Liviu Dragneával vigyázni kell, mert machinátori tehetség tekintetében kezd felérni mesteréhez, Ion Iliescuhoz. Ha képes volt megtenni egy ilyen, kétségkívül némi politikai kockázattal járó lépést, az két dolgot jelenthet: vagy komoly szándékkal rendelkezik, hogy a szocialista választói tábor jelentős részének berzenkedése ellenére is markáns, komolyan veendő politikai szereplőt faragjon régi bizalmasából, vagy úgy gondolja, hogy arra a kevés időre, amíg ő maga át nem veszi a helyét a kormányfői székben (ebben jelenleg a fránya törvény és az államelnök ellenkezése megakadályozza), többet nyer a kinevezésével – imázs és kormányzási teljhatalom szempontjából is –, mint amennyit veszíthet.

Mindenki döntse el magában, melyik változat állhat közelebb a valósághoz, nekünk mindenesetre van tippünk.

Most már érthető, mire gondolt a teleormani vörös báró, amikor arról beszélt a választások után, hogy „visszautasíthatatlan ajánlatot” fog tenni a miniszterelnök személyét illetően. Ide a rozsdás bökőt, hogy ha Iohannis elnök – bejelentése szerint – karácsony után esetleg vonakodna kinevezni Sevil Shhaidehet kormányfőnek, a legerőteljesebb idegenellenes üzeneteket megfogalmazó párt vezetői mindenféle szégyenérzet nélkül fognak rámutatni: lám, lám, a lutheránus szász államfő iszlamofób.

Holott világos, hogy Shhaideh esetleges miniszterelnökségének az ég kerek világán semmilyen kisebbségpolitikai vonzata nincsen és nem is lesz: ha voltak is a politikus etnikumát, vallását és nemét illető meggondolások főnöke részéről, azok kizárólag kirakatjelleggel bírnak, és azt hivatottak elfedni a román multikulturalizmus nagylelkűségétől már most ájuldozó nyugati (és részben hazai) progresszív közvélemény elől, hogy az ország valódi vezetője egy jogerősen elítélt, köztörvényes bűnöző.

Sokatmondó volt az a zavarodottság, amely Shhaideh etnikumával kapcsolatban kerítette hatalmába a nyilvánosságot, hogy ti. a kormányfőjelölt török-e vagy tatár, esetleg mindkettő. Nem véletlenül, mert Sevil Shhaideh ismereteink szerint soha, semmilyen formában nem exponálta magát népcsoportja képviseletében és kisebbségpolitikai kérdésekben, nem tudunk egyetlen emberi és kisebbségjogi megnyilvánulásáról sem; az, hogy a neve egyáltalán szóba jöhetett miniszterelnökként, vélhetőleg ennek is köszönhető.

Hogy előfordulhatnak a román politikai elit másod-, harmadvonalában akár muszlim politikusok is, pusztán azt a tényt tükrözi, hogy Románia – a szó szigorúan leíró értelmében – valóban multikulturális ország, ahol mellesleg a törökös kulturális hatás, mint egyébként szerte a Balkánon, erősebben van jelen, mint az nyugat felől látszik.

A dobrudzsai közgazdász előretolásával Dragnea összeköti a kellemest a hasznossal: úgy gyakorolhatja a háttérből ténylegesen a hatalmat, hogy közben még jófiúnak is tűnik. Shhaideh kinevezése a nyelvi és nemzetiségi jogok szempontjából teljesen semleges, sőt megkockáztatható, hogy – akár csak, egyébként, Klaus Iohannis esetében – azért „adható el” a román közvéleménynek, mert az őt sorai között tudó etnikai közösség politikai súlya elenyésző, és mint ilyen, a központosított román nemzetállamra nézve veszélytelen.

Amikor azért berzenkedünk, hogy mikor lesz már ennek az országnak magyar elnöke vagy miniszterelnöke, gondoljunk erre.