Kolozsváron mutatta be új könyvét az irodalmi hálószobatitkok legfőbb ismerője, Nyáry Krisztián. A Fölébredett a föld – a szerző megfogalmazása szerint – „alulnézetből vagy oldalnézetből” meséli újra az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetét, ismert és kevésbé ismert figurák magánlevelezésének segítségével.

A kolozsvári könyvbemutatót az RMDSZ szervezte, ez abból is látható volt, hogy az érdeklődők az esemény helyszínéül szolgáló magyar színház előterében rögtön hozzájuthattak a magyarországi választási regisztrációról tájékoztató nyomtatványokhoz, és aki még nem tette meg, aláírhatta a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést.

Olvasson még:

Szerző és műve|Fotó forrása: az RMDSZ kolozsvári szervezetének Facebook-oldala

Visszatérve azonban az alulnézetre: az eseményt felvezető Horváth Anna kolozsvári RMDSZ-elnök szerint ahhoz, hogy ne csak megtanuljuk, hanem meg is értsük a történelmet, le kell emelni a piedesztálról a történelmi szereplőket, akik ugyanolyan hús-vér emberek voltak, mint bármelyikünk. Ezt Nyáry is hasonlóképpen látja: bevallása szerint könyvében emberi sorsokat akart felmutatni, a látható, mindenki által ismert események mögötti figurákat, a maguk kétségeivel, aggodalmaival, félelmeivel, esetlenségeivel.

Ennek pedig igen jó forrása a szereplők magánlevelezése: hiszen azt tudjuk, miről szónokolt mondjuk Kossuth a népgyűléseken, de a feleségének címzett leveleiben olyan problémákról, vívódásokról is beszámolt, amelyeket széles nyilvánosság előtt egy politikus nem vállalhat.

Nyáry Krisztián 163 db. levél alapján rekonstruálja a forradalom napjainak személyes optikával láttatott történetét – mint elmondta, azt a mennyiséget, amely végül bekerült a könyvbe, mintegy 4000 levél áttekintése után válogatta ki, „szőrös szívű” szerkesztője segítségével.

A levelekből egy-egy életút kevésbé ismert vonatkozásai is kirajzolódnak, néhol olyan részletek is, amelyek nem túlzottan hízelgőek a nemzeti pantheon hőseire nézve.

Hogy ez mennyire így van, kiderült abból a „felolvasószínházi” produkcióból, amit a szerző két kolozsvári színművésznővel, Kántor Melindával és Vindis Andreával közösen adott elő. A levelek középpontjában az első magyar alkotmányos miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos alakja áll, az ő életútja elevenedik meg a könnyelmű katonaévektől a vértanúságig – annak a sajátos szerelmi háromszögnek a történetén keresztül, amely a részben horvát származású, magyarul alig beszélő ifjúból reformpárti hazafivá, majd a forradalom mártírjává váló főnemesnek nemcsak a magánéleti viszonyait, hanem a gondolkodásmódját, politikai öntudatra ébredését is befolyásolta.

Az eset igazi pikantériája abban áll, hogy a Batthyány életét nagyban meghatározó két asszony, Zichy Antónia és Zichy Karolina… nővérek voltak. Röviden: Lajos gróf Antóniát (becenevén ’Tóni’) vette feleségül, de idővel szerelmi viszonyba bonyolódott a sógornőjével, Karolinával, Károlyi György gróf feleségével, aki egy Pálma névre keresztelt kislányt is szült neki (vagyis nem neki, mert Károlyi gróf a nevére vette).

A Zichy-nővérek, avagy keresd a nőt a forradalomban (is)!

A Zichy-nővérek személye és életútja nemcsak a családon belüli zegzugos erotikus viszonyrendszer miatt érdekes: az általuk működtetett szalonok a korszak igazi társasági központjai voltak, és Batthyány grófon kívül mások is a hatásuk alá kerültek, például a Karolina vonzásába került Széchenyi István (aki a nővéreket egyébként csak „Batthyány Louis két hölgye”-ként emlegette), de az arisztokratákért nem túlságosan rajongó Petőfi Sándor is a „hon hű leányai”-nak nevezte őket, Karolina pedig a szabadságharc bukása után Klapka György élettársaként szervezte az emigrációt.

A rendhagyó könyvbemutató ezzel szerencsére nem ért véget, Nyáry Krisztián nézői kérdésekre válaszolva még egy sor kevésbé ismert részletet, anekdotát is megosztott a legnépszerűbb magyar nemzeti ünneppel kapcsolatban.

