Fotó: Kelemen Szilárd Péter
Hol sírjaik domborulnak
szabot
2019. június 6. csütörtök, 18:01
Fizikai agresszióba torkollt a Facebookon napok óta fokozódó etnikai feszültség a román katonáknak állított betonkeresztek felszentelése miatt.

Román nacionalisták csoportja betört a katonai temetőbe, kitörték a kapuját, pár százan beözönlöttek, majd ortodox papok egyházi szertartás keretében felszentelték az ötven, illegálisan állított betonkeresztet és az emlékművet. A magyarok az erőszak súlyosbodásakor távoztak a helyszínről.

Egy órán át tartott ki a székelyek élőlánca

az úzvölgyi katonatemető előtt, utána feldühödött román nacionalisták a csendőri ellenállást is megtörve beözönlöttek a temetőbe. Előtte több csendőrt az árokba löktek, majd bentről köveket dobtak a kint egymás mellett, fennhangon imádkozó magyarok felé, derül ki a Székelyhon helyszíni tudósításából. A tudósító azt is hallotta, ahogy a csendőrök erősítést kérnek.

A magyarok délután négyre állták körül a temetőt, ahova Dormánfalva polgármestere több hatóság szerint is törvénytelenül emeltetett emlékművet és ötven betonkeresztet az állítólag oda temetett román katonák emlékére, de egy részüket bizonyíthatóan olyan helyre, ahol az osztrák-magyar hadsereg katonáinak még jelöletlen sírjai vannak.

A betonkereszteket Dormánfalva ma akarja felszentelni öt órától, a magyarok ezért négyre hirdettek élőláncot. Mintegy ezer ember ment ki Úzvölgyébe megakadályozni a keresztek felszentelését a székelyföldi elöljárók vezetésével, számolt be Korodi Attila RMDSZ-képviselő a Mediafaxnak. A székelyföldi politikusok korábbi felhívásukban külön hangsúlyozták az élőlánc erőszakmentes jellegét.

A láncot alkotó emberek nem folyamodtak erőszakhoz, derül ki a Hotnews tudósításából is, imádkoztak, miközben a gyülekező román nacionalisták maneleket és hazafias énekeket játszottak be hangszórókon. A Hotnews szerint 300-400-an lehetnek, és egy részük agresszíven lépett fel: betörtek a temetőbe, ahonnan tárgyakat dobáltak a magyarok felé, folyamatosan szidták őket, zászlórudakkal ütötték őket. 

A magyarok egy csoportja beszorult a temető kerítésére felmászott románok, a csendőrök és a temetőn kívül maradt románok csoportja közé. Szintén a Hotnews szerint a temetőbe bejutott románok közül páran kitörtek néhányat a honvédek sírjait jelölő fakeresztek közül, és kihajították a temetőből, közben ortodox papok is bementek a temetőbe elvégezni a vallási szertartást. Pár perccel később a magyarok

a csendőrök védelme alatt kezdtek távozni a helyszínről.

A Székelyhon tudósítója szerint a temetőbe bejutott románok egyike felmászott a dormánfalvi polgármester állíttatta emlékműre, és román zászlót lobogtatott onnan, miközben a hangszórókból szólt a román himnusz.

A 17:45-kor közzétett beszámolók szerint az odasereglett elfoglalták a temetőt, kitépték a betonkeresztek mellé állított mogyorófa kereszteket, ünnepelni kezdtek, a hangfalból ünnepi beszéd hallatszott, amit a magyarok közül néhányan autódudálással próbáltak elnyomni.

A temetőkapu bákói oldalán maradt magyarokat a csendőrök dupla sorfalat állva menekítették át a csíkszentmártoni oldalra. Később ismét sorfalat álltak a csendőrök, mert állítólag a feldühödött románok ki akartak jönni a temetőből.

Forrásaink szerint a helyszín internetes kapcsolatát ekkor megszakították, minden bizonnyal a jelerősítőt korábban felszerelő csendőrök.

A magyarok távoztak a helyszínről, írja a Hotnews 18:15-kor.

A magyarok közül mintegy harmincan maradtak a helyszínen,

írja a Székelyhon, őket a politikusok arra kérik, hogy a saját biztonságuk érdekében induljanak haza.

A temetőben tart az ortodox istentisztelet. Korábban annak a 149 román katonának a nevét olvasták fel taps kíséretében, akikre hivatkozva Dormánfalva a betonkereszteket és az emlékművet állíttatta. Az is elhangzott a Székelyhon tudósítója szerint, hogy nem az számít, hogy kihez tartozik a temető, hanem az, hogy román földön van. Eközben népviseletbe öltözött románok csoportja érkezett buszokkal az úzvölgyi temetőhöz.

A Hotnews szerint beszédekkel, hazafias és egyházi énekekkel folytatódott a szertartás, amelynek végén szintén mikrofonba mondták, hogy távozáskor az emberek szedjék össze maguk után a szemetet, „hogy látszodjon, mennyire civilizáltak vagyunk”.

