Alaposan lepallták a port a kolozsvári Mikó-kertben „honos” állattani múzeumról

Kedden délben ünnepélyes keretek között újranyitották a kolozsvári állattani múzeumot, amelyet 2015-ben teljes körű felújítási munkálatok miatt zártak be.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) alapító atyja, gróf hídvégi Mikó Imre szobra a kolozsvári Mikó-kertben

Rá is fért az alapos tatarozás a múzeumra, hiszen az 1859-ben gróf Mikó Imre által alapított intézmény – amelynek egyébként Brassai Sámuel volt az első igazgatója – az uralom- és rendszerváltások közepette, no meg anyagi ráfordítás hiányában egyre roskatagabb képet mutatott.

Az állattani múzeumnak is otthont adó épület

Ennek viszont ezennel vége van. A villanyhálózat vadonatúj, a padló, a falak puccba vágva, a tárlók remekül felújítva, sehol egy porszem. Tényleg öröm volt bejárni a termeket. Ahol nem mellesleg gombamód szaporodnak a kitömött állatok magyar elnevezései. Igaz, a halaknál, kétéltűeknél kifogyott a szufla, de a „magyarosítási” munka folytatódik. Az is igaz, hogy a kiállított „tárgyakról” (a szivacsoktól kezdve az emlősökig, szépen, rendszertani sorrendben) helyenként ordít, hogy bizony régen preparálták őket, és néha nem túl szakszerűen: a kudu antilop szőre odalett, a tigris valóban kardfogúnak tűnik (bár nem az őskori ragadozó egy példányáról van szó), szegény jak valahol elvesztette az egyik üvegszemét, a cápa pedig nem egészen cápaszerű, de ezen már nem nagyon lehet változtatni. A taxidermia kihalóban levő szakma.

Megadták a módját az ünnepélyes megnyitónak: igazi pincér külsejű egyén (ahogy Rejtő Jenő mondaná) sürgölődött az előcsarnokban

Az ünnepélyes megnyitó többé-kevésbé ünnepélyes felszólalásainak sorát Ioan-Aurel Pop akadémikus, egyetemi tanár, a BBTE rektora és Ioan Bolovan egyetemi tanár, rektorhelyettes kezdte, akik ezúttal (hála Istennek) nem történészi minőségükben beszéltek a múzeumról.

Az múzeumi „atyák”, balról jobbra: Markó Bálint rektorhelyettes (a szakember), Ioan-Aurel Pop rektor (a történész), Ioan Bolovan rektorhelyettes (a másik történész) 

Megszólalt Markó Bálint egyetemi docens, rektorhelyettes is, aki magyarul mondta el közlendőjének nagy részét, továbbá Rákosy László egyetemi tanár, aki a méltatások mellett arra is figyelmeztetett (érzésünk szerint Pop rektor úrnak címezte szavait): nem szabad hagyni, hogy a kiváló fiatal kutatók kivándoroljanak.

Az múzeumi ifjak, akik előtt le az összes kalapokkal: Osváth Gergely és Cristian Sitar muzeológusok

A felújítás alatt a beszélők szerint a múzeumban „kelő és fekvő” két fiatal muzeológus, Osváth Gergely és Cristian Sitar nyílt színi tapsot kapott. Teljesen megérdemelten.

A megnyitót követően elbeszélgettünk kicsit Markó Bálinttal és Osváth Gergellyel. És valóban hatalmas sztorik rejlenek a tárlókban, illetve mögöttük. Az állattani múzeum például afféle génbankként is működik: értsd, ha valakik genetikai mintát szeretnének venni valamely állatfaj bizonyos egyedeiből, a múzeum az egyik legkönnyebben hozzáférhető „forrás”.

A múzeumi legifjabbak, akik alig várták a díszbeszédek végét, hogy szabadon rohangálhassanak a kitömött állatokkal tele termekben.

Másik sztori: Románia legrégebbi lepkegyűjteménye a kolozsvári állattani múzeumban található. Aki annak idején, a XIX. század derekán összerakosgatta: Franzenau József valóságos bányanagy, császári és királyi bányatanácsos, a Ferenc József-rend lovagja. És mellesleg a lepidopterológia, vagyis lepketan szenvedélyes tanulmányozója.

Másik sztori: Herman Ottó, akit talán senkinek sem kell bemutatni, az 1860-as években megpályázta és meg is kapta a múzeumi segédőri állást, amelyet ma muzeológusnak nevezünk. A nyertes pályamű egy kitömött albínó búbos pacsirta volt. Egy korabeli albínó pacsirta ma is ott van a múzeum gyűjteményében, és egyre valószínűbb, hogy arról a bizonyos madárról van szó. Itt említjük meg, hogy a múzeumi gyűjteménynek csupán töredéke tekinthető meg a rendelkezésre álló termekben. Hatalmas tudományos anyag rejlik a zárt ajtók mögött (például Herman Ottó bogárgyűjteménye is), melynek jó része kutatási célokat szolgál. Az is tény viszont, hogy elkelne még néhány kiállító terem, hogy a gyűjtemények megfelelő körülmények közt bemutathatók legyenek.

És akkor tessék, így néz ki a felújított állattani múzeum Kolozsváron, amely mostantól fogva ismét tárt kapukkal várja a látogatókat, a múzeum honlapján magyarul is feltüntetett nyitvatartás szerint:

És ránk vigyorgott egy gímszarvas. A múzeumban elég sok állat mosolyog.

Aki a lepkéket szereti, az okvetlenül látogasson el a múzeumba. Irtó klassz látványban lehet része.

Elégedett tudósok. A Markó Bálint rektorhelyettes feje fölött látható szarvak a háttérben álló gímszarvas jogos tulajdonát képezik.

Ez itt egy kuriózum: a szőrtelen kudu. De még így is lenyűgöző látvány.

Az arachnofóbiások ezt a tárlót okvetlenül kerüljék. A többiek viszont nézzék meg alaposan a szőrmók pókokat.

Ő az a bizonyos „kardfogú” tigris. Bár az is lehet, hogy csak mosolyog. Ugyanis igen sok a növényevő, azaz potenciális zsákmányállat a környéken.

Ez a jak is a tigris közelében álldogál. Lehet, ijedtében hullatta el a fél üvegszemét. Viszont ha jól megnézzük, a lábánál magyarul is ott áll a neve. Ez pedig nagy előrelépés.

Végül, de nem utolsó sorban, íme, Herman Ottó bogárgyűjteményének egy része. Eredeti darab! Nincs ugyan szem előtt, de ha Osváth Gergely épp a múzeumban tartózkodik (márpedig igen gyakran tartózkodik ott), biztos megmutatja, ha szépen megkérik. Menjenek hát, és kérjék meg szépen!