// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Régi ismerősök az úzvölgyi katonatemetőben: Cucoș főcsendőr és a fociultrák

// HIRDETÉS

Mit keresett az etnikai konfliktus kellős közepén a csendőrség vezérkari főnöke, miközben az állománya nem tudta a rendet fenntartani?

A tegnapi élőlánc résztvevőinek, majd az Úzvölgyében készített videók nézőinek egyaránt feltűnt, hogy az úzvölgyi katonatemető kapuját olyanok törték be, akiktől nem idegen az erőszak, viselkedésük a focihuligánokéhoz hasonló: az elesett katonákat is balhéval tisztelték meg.

Azt viszont elsőként a Podul.ro hozta nyilvánosságra, hogy a hazai focihuligánok régi ismerőse, Sebastian Cucoș helyettes csendőrfőparancsnok, a csendőrség vezérkari főnöke is ott volt az élőlánc kontra hősi emlékműavatás konfliktus kellős közepében, és igencsak operatív feladatokat látott el.

A fenti videóban 2 perc 40 másodpercnél jelenik meg a temetőhöz közelítő román nacionalista csoport előterében, majd a végén, 8 perc 40 másodpercnél, ahogy erősen integet Borbolyék irányába, hogy húzódjanak félre, mert a tömeg készül beözönleni a széttört kapun.

Az uh.ro alábbi videóján is feltűnik kék dzsekijében, háttal, a 7. és a 17. másodperc között, mintha a beáramló románokat választaná el a csendőrsorfaltól és a magyaroktól, majd az utolsó 15 másodpercben, ahol mintha azt mondaná a csendőreinek, hogy vigyázzanak a magyar honvédek keresztjeinek épségére:

Sebastian Cucoșból tavaly augusztusban vált negatív médiasztár, akkor nem első helyettes, hanem maga a főparancsnok volt még a csendőrségnél, és rá hárult az augusztus 10-i tüntetés békés lebonyolításának felelőssége. Amely a focihuligánoknak és a csendőrségnek (illetve a két csoport sejthető, de még nem bizonyított együttműködésének) köszönhetően minden volt, csak nem békés: az ultrák addig hőbörögtek, míg a kiemelésük helyett a csendőrök mindenkire könnygázt zúdítottak, akit értek, és a gumibotot is válogatatlanul vetették be. Azt az ügyet a katonai ügyészség vizsgálja.

Akkor mindenki Cucoș lemondását várta, ami nem történt meg, cserébe tartott egy sajtótájékoztatónak nevezett, kétperces nyálperformanszt vallási és nacionalista díszletben, ami előtt a teljes sajtó döbbenten állt. Ideiglenes főcsendőri megbizatása lejárt, egy teleormani tiszt lett a főparancsnok, Cucoș pedig az első helyettese és a csendőrség vezérkari főnöke.

Amiből egy kérdés mindenképp adódik: ha az úzvölgyi konfliktus volt annyira fontos, hogy a csendőrség legmagasabb rangú operatív vezetője is a helyszínen kövesse, esetenként irányítsa az eseményeket, akkor miért csak akkora állományt vezényelt ki oda, amely az illegálisan beépített temető épségét nem tudta megvédeni, csak azoknak a magyaroknak a testi épségét, akik az állítólag oda temetett román katonáknak szánt, de illegálisan emelt emlékmű és betonkeresztek felszentelését szerették volna megakadályozni?

Vajon nem azért működik együtt elég olajozottan a főcsendőr fociultrák csoportjaival, hogy egy kis és kontrollált erőszakkal továbbra is indokot adjon a csendőrség fenntartására és finanszírozására? – kérdezi a Podul.ro cikkének szerzője, Camelia Tabacu.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro