Erdélyi magyarok Angliában: van-e élet a Brexit után?

Sokan nevezik Londont, az Egyesült Királyság fővárosát a „második legnagyobb magyar város”-nak, nem minden alap nélkül. A brit fővárosban becslések szerint közel 200 ezer magyar él, ami azt jelenti, hogy legfennebb Debrecen lehet London vetélytársa az előbb említett megtisztelő címre.

A június 23-án megtartott referendum, amely nagyjából 52-48 százalék arányban azok győzelmét eredményezte, akik Nagy-Britanniát kivezetnék az Európai Unióból, az ő helyzetükben is változást hozhat. A Brexit-kampány egyik hangsúlyos eleme ugyanis épp a munkavállalási szabályok szigorítása volt: a kilépéspártiak szerint Nagy-Britanniának az ausztráliai elbírálási rendszerhez hasonló, pontozásos módszerre alapuló bevándorlási szabályozást kellene meghonosítania az EU-tagállamokból érkező munkavállalókkal szemben.

Mint arról beszámoltunk korábban, ezt a tervet Boris Johnson volt londoni polgármester és a Brexit-párti tábor másik frontembere, Michael Gove igazságügyi miniszter terjesztette elő június elején. Az elképzelés alapján Nagy-Britannia 2020-ra, a következő brit parlamenti választások idejére honosítaná meg az új bevándorlási mechanizmust, amely különböző kritériumok alapján, pontozásos rendszerrel bírálná el a letelepedési és munkavállalási kérelmeket a külföldi EU-tagállamokból érkezők esetében is.

A tervezett kritériumok között szerepel az angol nyelv magas szintű ismeretének megkövetelése, és annak előírása, hogy minden külföldi jelentkezőnek az adott munkakör betöltéséhez szükséges szakképesítése legyen.
Fontos viszont, hogy még a kilépés legelszántabb hívei sem alkalmaznák az új szabályozást visszamenőlegesen – vagyis azoknak, akik már „bent” vannak, elvileg nem kell tartaniuk a szigorítás következményeitől.

Ez azonban csak részben nyugtatja meg ott lakó honfitársainkat. Interjúalanyaink harmincas éveikben járó, Erdélyből elszármazott magyarok, akik Londonban vagy annak vonzáskörzetében élnek és dolgoznak.
 

Brexit: a csoda, amely három napnál tovább tart

Eleve nem mindegy persze, hogy milyen státusban „találta” a Brexit-népszavazás az ott élő magyarokat. Kata, aki 14 éve él Angliában, viszonylag nyugodt a helyzetét illetően, mivel „hivatalosan” is Őfelsége alattvalója: megkapta a brit állampolgárságot, szavazott is a referendumon. Úgy gondolja azonban, hogy azoknak sincs félnivalójuk, akik már ott élnek és van állandó munkahelyük. „Aki már itt van, maradhat” – mondja.

Az Angliában élő kelet-európaiak körében van némi nyugtalankodás, de inkább érzelmi alapon, mert egyelőre egészen biztosan nem fogják „kitenni a szűrüket”.

A Brexit előtt gondolkodott munkahelyváltáson, de végül a maradás mellett döntött. A hezitálás oka, hogy az építőiparban dolgozik, és ezt az iparágat egy esetleges gazdasági válság súlyosan érintene. A cégének a részvényei máris elkezdtek zuhanni a népszavazás eredményének nyilvánossá válása után, vannak klienseik, akik azon gondolkodnak, hogy inkább visszalépnek és vállalják az előleg elvesztését, mint hogy befektessenek a lakásvásárlásba.

A kelet-európai munkavállalók egyik félelme, hogy a Brexit vízumkényszerrel jár majd (fotó forrása: politico.eu)

A népszavazás témája a személyes környezetében is nagy indulatokat, érzelmeket váltott ki, „ez az a csoda, amely három napnál tovább tart”, fogalmaz.

Úgy gondolja egyébként, hogy a népszavazás negatív hatásait a kilépésre szavazó angol vidék jobban megérzi majd, mint a főváros: „London hamarabb talpra fog állni, a vidék viszont saját maga alatt vágta el a fát. Csak annyit érzékeltek, hogy túl sok a lengyel a faluban, nem kell ennyi, hát akkor lépjünk ki az Unióból”.