TUDTA?

♦ A márciusi ifjak 12 pontja nem tartalmazott igazán forradalmi újdonságokat, azok nagy része Kossuthék alsóházi programjában már elő volt készítve, ráadásul majdhogynem „nagykoalíciós” támogatást élvezett, mert a liberális ellenzék mellett a konzervatív főrendek jelentős része is támogatta. Petőfiék – a magyar történelem első igazi politikai marketingeseiként – csak egyszerűsítették és lefordították a nép nyelvére.

♦ Az egyetlen igazán forradalmi követelés – a politikai foglyok szabadon bocsátása – meglehetősen kevés elítéltet érintett: szám szerint kettőt. Egyikük Táncsics Mihály volt, a másik pedig egy román jogász, Eftimie Murgu, akit viszont a forradalmárok elfelejtettek kiszabadítani, ezért ő még egy hónapig dutyiban csücsült, amíg valakinek eszébe nem jutott, hogy őt is szabadon kéne bocsátani.

♦ A forradalom kirobbanásának emblematikus helyszínét, a Pilvaxot nem is Pilvaxnak nevezték a márciusi ifjak, hanem – akkori tulajdonosa után – Fillingernek.

♦ Szigorú definíció szerint a márciusi események nem számítottak forradalomnak, vagy csak afféle botcsinálta forradalomnak: az utcán nem folyt vér, nem akartak államformát váltani vagy elszakadni a Habsburg birodalomtól, nem szerettek volna trónfosztást sem (egy elhanyagolható republikánus kisebbség – Petőfiék köre – kivételével, de ezt akkor ők sem nagyon hangoztatták), a két legfőbb jelszó pedig az volt, hogy „Éljen a szabadság!”, illetve „Éljen a király!”

♦ Landerer, a nyomdász maga javasolta az általa jól ismert márciusi ifjaknak, hogy foglalják le önkényesen a nyomdagépet, őt magát pedig zárják be, így cenzori engedély hiányában is kinyomtathatják a 12 pontot és a Nemzeti dalt.

♦ Apropó Nemzeti dal: Petőfi otthon felejtette a költemény kéziratát, így emlékezetből, sorról sorra kellett bediktálnia a szöveget, ami elég időigényes tevékenységnek bizonyult. A verset aztán a költő sok helyütt elszavalta, kivéve a nemzeti emlékezetben élő ikonikus helyszínt: a Nemzeti Múzeum lépcsőjét. Azaz ott is elszavalta egyszer, de két hónappal később, ráadásul egy olyan tüntetésen, amely az általuk túl mérsékeltnek tartott Batthyány-kormány lemondását követelte.

♦ Mint tudjuk, éhes hassal nem lehet himnuszt énekelni, úgyhogy Jókai, miután összecsukatta az esőben ázó tömeggel az ernyőket, hazaküldte a derék forradalmárokat ébédelni. Minden bizonnyal ez volt a világtörténelem egyetlen forradalma, amelyben hivatalosan is ebédszünetet tartottak.

♦ A frissen kiszabadított Táncsics Mihálynak esze ágában sem volt tovább sodródni a forradalmi eseményekkel: inkább bezárkózott egy szállodaszobába a rég nem látott feleségével. Ez okozott némi kellemetlenséget, mivel az esti Bánk bán-előadásnak ő lett volna a sztárja, és a márciusi ifjak, akik képtelenek voltak kirángatni őt a hitvesi hotelszobából, végső kétségbeesésükben már azt fontolgatták, hogy egy kimaszkírozott színésszel játszatják el Táncsics szerepét.

♦ Ezt végül Jókai nem engedte, inkább kiment a színpadra, hogy mentse a helyzetet – amit aztán nem ő, hanem a nála hivatalosan 8, valójában 13 évvel idősebb díva, Laborfalvi Róza oldott meg azzal, hogy teátrálisan az ifjú író mellére tűzte a saját kokárdáját, sőt meg is csókolta, általános ováció közepette. Nem hiába, Jókai később elvette őt feleségül.

Folytathatnánk a történetek sorát, de inkább Nyáry Krisztiánnal együtt levonjuk a következtetést: ez a vértelen forradalom talán épp azért válhatott ennyire szerethetővé, mert a szereplői ugyan nem voltak minden tekintetben feddhetetlenek, mégis naggyá váltak azáltal, hogy a lényeges, igazán fontos kérdésekben erkölcsi szempontból helyes döntéseket hoztak – egy olyan korszakban, amikor megszületett a modern értelemben vett magyar nemzet.