Erdély a Nagy Háborúban: nem voltak hősök, csak áldozatok

Koszta István erdélyi hadtörténész az első világháború századik évfordulója alkalmából arra vállalkozott, hogy egy háromrészes könyvsorozatban összegezze mindazt, amit az elsődleges történeti források alapján tudni lehet Erdély szerepéről a Nagy Háborúban. Az első kötet, A sors kereke a végzetre forog? – Erdély a Nagy Háborúban címmel, a világégés kirobbanásának évfordulójára, 2014-ben jelent meg. Azóta elkészült a második kötet is, melynek címe Erdély a Nagy Háborúban 1914–1916 augusztus. A vaskos könyvet csütörtök délután, a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban mutatta be a szerző jelenlétében Csucsuja István, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem professzora.

Lehet-e még újat mondani a Nagy Háború erdélyi vonatkozásairól?

A kötetbemutatón kiderült: nagyon is sok a tisztázandó kérdés Erdélyt illetően. Koszta István úgy vélekedett, a hadírók, történészek sokszor keresik Erdély helyét és szerepét a háborúban, gyakori azonban a téma érzelmi megközelítése, emiatt pedig sok a tévhiedelem. Hősöket látunk ott, ahol csak áldozatok voltak – tette hozzá a szerző. Úgy tartotta tisztességesnek, ha csak elsődleges forrást – külföldi levéltárakban őrzött dokumentumokat, hiteles hadi naplókat és emlékiratokat – használ a tárgyilagos szempont megőrzése érdekében.

Külön dilemmát jelentett, hogyan járjon el a kollektív emlékezetben tényként kezelt hiedelmekkel úgy, hogy cáfolásuk ne legyen dehonesztáló. A román hadsereg 1916. évi erdélyi betörésére, a támadás visszaverésének körülményeire vagy a civil lakosság veszteségeire is másképpen emlékezik az utókor. A szerző meggyőződése szerint „nincs értelme mellé beszélni”, még akkor sem, ha ezek nem azok a történetek, melyeket hallani szeretnénk. Mindezek miatt a könyv nem könnyed olvasmány, „okozhat álmatlan éjszakákat.”

A hadsereg élelmezése befolyásolta a háború kimenetelét

Csucsuja István szerint a kötet egyik kiemelkedő érdeme, hogy több fejezetet szentel az ellátás és a közélelmezés kérdésének. A történész szerint a katonai logisztika az, ami eldöntötte az első világháború kimenetelét. I. Károly román király uralkodása alatt Románia megmaradt semlegesnek – azaz kivárt –, de titkos tárgyalásokat folytatott a központi hatalmakkal. Mivel az ország jelentős gabonatartalékkal rendelkezett, rendszeresen szállított a Német Birodalom és a Osztrák-Magyar Monarchia egyes osztrák területeire gabonát. A szállítás csak akkor akadozott, amikor az oroszok elfoglalták Galíciát, amire válaszul Németország hadsereget csoportosított át Dél-Magyarországra. Az élelemhiány tehát sorsdöntő szereppel bírt, különösen Anglia hadüzenete után. 1918-ra Németországban már csak 135 gramm kenyér volt a napi fejadag, a lakosság nem bírta tovább vinni a háborút.

Csucsuja István (középen), Koszta István (jobb szélen) és Iakob Attila moderátor

A logisztikának már a háború elején is nagy szerepe volt: míg eleinte úgy gondolták, hogy Oroszország hátránnyal indul, mert területének nagysága miatt nehezebb a mozgósítás, és a vasúthálózata sem volt teljesen kiépítve, mégis az Osztrák-Magyar Monarchia vasúthálózatának áteresztőképessége bizonyult gyengébbnek. A virágokkal feldíszített vagonokon alig hervadtak el a csokrok, amire a hadba induló katonák fordulhattak is vissza, az oroszok ugyanis már Máramarosszigeten voltak. 1914 augusztusától decemberig az Osztrák-Magyar Monarchia így is mintegy 850 ezer katonát – a legjobban képzett haderejét, élükön az arisztokratákból álló vezérkart – vesztett Galíciában. Ekkora már megdőlt az a kezdeti optimista tévhit, miszerint az Európa-szerte nagy lelkesedéssel fogadott háború kimenetelét az első csaták döntik majd el.

Titkos egyeztetések a román területigényekről

Csucsuja István a könyv pozitívumaként emelte ki, hogy külön fejezet foglalkozik az oroszok és a románok közötti titkos egyeztetésekkel. Mind a két félnek az volt a célja, hogy minél nagyobb területigényléseket rögzítsenek a titkos megállapodásokban. Amikor a Bruszilov-offenzíva bekövetkezik, és az orosz hadsereg előre tör Bukovinában, Románia egyezségre lép az antant hatalmakkal. Augusztus 27-én hadat üzennek a Monarchiának, majd a román csapatok betörnek Erdélybe.

Általános hiedelem, hogy Osztrák-Magyar Monarchia politikai vezetése nem gondolt arra, hogy a román hadsereg betörhet a régióba, pedig a készenlétről mindenki tudhatott. Arra számítottak, hogy a románok csak betakarítás után indulnak meg Erdély ellen. Miért hozták volna magukkal Teleormanból a gabonát, ha Erdélyben is arathattak? – fogalmazott ezzel kapcsolatosan Koszta István.

Román katonák masíroznak a védtelen Erdély felé 

Csucsuja elmondta: egy külön hadsereg alakul a román hadsereg visszaverésére, melynek vezetője Erich von Falkenhayn, a Német Birodalom korábbi hadügyminisztere, a marne-i csaták vezetője volt, mellette pedig a Kolozsváron állomásozó I. osztrák–magyar hadsereg vezetője, Arz Arthur gyalogsági tábornok irányított. A vezérkar éppen Kolozsváron gyűlt össze, először a mostani Centrál áruházzal szembeni épületben, majd az egyetem rektori székhelyén. A központi hatalmak csapatai októberig teljesen kiszorították a román hadsereget Erdélyből. Koszta István hangsúlyozta, visszaverésükben és a bukaresti bevonulásban elsősorban a németeké és az osztrákoké volt az érdem, a magyar hadsereg csak másodhegedűs volt a történetben, bár erről sokan megfeledkeznek.

Mivel a most megjelenő kötet csupán 1916 augusztusáig követi az eseményeket, a folytatásért meg kell várnunk a harmadik kötetet.

A kötet jövő héttől (legkésőbb szerdától) megtalálható a kolozsvári Idea Könyvtérnél (Tordai út 4. szám).