Születésnapi
Szerző: Szántai János
2018. október 19. péntek, 17:25
Add nótám, Arany: 80 év ritka szép.

Szilágyi István magyar író nyolcvanadik születésnapját ünnepelték Kolozsváron. Írótársak, szerkesztőtársak, barátok, rajongók. Olyanok érthető módon alig, akikbe ő járt egyetemre. Olyanok viszont annál többen, akik belé. Remek méltatásokat, remek verseket, remek anekdotákat, egy-két idétlen beszólást hallhatott, no meg koccinthatott az, aki elment az ünnepségre. Eddig a hír.

Elmentem én is. Nem feltétlenül azért, mert ilyenkor illik vigyázzban ülni. Inkább, mert Szilágyi István magyar íróval találkozni minden alkalommal olyan, mint teszem azt, váratlanul belepottyanni A Jó, a Rossz, és a Csúf című filmbe, és megállni Clint Eastwood közelében. Most is ez történt. És ez már önmagában elég is lett volna. Szilágyi István magyar író olyan ember, amilyenek titokban mind lenni szeretnénk, csak nem merünk. Nem merünk hallgatni, például. Fossuk a szót bűzös halomba. Nem merünk gerincet próbálgatni. Inkább a szárnyainkat próbálgatjuk. Nem merjük az egyenest. Csámborgunk erre-arra, egótripjeinktől részegen. És folytattam volna a sort, ott, egy ünneplő széken ücsörögve, a magyar irodalom Clint Eastwoodjától pár méterre.

Ám ekkor felállt az egyik köszöntő, Fekete Vince, és olvasni kezdett. Egy régi szerkesztőségi sztorit, amely tényszerűen arról szól, hogy Szilágyi István magyar író kihajol az ablakon és szőlőt szed a Nagyszamos utcai szerkesztőség előtt ágaskodó tőkéről. És ezt olvasta, többek közt: „mi / Pedig ültünk ott áhítattal mint érett piros / Szőlőszemek a napon a Helikon érlelő / Napmelegében a Helikon ránk ragyogó / sugaraiban mint akik érzik tudják hogy / Azokból a szőlőszemekből leszünk a / Szilágyi által benyújtott szőlőszemekből / Abból az őszi szerkesztőségi melegből / Sugarakból leszünk majd születünk meg / Bukunk elő egytől egyig mindannyian...” És arra ébredtem forma, hogy csorognak a könnyeim. Ilyen egyszerűen. A vers visszaröptetett oda, ahonnan valóban mind előbuktunk, akik ebben a filmben, jól, rosszul, csúnyán, ott áll(t)unk a magyar irodalom Clint Eastwoodja mellett. Ki közelebb, ki ott né, a képernyő szélén, ez lényegében nem számít(ott). A jelen-lét (volt) az istenáldása.

Eleinte féltem tőle. Ott, a Nagyszamos utcai szerkesztőségben. Hogy a fenébe ne, egy ekkora nagy írótól. Aztán a szeme segített. Az a meleg, szerető beretvapenge. Lassan, nagy odafigyeléssel felszeletelte görcsös páncélom. Volt/van neki egy hangja, ami most is, mindig is visszacseng a fülemben, amikor egy szöveget olvasok. Nem tudom itt visszaadni. Egy összetéveszthetetlen, másolhatatlan nyögés. Amelybe fél órás kiselőadást, sok oldalas kritikát sűrített. Szőlőszembe a nyarat. A kérdés az, mondta, hogy megvan-e benne a *nyögés*, vagy nincs meg benne. Nem értettem persze, eleinte. Aztán egyre inkább. Végül olvasni tudtam ezt a hangot. Mert oktatni sose oktatott. Sose mondta, hogy így kell írni, úgy kell írni, Sári, Kati tudja... Azt mondta, hogyan lehet hallgatni. Ha szófosáson kívül más nem jön. Hogyan lehet gerincet próbálni. Mert lehet, hogy nem libben vele az ember, mint a falevél, de nem is sodródik arra, amerre épp a szél fúj. Hogyan lehet az ember alázatos. A betű színe előtt.

Aztán egy este, egy felolvasás után, ahol történetesen én ültem a színpadon és ő a közönség soraiban, odajött hozzám. Megölelt. És a fülembe súgta: na, ez *nyögés*. Súgta. Mert nem tartozott a világra. Csak rá. Meg rám. És akkor úgy éreztem, kibuktam én is, megszülettem, a Szilágyi István magyar író által benyújtott szőlőszemekből.
Még sok szüretet neked, Szilágyi István!

comments powered by Disqus
Az európai ember kicsikét konzervatív, ha szokatlanabb élelmiszerek fogyasztásáról van szó. Mint például a felebarátai húsa. Na vajon miért?
A címben (nem is) jól elrejtett arrogancián túl, persze, lehet Románia a magyarok országa is, ha nem autonómiáznak, hanem ügyesen beállnak a közös szászló alá.
Klíma-igazságszolgáltatást követelt a nép a délutáni verőfényben. Pontosabban, olyan száz ember.
A CNSAS eddig már 4 nem-együttműködői igazolást állított ki Băsescunak, de új adatok kerültek felszínre, a bíróság pedig döntött.
Nem elég, hogy a romániai középiskolai oktatás alapból nyakig van a trutymóban, most jön az, hogy aki hülyegyerek, az megy szakiskolába. Értik ezt az abszurd és megalázó direktívát?
Az egyetlen beruházó is menekülőre fogta a környékről, a turizmusról álmodozó polgármester pedig összeesküvést sejt az egész botrány mögött.
Romániának mindig csak idegen uralmak alatt ment jól. Most rosszul megy. Mert románok uralkodnak. Tehát kulturális újragyarmatosításra van szükség. Traian Ungureanu írása.
Rovana Plumb vagyonnyilatkozatának furcsaságai nem kerülték el az EP szakbizottságainak figyelmét.
Tizenegy évvel a Farkasok után Róma másik szimbóluma, a Sas is behódolt Kolozsvárnak.
Egy héten belül egy erdészt meggyilkoltak, egy másik pedig csak a szerencsének köszönhetően menekült meg a fatolvajoktól.
A POL egykori tanácsosa, Mark Hermann Christian is elindul a megmérettetésen.
Több magyar tannyelvű tanintézetet is érint a szigorítás.
A nagybozintai volt aranybánya után maradt ülepítő tó és meddőhányó még mindig ontja magából a mérgező anyagokat, a problémával két évtizede nem foglalkozik senki.
Bár Románia nem szavazta meg, így is sikerült a többség szavazatát elnyerni az Európai Unió Tanácsában.