Személyesen nem tapasztalta azt, hogy idegenellenesebbé vált volna a hangulat a Brexit után, de ő is hallott sztorikat – többnyire verbális – rasszista atrocitásokról. Mint mondja, 14 év alatt egyetlen alkalommal érte személyes támadás, amikor egy kedves idős angol házaspár „hazaküldte”, de sem azelőtt, sem azután nem volt része semmilyen hátrányos megkülönböztetésben amiatt, mert Kelet-Európából származik. 
 

Van, aki a továbbállást fontolgatja

A Székelyudvarhelyről elszármazott Csilla nem érzékeli, hogy jelentősen növekedett volna az idegenekkel szembeni ellenérzés a Brexit-népszavazás miatt. „Délnyugat-Londonban lakom, ez többnyire angolok lakta része Londonnak, de egyelőre semmiféle negatív »hozzánkállást« nem tapasztaltam” – mondja.

A munkahelyén eleve nem kell tartania ilyesmitől, mert a munkatársainak 65-70 százaléka külföldi származású, a főnökével az élen.

Tíz éve dolgozik Angliában, és szereti az országot, ezért reméli, hogy az EU-ból való távozás nem okoz változást a helyzetükben. Vannak azonban olyan ismerősei, akik már a továbbállás lehetőségét fontolgatják, például Új-Zélandra. A népszavazás eredménye mindenkit sokként ért, szerinte még azokat is, akik a kilépést támogatták – hát még a „vendégmunkásokat”, akik végig bíztak abban, hogy a britek maradni fognak.

„Kaotikus a helyzet kissé, nehéz átlátni. Én egyelőre várakozó állásponton vagyok: hallám, mi lesz” – nyilatkozza. „De azért nyitva tartom a szemem. Mindig tudtam, hogy egyszer úgyis haza akarok térni Erdélybe, lehet, hogy a Brexit megkönnyíti a döntéshozatalt.”

Ennek ellenére úgy látja, a fejlemények nem veszik el a kelet-európai munkavállalók kedvét Angliától az elkövetkező években – elvégre még mindig sokkal jobban megéri fontban keresni, a brit fizetőeszköz ingadozása ellenére is, mint más európai pénznemben.
 

„Nem haragudhatunk az angolokra, ez az ő döntésük”

Hasonlóképpen látja a helyzetet Kinga is, aki egy Londonhoz közeli essexi kisvárosban él. A kivándorlás (avagy bevándorlás, attól függ, honnan nézzük) nemhogy csökkenne, de egyenesen nőni fog a következő években, mert most az is felgyorsítja a folyamatot, aki eddig csak fontolgatta a munkavállalást, hogy még elcsípje az utolsó lehetőséget – állítja. Példaként saját közeli rokonait hozza fel, akik a Brexit hírére hamarabb kiköltöznek Angliába, mint az eredetileg tervezték.

Angliában élő EU-s állampolgárok egy csoportja tiltakozó akciót hirdetett (lásd keretes írásunkat)

Kinga úgy érzi, nem fog változni a helyzete a kilépés után sem, egyelőre nem lát konkrét negatív befolyásoló tényezőket. Az ott élő külföldi munkavállalók két lehetséges következménytől tartanak: az egyik, hogy arra kötelezhetik őket, ha maradni akarnak, mondjanak le eredeti állampolgárságukról, a másik pedig, hogy a kilépés vízumkényszert vonhat maga után az Egyesült Királyság és az Európai Unió tagállamai között – bár, teszi hozzá, egyiket sem tartja túl valószínűnek.

Úgy érzékeli, a népszavazás után a csalódottság érzése uralkodott el a környezetében, mert még azok sem igazán hitték el, hogy ez lesz az eredmény, akik egyébként a kilépésre szavaztak. A brit társadalom – mint azt az eredmény is mutatja – rendkívül megosztott ebben a kérdésben, és ez érződik a mindennapi életben is.

Ettől függetlenül úgy látja: bárhogy is lesz, annak kell alkalmazkodni, aki odaköltözött. „Nem haragudhatunk az angolokra, akik eddig befogadóak és engedékenyek voltak, most viszont úgy döntöttek, hogy elég. Függetlenül attól, hogy nekem személyesen mi a véleményem erről a lépésről, ez az ő döntésük, és nekünk, ha maradni akarunk, kötelességünk tiszteletben tartani” – fogalmaz.