Várad ostroma
Szerző: Balogh Levente
2019. január 29. kedd, 17:22
Az Azonnali meglehetősen egyoldalú, és a valóságtól elrugaszkodott módon mutatta be a Pece-parti Párizst. Nagyváradi munkatársunk némileg árnyalja a képet.

Közismert rólunk, váradiakról, hogy kevés olyan városa van még a világnak, amelynek a polgárai annyira lokálpatrióták lennének, mint mi. 

Attól persze még tudunk önkritikusak lenni, és a várossal szembeni építő kritikát is szívesen fogadjuk, ha az megalapozott és jóindulatú.

Nos, az Azonnali című portál Bukovics Martin által jegyzett, Ide jutott Nagyvárad száz év alatt: Párizs helyett legfeljebb körös-parti Miskolc lett című, műfajilag nehezen behatárolható írása mindennel vádolható, csak azzal nem, hogy megalapozott lenne. Jóindulatúnak meg pláne nehéz lenne nevezni.

Várad-savazás Ady apropóján 

A szerző egy hideg, szürke, havas eső áztatta januári napon ellátogatott Nagyváradra, hogy kommentárokkal megspékelt képriportot közöljön a városról Ady Endre halálának századik évfordulója apropóján, ha már saját bevallása szerint ez volt a költő egyik kedvenc városa.

Tevékenységének végterméke alapján a helyről kiderül, hogy Mordor hozzá képest maga a francia Riviéra és az azúrkék tengeröblökkel csipkézett karibi szigetvilág szerelemgyereke. A város kihalt, lepusztult, nincs kultúra, ami meg van, az nem az igazi.

De bezzeg Debrecen.

Nos, ha valaki még sohasem járt Nagyváradon, akár még el is hiheti a cikkben foglaltakat. Ha viszont már legalább egyszer úgy látogatott el, hogy közben még tájékozódott is arról, hol jár, akkor nehezen tud szabadulni attól az érzéstől, hogy a szerzőnek egyrészt esze ágában sem volt utána nézni, hova is érkezett, másrészt olyan prekoncepciói voltak, amelyeket a tények a legkevésbé sem zavartak.

Pedig hát az már Ady idejében is alapvető elvárás volt egy újságíróval szemben, hogy ha egy témával foglalkozik, akkor dokumentálódjon is róla. Hát még ma.

A pikírt hangvételű írásban többek között azon rugózik, hogy a várost valaki egyszer úgy népszerűsítette: ott még a Hilton is olcsó.

Hát, ennél nagyobb probléma ne legyen egy településsel sem.

Aztán jöhet egy kis aktuálpolitikai húrokat pengető, illetve a határon túli magyar közösség ellen hergelő utalás, miszerint a magyar adófizetők megvették a Sonnenfeld-palotát az RMDSZ-nek, hogy az ott „valami kulturális központot” csináljon.

Nos, ez nagy vonalakban igaz, azzal a különbséggel, hogy a palota ma is kulturális központként működik, ott van a Kárpát-medence szerte ismert Moszkva kávézó (itt koncertezett először a Kispál a feloszlása után), a Szigligeti Színház stúdióterme, valamint egy könyvkereskedés is.

Mindezt azért lényeges megemlíteni, mert később a szerző nem kissé fennhéjázóan azzal traktálja olvasóközönségét, hogy a városban az állami színház „magyarul is beszélő”, a Moszkván kívül nincs kulturális intézmény, magyar könyvesbolt meg végképp nem létezik.

Nos,

az állami színház olyannyira „magyarul is beszélő”, hogy az épületben a román teátrummal társbérletben működő Szigligeti Színház a színi társulata mellett egy bábszínházat és egy táncegyüttest is működtet. 

Ja, és hát a szerző azt is hiányolta, hogy nem valami mai előadással emlékeztek Adyra – nos, a gond csak az, hogy pontosan így emlékeztek, a kulturális rendezvénysorozatnak ugyanis a városban élő mai  írók-költők műveiből készült összeállítás is része. De hát sommás véleményt beleverni a gépbe mégiscsak könnyebb, mint egy-két kattintással utánanézni a dolgoknak a neten.

Tehát már ez is egy kulturális intézmény a Moszkva mellett. És hát azt is megjegyeznénk itt szerényen, hogy a Moszkván kívül is akad még néhány, elsősorban a magyar közönséget megszólítani kívánó kultúr- és diákkocsma. (Mert hát egyetemi város is, de hát ez sem fér bele a pusztulásról szóló alapkoncepcióba).

