A besúgás annál súlyosabb, minél kisebb a kisebbség

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által szervezett beszélgetős sorozat idei utolsó szeánszának meghívottja Király Zoltán költő, műfordító, irodalomszervező volt. Aki a Bulgakov Kávéház emeleti szalonjában kérdezett: szokás szerint László Noémi költőnő, műfordítónő, tolmácsnő, irodalomszervező-nő.

És rögtön az elején kiderült, hogy a két költőnek – annak ellenére, hogy az egyik talpig férfi, a másik talpig nő, vagy talán éppen ezért – jó pár közös „vonása” van, ha úgy tetszik: mindketten Kolozsváron születtek, mindketten jártak a Brassai líceumba (is), mindketten amolyan mester-tanítvány viszonyban voltak Bréda Ferenc költő-mágussal, mindketten közöltek a Helikon irodalmi folyóiratban, mindketten voltak az E-MIL irodavezetői, és a sor folytatható. László Noémi folytatta is. Feldobálta a témákat, Király Zoltán pedig elkapta őket. Vagy nem, ha éppen nem volt rá kedve.

Kolozsvár

Mint kolozsvári ember Király Zoltánnak értelemszerűen „viszonya van” a várossal. Ez a viszony szoros, szeretetdús és olykor ambivalens.  Persze, simán el tudna magának képzelni egy másik lakhelyet, akár egy kalotaszegi mintás falut is, de nincs rá szüksége. Az is igaz, hogy ez a Kolozsvár már rég nem az a város, ahol Király gyerekeskedett, rég nem úgy néz ki, mint annak idején, és teljesen más emberek lakják. De attól ő még szereti a várost. És ez a szeretet a verseiben is megjelenik.

Ami az elvándorlást illeti, Királynak elég rossz véleménye van azokról, akik nagy hangon síkra szállnak az itthon maradás mellett, aztán szépen elpályáznak. A maga részéről két helyet is talált a glóbuszon, ahova szívesen elköltözött volna, de mivel az utóbbi öt évben talált rájuk, úgy döntött, inkább nem megy sehova. Marad itthon szépen.

Anarchista punk vs polgári polgár

Király Zoltánban ma is ott ücsörög (sőt, rúg is) az anarchista punk, aki tinédzser korában például beült az autóba és nekivágott a világnak, hogy végül egy fal állítsa meg. Igen ám, de amikor az anarchista punknak gyérülni kezd a haja és fájni kezd a háta, akkor kicsit átgondolja a dolgokat, és megjelenik a szeme előtt egy-egy klasszikus bútordarab.

Ám egy biedermeier karosszék még korántsem jelenti azt, hogy Király Zoltán ne lenne ugyancsak szókimondó, ha a helyzet úgy hozza. Ebben az értelemben ma is pont olyan anarchista punk, mint például akkor, amikor akadémikus turbótyúkoknak nevezett bizonyos… hogy is mondjuk politikailag korrekt módon… igen, egyetemi személyeket. Mégpedig a bölcsészkarról. Ahova, ugye, általában a leendő irodalmárok igyekeznek bejutni. Ám ahova Király Zoltán, az irodalmár nem jutott be. Igaz, nem is akart.

Versek, kezdetek

Annak ellenére, hogy tizenéves korában elkezdett verseket írni. Mégpedig a Brassai Líceum alagsori büféjében bekövetkezett „reveláció” következményeképpen. A Brassai Líceum alagsori büféjében annak idején dohányozni lehetett (jesszusmárja!), sőt, a megfelelő mágikus szavak ellenében még egy pofa rumra is szert lehetett tenni, a Bréda Ferenc tanár úrnak félretett készletből (jesszusmárja!). És egyszer ebben az alagsori büfében az ifjú Király Zoltán látott két borzos alakot, és amikor megkérdezte a kollégáit, kik azok, azt a választ kapta, hogy azok a költők.

Az ifjú Király utánanézett az iskolaújságban, miket is írnak azok a költők, és aztán úgy döntött, hogy ilyeneket ő is tud produkálni. És produkált is. A műveket odaadta Bréda tanár úrnak, aki elolvasta őket és azt mondta a szerzőnek, hogy folytassa csak, írja csak tovább a verseket, mert ezt így kell csinálni, mindig úgy írjon, ahogy érzi. Ezek alapján jutott Király arra a következtetésre is, hogy semmi értelme a bölcsészkaron próbálkozni, mert ott úgyse engedik, hogy úgy írjon, ahogy érzi, hanem úgy, ahogy megmondják neki. Apropó, anarchista punk.

Előretolt Helyőrség

Na persze nem csak az egyetemen mondták volna meg, hogy mit és hogyan kell csinálni. Az Előretolt Helyőrség irodalmi csoportosulásban is ugyanaz zajlott. Csak, mint mindig, voltak, akiknek meg lehetett mondani, és voltak, akiknek nem. Király Zoltán a maga részéről mindig meghallgatta a mestereket, igazat is adott nekik, aztán azt csinálta, amit ő akart.