Gyakorlatilag futballhuligánok foglalták el a temetőt,

derül ki Korodi Attila Mediafaxnak adott nyilatkozatából. A csendőrök ellenálltak, amíg tudtak a százával érkezett ultráknak, akik oldalról ugráltak be a temetőbe, majd betörték a temető kapuját, követ, sarat hajigáltak a magyarok felé, a keresztekre ugráltak. 

Szerencsére senki nem sérült meg, mert amikor eszkalálódott az erőszak, a magyarok úgy döntöttek, inkább visszavonulnak, hogy senkinek se essen baja, mondta Korodi, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. „A románok elfoglalták a temetőt” – tette hozzá.

FRISSÍTÉS: Az alábbi, a helyszínen készült videót a Facebook törölte, pedig nem volt rajta olyasmi, ami indokolta volna. Tessék a Youtube-ról:

 

 

Korodi szerint a konfliktusért elsősorban a védelmi minisztériumot terheli a felelősség, mert nem hozta meg azokat az intézkedéseket, amelyekkel törvényesen és békésen lehetett volna rendezni a helyzetet.

A csendőrség mindenkinek civilizált, nyugodt és a pillanathoz illő viselkedést ajánl, írja a Mediafax, és azt ígéri, a helyszínen rögzített felvételek alapján eljárásokat indítanak. Egy, a közrendet felügyelő egysége a helyszínen marad.

Nem történt erőszakos cselekmény csütörtök délután Úzvölgyében

sem a résztvevők között, sem az események résztvevői és a csendőrök között, állítja a Román Csendőrség hivatalos közleménye. A helyszínen nem vették észre, hogy egyesek kereszteket tettek volna tönkre, de ki fogják vizsgálni ezt is alaposan, ígérte a hatóság.

Ehhez képest a Bákó megyei csendőrség szóvivője, Alexandra Dănculea azt nyilatkozta, hogy a hősök napját megünnepelni érkezett románok áttörték a csendőrkordont, és behatoltak a temetőbe.

A csendőrségi egység végig a helyszínen marad, amíg mindenki távozik. A Hotnews szerint a szertartás után, fél nyolckor kezdtek távozni az emberek a temetőből, ahol minden sírnál gyertyát gyújtottak. Távozásukkor is hazafias dalok szóltak a hangszórókból.

Az RMDSZ menesztéseket követel a miniszterelnöktől
„Határozottan elítélünk minden erőszakos cselekedetet, és felszólítjuk a hatóságokat, hogy azonnal állítsák elő azokat, akik fizikai agresszióhoz folyamodtak, akik barbár módon rongáltak, akik betörtek az úzvölgyi katonatemetőbe, összetörve a kaput, akik kitépték a kereszteket, hogy megfélemlítsék közösségünket!” – olvasható az RMDSZ csütörtök délután kiadott állásfoglalásában.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtök este felszólította a miniszterelnököt, hogy menessze Hargita megye prefektusát és a belügyminisztert, mivel „a román hatóságok képtelenek voltak ellátni a rendet”. A hatóságokat is felszólította, hogy „azonnal állítsák elő és vonják felelősségre mindazokat, akik barbár módon rongáltak, betörtek az úzvölgyi katonatemetőbe, összetörték a kaput, és kitépték a kereszteket, hogy megfélemlítsék közösségünket”.

 

comments powered by Disqus
A hórukkpolitika és a villámreform legalább olyan veszélyes lehet, mint a balkáni halogatás.
A rácsok mögül ujjal mutogat a bukott kormányfőre EU-s pénzekkel kapcsolatos csalással vádolva őt.
Három napja keresik a rendőrök, a csendőrök és a hegyimentők.
A kincses város egyelőre utolérhetetlen Romániában a tömegközlekedés fejlesztésében.
Kerekes Erzsébettel, a gyermekfilozófia egyik erdélyi meghonosítójával beszélgettünk oktatásról, filozófiáról, gyermekekről.
Közbeszerzés: közbe’ szereznek.
Nemes célokkal alakult meg Kolozsváron az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Románia jövőképe új hegyláncok megjelenésén és megismétlődő egyéni baleseteken alapszik. Ettől eltekintve, ugyanaz a dagonya. Traian Ungureanu írása.
Eltévesztették a címet, de ha már betértek, keménykedni kezdtek. Emberükre leltek.
Ahelyett hogy elmennének egy lakatlan szigetre, pár könyvvel. Például.
Vajon tényleg egyesülhet a két párt?
Ezzel az aljas húzással állt elő Răzvan Cuc a bizalmatlansági indítvány napján – állítja a Tarom kirúgott igazgatója.
Pár mondat egy körülrajongott film kapcsán, amely nagyon nem az elnyomó rendszer ellen lázadó kisember-hősről szól. Csakhogy a csodavárókat a valóság egyáltalán nem érdekli.