És persze nemcsak kultúrkocsmák vannak: a város főterén álló szecessziós Fekete Sas-palota passzázsa és a szomszédos Zöldfa utca az ott működő szórakozóhelyek miatt igencsak élénk tud lenni esténként. Meg éjszakánként.

Nem létező könyvesboltokba járunk

A magyar könyvesbolt hiányáról szóló megjegyzéshez csak annyit fűznénk: csak egy kicsit kellett volna közelebb menni a palotához, hogy észrevegye a magyar könyvesboltot a földszintjén. És ebből (mármint magyar könyvesboltból) sem ez az egyetlen a városban.

Azt is valami felháborító tényként állítja be, hogy 2019-ben a sétálóutcán fagyizó meg Outlet működik. Pedig hát egyrészt könyvesbolt is van (magyar könyvekkel!!!!), másrészt meg egy mai közép-európai város sétálóutcáján mi legyen? Minden sarkon egy opera? 

Amúgy a sétálóutca – a váradiaknak Fő utca – arról híres, hogy márciustól novemberig szinte teljes hosszában az ott működő vendéglők és kávézók teraszai töltik meg, és igencsak mediterrán hangulata tud lenni. Persze januárban, havas esőben valóban kihalt – de

az vesse az első követ a váradiakra, aki szerint igenis ilyenkor is teraszozniuk kéne.

Az üres üzlethelyiségekre vonatkozó megjegyzés helytálló – de hát arányaiban nemigen van több, mint bárhol máshol.

Az Ady-múzeum kapcsán is csak annyit bír megjegyezni, hogy a körülötte levő tér kihalt – pedig amúgy a múzeum alagsorában az európai hamburger-reneszánsz jegyében egész jó kis hamburgerező működik, tavasztól késő őszig szintén terasszal. De hát ennek az észrevételéhez is közelebb kellett volna menni.

Hiányolja jeles szerzőnk az egykori kávézók maradványát is – nos, ehhez szintén csak egy kicsit tájékozódnia kellett volna, hogy a ma is vendéglőként működő Bémer téri egykori Royalban megtekinthesse a restaurált, eredeti dekorációt.

A kiégő püspöki paloták városa

A legszürreálisabb megjegyzés egy szomorú baleset kapcsán vetődik fel: a kiégett görögkatolikus püspöki palotáról azt írja: Várad az a város, ahol kiég a püspöki palota.

Ez olyan, mintha a váradiak egyetlen kulturális tevékenysége az lenne, hogy hétvégenként összegyűlnek, kisorsolják, ki gyújtsa fel a palotát, majd lelkesen sikkantgatva táncolják körül a tüzet.

Amellett, hogy a palota felújítása az augusztus végi tűzvész után már hónapokkal ezelőtt elkezdődött, megjegyezném: ha akarnánk, emellett még a református, az ortodox és a római katolikus püspöki palota gyújtogatásából is hasonló kulturális rendezvényt rittyenthetnénk, merthogy a város négy püspök székhelye. A most szintén restaurálás alatt álló római katolikus püspöki palota amúgy Közép-Európa egyik legnagyobb barokk épületkomplexumának – és egyben történelmi magyar épített örökségének – a része a székesegyházzal és a Kanonok-sorral együtt. De hát ennek is utána kellett volna nézni, az meg fárasztó. Pedig Ady kapcsán a Kanonok-sor éppúgy ikonikus helyszín, mint a Mülleráj vagy az EMKE (Lásd még: Egy kis séta).

Megkapjuk a képünkbe azt is, hogy a felújított vár funkciótlan. Istenem, akkor most azzal a tudattal kell élnünk, hogy egy funkciótlan helyszín egyik múzeumában ért véget nemrég a Dalí és Chagall alkotásaiból nyílt kiállítás, mint ahogy a többi múzeum is funkciótlan helyszínen működik. És ugyanezen a funkciótlan helyszínen rendezik meg évente a város legnagyobb ünnepét, a Szent László napokat is, és számos más fesztivált.

