Apák is jönnek, de valahogy főleg az anyák mégis. A férfi igyekvőn mosolyog a hírre, a nő közli vele. A nő előre vetíti, hogy remek lesz. Csak egy kicsit rá kell majd dolgozni. A férfi mosolya kissé szárazabbra vált. Szerinte minél egyszerűbben kell megoldani. Nem kell nagy ügyet csinálni. Nem is, mondja a nő. Mindenből csak a legszükségesebbet.

Egy héttel a látogatás előtt:

A nő kezd alaposan körülnézni a lakásban. Elborzad. Amit ő lát ilyenkor, az egy kívülálló számára annyira nem látható, kivéve, ha ez a kívülálló az anyja. Esetleg az anyósa. Akiknél jól fésültek a szőnyegrojtok. Ránctalanul sorakoznak a ruhák a szekrényben. Pompáznak az önfeledt szobanövények. Csillognak az üde járólapok. A sarokból szégyenkezve eloldalog a dologtalan pók. Eszébe jut (nem a póknak, a nőnek), hogy anyuka mennyit kínlódott, hogy őt rendre nevelje, és máig abban a hitben él, hogy ez sikerült. A szülők bíznak a nevelés erejében, igaz, leginkább retrospektíve, ha már felnőttek a gyermekeik. Ezt meg kell hagyni nekik.

A nő tervezni kezd. Jövő héten munka után, midőn hazaérnek, cselekedni kell. A férfi igyekszik meghallgatni a terveket, de elég hamar elveszíti a fonalat. Közli, hogy még rengeteg az idő, nem kell aggódni.

A hétvégi látogatás előtti kedden:

A nő reményvesztett arccal áll egy kilátástalanul hatalmas ruhahalom felett a nagyszekrény előtt. Újra összehajtogatja, és szépen visszahelyezi a ruhákat, s ha már így van, lomtalanít. Mindenhol kupacok. A férfi a konyhapultra felmászva magaslati tisztít, sarkokat, csöveket. Újabb és újabb borzalmakat fedez fel, pókhálókat, légytetemeket, javítani valókat. Felfedezéseit érzékletesen leírja, közben szitkozódik, mert tisztítás után semmi nem talál már oda, ahová korábban.

A Tarantino-filmeket idéző szövegrészletek közepette néha leharcolt, elhanyagolt, rossz külsejű gyermekek jelennek meg, és beleugranak a ruhahalomba, esetleg felrúgnak ezt-azt. A pár gyermekei ők, ketten vannak, de sokkal többnek tűnnek.

Néhányan, valamint a férfi bejelentik, hogy éhesek. A nő felháborodik, hogy hogy lehetnek ilyenkor éhesek, mikor ennyi a dolog. Ezen elvitatkozgatnak egy ideig. Közben a gyerekek elővesznek egy csomag fagyasztott borsót a mélyhűtőből, és a konyhakövön ülve kézzel falatozni kezdik.

A hétvégi látogatás előtt, szerdán:

A nő kipakolja a kamrát, mert fél, hogy valamelyik anya be fog oda menni. Elképzeli, hogy csak úgy be fognak nyitni, majd rángó arccal hátrahőkölnek. Pillanatnyilag viszont már a lakásba sem lehet bemenni. A magaslati takarítástól a férfi izomlázban szenved, ami egy elég erőteljes betegség. A nő mégsem kíméli, földi feladatokkal látja el. Kiküldi tőle a szemetet. Ötször.

A látogatás előtti csütörtökön:

A nő és a férfi hosszasan fontolgatja, hogy milyen ételekre és italokra lesz szükség a péntek estétől vasárnap délig tartó látogatás során, majd elindulnak, hogy beszerezzék az ellátmányt. Fizetés után a férfi megjegyzi, hogy talán mégsem kellett volna a marhahúsleveshez és -pörkölthöz megvenni egy komplett tehenet. A nő rámutat, hogy ennyi italból akár kocsmát is nyithatnak. – De lehet, hogy anyád is megiszik egy sört – mondja a férfi, mindenre felkészülve.

Az érkezés napja:

A nő szabadnapot vesz ki. Frissen ébred, elhatározza, hogy megfőzi az ételeket, összedob egy süteményt. Ezután lemossa a konyhabútort. Kicsit felporszívóz, felmos és már kész is. Milyen jó, hogy jönnek a vendégek, gondolja, így végre meglesz a konyhabútor. Közben felfedezi, hogy rettentő foltos a függöny a konyhában, elhatározza, hogy lekapja, kimossa azt is. Meglátja a dísztálat az előszobai komódon, amely tele van kacattal. Hajcsat, rúzs, törött kulcstartó, napszemüveg, pendrive-kupak, kavicsok, bizsuk, csavarok. Eldönti, hogy szépen kitakarítja.

Négy óra az érkezésig:

Hazaér a férfi a gyerekekkel. A kályhán fazekak, lábasok, kissé égett sütemény illata. A nő közli, hogy átgondolta a dolgot, pillanatnyilag minden félkész, majd tálalás előtt együtt befejezik, lényeg, hogy elő legyen készítve. Bármiből lehet enni egy keveset, így, ahogy van, csak ne mosatlanítsanak. Például megehetik a sütemény szélét krém nélkül. A nő egy sámlin áll, szutykosan, csatakosan mossa a konyhabútort. Megdermed, mert észreveszi, hogy olajpettyes a fajansz.

Két óra az érkezésig:

A konyha tiszta, de éktelen nyögdécselés hallatszik a fürdőszobából. A férfi az, a kagyló külső-alsó részét mossa. A nő bekiabálja, hogy a vécét is. A férfi fütyörészve szétszedi a vécéülőkét, hogy darabonként megtisztítsa. A nő mélyeket sóhajt, a gyerekekre rájön a szükség. A gyerekszoba kész, a csemeték a táblagép előtt, hogy ne rendetlenítsenek.

Fél óra az érkezésig:

A nő felmos, szikrázó szemmel figyelmezteti a családot: nehogy valaki meg merjen mozdulni. Hirtelen, mint szügyön lőtt vad felvisít, mert eszébe jut, hogy anyáik, ezek a megrögzött természetjáró kertesház-lakók állandóan kimennek a teraszra. – A terasz, a terasz! – kiabálja kétségbeesetten. Feltépi a balkonajtót, mint versenyló átugrik a küszöbön, eltünteti a hamutálat, felseper, felmos. Ahol látszik.

Húsz perc az érkezésig:

A nő átöltözve, vizes hajjal kicsattog a fürdőszobából, ránéz a gyerekeire, és megállapítja, hogy vállalhatatlanul néznek ki. Úgy dönt, hagyja még a táblagépet, gyorsan vizes ruhával megtörli a kezüket, arcukat, tiszta felsőt ad rájuk, lecseréli a szakadt zoknikat. Hajakat fésül.

Két perc az érkezésig:

A férfi felveszi a jobbik tréningnadrágját, a nő dohogva felkapja a fotelről a levetettet, és a szennyesbe viszi mintegy példamutatóan. Visszafelé észreveszi a kacatos tálat. Előkap egy zacskót, beleüríti a tartalmát és beakasztja a kamrába. Táblagép kikapcsolva, a gyerekek a kanapén üldögélnek illedelmesen, és képeskönyvet nézegetnek. Huzat van, de legalább kiment az ételszag. A férfi a konyhaablakhoz siet, hogy becsukja. A nőbe belehasít, hogy jesszus, a függöny.