Az Előretolt Helyőrség egy közeget is jelentett, amelyben több generáció létezett egymás mellett. Ez a fajta közeg Király szerint ma már nem létezik. Egyed Péter professzor urat idézve, a generációk előbb-utóbb szétesnek. És ha nincsenek generációk, akkor a közegek sem tudnak létrejönni.

Besúgók, provokátorok

Az erdélyi magyar besúgókkal Király Zoltán akkor találkozott, amikor édesapja, Király László költő ügynökdossziéit nézte át Bukarestben. A maga részéről Királynak egyáltalán nem állt szándékában besúgókra vadászni. Inkább az érdekelte, hogy például 1975-ben mi volt annak az embernek a fejében, vagy mivel vettek rá valakit, hogy besúgja a szomszédját a szerveknél.

Az átolvasott dossziékban érdekes dolgokra lelt. Rátalált például egy szép, bőrkötéses Dsida Jenő Psalmus Hungaricus-kötetre, amelyet annak idején Váci Mihály költőnek címeztek, aztán sose ért el hozzá, mert a szervek kezében landolt. Ami a Király Lászlóra vonatkozó jelentéseket illeti, a korábbiak, ha úgy tetszik, ártatlanok voltak, nem volt bennük semmi inkrimináló. Aztán később jöttek a szomorúbb jelentések, mintegy magyarázatként arra, hogy annak idején miért nem adták ki Király László kötetét, vagy miért nem mutatta be a drámáját a színház. Az igazán hidegrázós jelentések viszont azok, amelyek arra utalnak, hogy a költő családjába is beszüremkedett a megfigyelés.

Király Zoltán a besúgók három típusát különbözteti meg. Az első típus az a fajta besúgó (például Lászlóffy Aladár költő), aki jelentéseiben tulajdonképpen menteni igyekszik a megfigyelés tárgyát képező embertársát. Aztán ott a második típus, a tényközlő, akit családilag, szexuálisan vagy egyéb módon kényszerítettek a szervek a besúgásra. És végül a harmadik típus a túlbuzgó, aki a közölt tényeken túl még ötleteket is adott a szerveknek, hogyan lehet a megfigyelést jobban csinálni. És itt hangzott el az a mondat is, amely az erdélyi magyar besúgók morális keresztje is lehetne: a besúgás annál súlyosabb, minél kisebb a kisebbség.

Könyvek, kiadók, sétaterek

2013-ban Király Zoltán László Noémival és Szenkovics Enikő műfordítóval közösen megalapította a Sétatér Kulturális Egyesületet, amely évente kiad két-három kötetet és megszervez néhány irodalmi rendezvényt. Király szerint a könyvkiadással foglalkozó egyesület megalapításának gondolata azért fogalmazódott meg benne, mert abban az időszakban az Erdélyi Híradó Kiadó éppen nem működött jól, mégpedig az igazgató miatt, aki akkoriban az EMIL elnöke is volt (Orbán János Dénesről van szó – a szerk.), és bizony rossz irányba vitte a kiadót. 

A „sétatéri könyvkiadó” hajója Király szerint egyelőre ugyan nem száguld, az viszont mindenképpen elégtételt jelent, hogy a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozata 2016-ban és 2017-ben is a Sétatér által kiadott könyveknek ítélte az egyik Év legjobb könyve díjat. (Fekete Vince Vak visszhang és Lövétei Lázár László Alkalmi című köteteiről van szó.)

Az ország, ahol egy évig élne – Freedom Fighterek nélkül

Ilyen beszélgetések alkalmával gyakran elhangzanak olyan kérdések, mint ez is: kedves meghívott, ön milyen országban élne egy évig. Király Zoltán elmerengett egy picit, aztán elmondta, hogy Kubába már nem térne vissza, mert gyengülnek arrafele a dolgok, jön a kapitalizmus, szóval oda nem. Ausztráliába, ahol szintén járt már, visszamenne, de van ott egy baj, mégpedig az, hogy sok a pók, neki meg arachnofóbiája, azaz pókiszonya van, tehát az sem játszik. Andalúziában viszont eléldegélne egy ideig. De ha lehet, Freedom Fighterek nélkül. Ez egy Király Zoltán által az ózonréteg iránt nagy felelősséget érző és erősen feminista nőkre használt szakszó.

A költő hangsúlyozta: nincs semmi baja a az ózonréteg iránt felelősséget érzőkkel, sem a feministákkal, mint ahogy a politikai korrektséggel sem. Azzal viszont határozottan sok baja van, ha ezek az emberek túlzott fontosságot tulajdonítanak maguknak, illetve túllihegik a píszít. És sajnos ez a bolond világ most épp tele van velük.

Erdély

Erdélyről explicit módon túl sok szó nem esett. Viszont a felszín alatt végig ott volt. És akkor tessék, Király Zoltán egyik erdélyes verse. Ahogy szokta, szókimondóan.