Prekoncepcióját leromlott állagú épületekkel is illusztrálni kívánja – pechére sikerül az éppen restaurálás alatt álló Rimler-házat – a városépítő Rimler Károly egykori villáját – és a mellette álló, szintén restaurálás alatt álló szabadkőműves páholyházat is megmutatnia. Amelyekről épp a restaurálás miatt verték le a vakolatot. Utóbbiban ráadásul szabadkőműves múzeumot hoznak létre.

Nem mintha az európai szecessziós városok szövetségéhez tartozó Nagyváradon amúgy nem lenne elég leromlott állagú épület.

Csakhogy egy kis utánajárással ezt a tényt is lehetett volna kevesebb rosszindulattal tálalni. (Már ha a jóindulat egyáltalán fölmerült szándékként).

Fejlesztések 300 millió euróból egy pusztuló városban

A Kár a gyönyörű épületekért, jobb gazdákat érdemelnének megjegyzéshez – amellyel a képriportot zárja – tényleg csak annyit tudunk hozzáfűzni, hogy a várost a trianoni diktátum óta valóban szinte koncepciószerűen hagyták lerohadni, de az elmúlt öt-hat évben elkezdődött egy több ütemből álló városrehabilitációs projekt. Ennek részeként számos ikonikus belvárosi épület újult meg, és éppen idén folytatódik, illetve kezdődik el a többi épület restaurálása is. Például a városházáé is.

De hát ennek is nagyon nehéz lett volna utánanézni. Mint ahogy annak is, hogy

Nagyvárad amolyan popsztár a régió városai között, hiszen az EU-források egyik leghatékonyabb felhasználója

– a 300 millió eurós városrehabilitációs projekt részeként nem csak a belvárosi épületek újulnak meg, hanem a terek is, újabb sétálóutcákat alakítanak ki, infrastrukturális beruházások zajlanak, mélygarázsok és parkolóházak épülnek, az ipari parkokba eurószázmilliós beruházások érkeztek/érkeznek, közel négy kilométeres új villamosvonal épül, húsz új, alacsony padlós villamost szereznek be környezetkímélő buszokkal együtt. 

Nem mintha Nagyvárad lenne minden városok legtökéletesebbike, itt is vannak hibák, konfliktusok, a magyar-román viszony sem mindig a legrózsásabb.

A magyar-magyar ellentétekről nem is beszélve. Elvégre vagy ötvenezren vagyunk itt magyarok, megengedhetjük magunknak, hogy egymás torkát is harapdáljuk.

De azért mégsem az a lepusztult, omladozó, csak múlttal rendelkező, szürke zsákfalu, aminek egy borongós januári napon ide érkező, minimális empátiával sem rendelkező, viszont maximálisan tájékozatlan skribler elképzeli. A miskolci párhuzamot nem is tudom hová tenni – már azon kívül, hogy Miskolc polgármestere tényleg váradi.

Vagyunk néhányan ebben a városban akik mindezt bármikor el tudjuk mesélni, és szívesen el is meséljük azoknak, akik ide látogatnak. Akár az Azonnali újságíróinak is.

Már ha érdekli is őket az, amiről írni akarnak.

comments powered by Disqus
A 45 éves aradi hegymászó három napja tűnt el.
Nincs más dolgunk, mint bekészíteni a popcornt.
Közeledik az államfőválasztás és van egy sor hasonlóság korábbi helyzetekkel. De újdonság is akad, persze.
A bíróság visszaeső bűnözőként kezelte a 64 éves férfit.
A Kreml érdeke, hogy a caracali tragédiát összekapcsolják a deveselui rakétabázissal és az Egyesült Államokkal.
Elveszítheti szülei házát a faipari óriással pereskedő Neuer Weg Egyesület alelnöke.
A Tomcsa Sándor Színház tagja csütörtök délután, 42 évesen hunyt el súlyos betegsége következtében.
Akkor mégis mi a fenének nem vehetik birtokukba a sofőrök? Nem hisszük, hogy van rá észszerű magyarázat...
A román gazdaság azért működőképes, mert a jól végzett munka évszázadok óta beépült a Bánság és Erdély létezési modelljébe és természetébe, propaganda és fellengzős dicsekvés nélkül.
A munkaképes lakosság csaknem negyede hiányzik az országból.
Újabb vitaindító elképzelés született, melyet a diákok máris elleneznek.
A Román Nemzeti Bank (BNR) szerint az ország küladóssága 2019. július 1-jén 103,671 milliárd euró volt. Románia összes termőföldje alig 75 milliárd eurót ér.