Sokakat zavar – és nem csak magyarokat –, hogy Kolozsvár nevében ma is ott éktelenkedik a Napoca szó, amelyet Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor 1974-ben biggyesztett hozzá az eredeti helységnévhez.

Györke Zoltán történész, Kolozs megyei alprefektus nekiállt, és alaposan dokumentált kötetben megírta a „Napoca-ügy” történetét, 1974-től napjainkig, Napoca, o istorie recentă a Clujului – obsesia romanizării sub două regimuri politice 1974–2014 (Napoca, Kolozsvár közelmúltbeli története – a romanizálás rögeszméje két politikai rezsim idején, 1974 és 2017 között) címmel. A vaskos kötet nemrég jelent meg a Mega kiadó gondozásában, Lucian Boia történész írt hozzá fülszöveget, és a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban mutatták be csütörtök délután, a szerző, Sabin Gherman újságíró és Dragoș Sdrobiș történész jelenlétében.

A konkrét sztori 1974. október 15-én kezdődött, amikor is a Román Kommunista Párt Központi Végrehajtó Bizottságának gyűlésén

Nicolae Ceaușescu elvtárs javasolta, hogy Kolozsvár municípium nevét egészítsék ki a Napoca névvel.

Az alkalom tálcán kínálja magát: másnap, október 16-án ünnepségre kerül sor annak kapcsán, hogy 1850 éve emelte Hadrianus római császár municípiumi rangra a várost. Ceaușescu hozzátette: a történészek által hozzá eljuttatott adatok szerint a Napoca név dák (!) eredetű. Ezt a maszlagot még Elena Ceaușescu sem vette be, aki meg is jegyezte (mások mellett), hogy szerinte a Napoca római eredetű név. Ám a Kondukátor másképp határozott: a Napoca márpedig dák név, mert a nép így akarja, és kész.

Másnap, október 16-án Ceaușescu meg is érkezett Kolozsvárra, és a Széchenyi (Mihály Vitéz) téren szervezett népgyűlésen így kezdte beszédét: Kolozsvár lakosai! Majd így fejezte be: Kolozsvár-Napoca lakosai! Közben elmondta, milyen szép dolog, hogy

1850 éve töretlen a dáko-román jelenlét Kolozsváron, és hogy a dák múltban gyökerezik a román jelen,

és hogy íme, a dekrétum, amelyben le van írva, hogy mától fogva ezt a municípiumot úgy hívják, hogy Kolozsvár-Napoca, és ott, a néptömegek előtt alá is írta. És ezzel Kolozsvár nevének sorsa megpecsételődött. 

A polgárok (akkoriban, hivatalosan, elvtársak) úgy gondolták, hogy ez az állapot addig fog tartani, amíg a Kárpátok Géniusza él. A magyarok megörökítették Napocát egy rigmusban, amelyet a könyv is beidéz:

Szép város Napóka, keresztelte apóka. Addig marad Napóka, míg felfordul apóka.

Nos, amint a mellékelt ábra mutatja, elég nagyot tévedtek a vicces kedvű és optimista kolozsvári polgárok (elvtársak). Apóka 1989. december 25-én felfordult, ám a Napoca „kiegészítő” ott maradt a város nevében. Mégpedig azért, mert a propagandisztikus történelemszemlélet, történelemírás, a valóságot fikcióvá mitizáló diskurzus és attitűd egyáltalán nem halt meg Ceaușescuval. Sőt, a nacionalista vonulat Gheorghe Funar 12 éves (1992–2004) polgármesterségében csúcsosodott ki. 

Ám a dáko-román kontinuitás szelleme a „funarióta” korszakot követően is belengte a kolozsvári hivatalos közegeket. Hogy miért? A válasz aránylag egyszerű: az országot és ezen belül Kolozsvárt is

az a politikai, adminisztratív, akadémiai és szellemi elit irányítja, amely épp a nemzeti kommunista korszakban szocializálódott.

Ez a kolozsvári elit (például Emil Boc polgármester vagy Ioan Aurel Pop, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora) nem hogy nem hajlandó beismerni tévedését, de hol nyíltabban, hol burkoltabban folytatja, támogatja a nacionalista diskurzust. Ha valaki elolvassa a könyvet, a dák-római kontinuitás igazolását nem találja meg benne, viszont két dologét nagyon is: a rendszerváltás előtti fiktív-propagandisztikus történetírás, illetve az említett politikai, adminisztratív, akadémiai és szellemi elit nacionalizmusának kontinuitását.

Midőn a kötet szerzője látta, hogy senki sem kezdeményezi a Ceaușescu-féle Napoca-dekrétum hatályon kívül helyezését, 2014. március 1-én maga javasolta egy civil kezdeményező bizottság létrehozását, amely elkezdi a törvényes eljárást. A bizottság meg is alakult (tagja volt többek között Bakk Miklós, Csoma Zsolt, Tudor Duică, Fancsali Ernő, Soós Sándor és Zsigmond Ilka is), ám a törvényes eljárás mindjárt az elején elakadt, ugyanis

a kolozsvári polgármesteri hivatal és Emil Boc polgármester elutasította az ügyben tartandó helyi népszavazást,

mégpedig azzal az indoklással, hogy az ügy nem időszerű, nem képvisel prioritást, és egyébként is, egy népszavazás megszervezése sok pénzbe kerül. Amúgy meg a Kolozsvár-Napoca elnevezés országos és nemzetközi hírnévvel rendelkezik és az antikvitás óta létező kontinuitást jelképezi. 

Sabin Gherman arról beszélt a nacionalista és abszurd ügyet feldolgozó kötettel kapcsolatban, hogy ez egy szomorú és idegesítő könyv. Szomorú, mert arról szól, hogy ma is Ceaușescu fantomjával élünk együtt Kolozsváron. És idegesítő, mert kimondja, hogy

a korszak ifjú kommunistái ma is ott vannak a politikában, a szellemi életben,

és osztják a demokratikus észt a nacionalizmus fellegvárából. A könyv jó bevezető a 2018-as évhez, amikor is Románia, ezen belül Erdély a gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumára készül. És nem úgy készül rá, hogy üljünk már le és beszéljük meg az elmúlt 100 évet, ahogy volt, jóval, rosszal. Hanem egy hatalmas nemzeti „esküvő” lesz. Ennek pedig az a veszélye, hogy a dáko-román kontinuitás, a románizmus, a dákizmus és egyéb abszurd ideák a nyakunkon maradnak.

A jövő a név-visszaváltoztatás tekintetében ugyanolyan sötét, mint a múlt.

Ha ugyanis Kolozsvár mindenkori polgármestere nem kezdeményezi a helyi népszavazást az ügyben, akkor nem lehet visszaváltoztatni a város nevét. És pont. A parlament nem tehet ilyen értelmű lépést. Az ugyanolyan gesztus lenne, mint annak idején a Ceaușescué. Amúgy meg mitől lenne a román parlament jobb, mint a kolozsvári polgármesteri hivatal.

Megkérdeztük a kötet szerzőjét, szándékában áll-e lefordítani a könyvet magyar nyelvre, vagy akár magyarul is megírni, tekintettel a származására. Györke Zoltán azt válaszolta, hogy ő maga a román kultúrában szocializálódott, ezért nem tudná megírni a könyvet magyarul. Igaz, hogy elsősorban a román közönséghez kívánt szólni a kötettel. És az is igaz, hogy a könyv végén található egy magyar, egy német és egy angol nyelvű kivonat. A maga részéről Györke Zoltán persze örülne, ha valaki magyarra fordítaná a kötetet.