vettek, nem volt egyszerű a kockázatok szempontjából sem. A minisztérium részéről az akciót a közrendért felelős államtitkár szervezte.

Carmen Dan abból, ahogy a történések bonyolódtak közvetlenül a választások előtt, arra következtetett, hogy a homályos jogi helyzetet kihasználva személyek vagy csoportok olyan feszültséget keltettek, amely bizonyos érdekeket szolgált – de ennél több konkrétumot nem említett.

Hirdetés

Megjegyezte, hogy a vita a temető hovatartozásáról a két megye között régi probléma, utoljára 2012-ben rendeztek erről találkozót, azóta a hatóságok bírósági megoldásra várnak.

Ez tehát a hivatalos álláspont jelenleg. Ha önnek se esett le, hogy focihuligánokat látott az úzvölgyi felvételeken a temető kerítése mellett élőláncban imádkozni, akkor bátran csodálkozzon velünk együtt.

 

Hirdetés