Röhrig Géza és Nemes Jeles László a budapesti sajtótájékoztatón|Fotó: Kovács Tamás/MTI
egymásra ítélve
Szerző: Papp Attila Zsolt
2016. március 3. csütörtök, 13:15
Az Oscar-díj „hazatért” – nem minden tanulság nélkül.

Néztem, ahogy megérkeznek a Saul fia stábjának tagjai budapesti sajtótájékoztatójukra: fáradtan, mégis mosolygósan ültek a kamerák elé (mindkettő érthető, a fáradtság meg a derű is).

Néztem Röhrig Gézát, aki szellemesen számolt be az Oscar-gála furcsaságairól, és megütötte egy mondat a fülem. Arról volt szó, hogy mennyire megható volt érezni a magyarok részéről érkező szeretetet és lelkesedést, az üzeneteket, a támogatást: egy egész nemzet ünnepét. „Már a díjátadó előtt úgy éreztem, hogy 15 millió Sauljaként ülök ott” – mondta Röhrig. Aztán még olyasmit is mondott, hogy túl kéne tekinteni már az ideológiai lövészárkokon, „egymásra vagyunk ítélve”, és „jó lenne, ha az a pillanat, amely az Oscar-díjátadó éjszakáján összehozta a magyarokat az egész földkerekségen, több is tudna lenni, mint egyetlen pillanat”.

Más kontextusban talán nem nagy kunszt ez a néhány mondat. Mégis, Röhrig Gézának, ennek a halkszavú, New Yorkban (is) élő, vallásos magyar zsidó színésznek és költőnek a szájából már-már banálisan természetesen és magától értetődően hangzott. Mint ahogy korábban az is, hogy a doni tragédiáról és Trianonról is kéne már egy nagy erejű művészfilmet készíteni, és ő azokba is „beleadná szívét-lelkét”.

És végtére tényleg ennyire egyszerű ez. Lehet, hogy nehéz megemészteni, de a világot nem hozzák lázba a mi aktuális acsarkodásaink, félelmeink és előítéleteink, hogy zsidó és nemzsidó, urbánus és népi, bal- vagy jobboldali, és hogy mindent, ami történik, csakis ezen a szemüvegen keresztül lehet látni és láttatni, „határon innen és túl”, és eszerint ítélni meg eleveneket és holtakat. A világot az érdekli – és ez marad majd meg a kollektív emlékezetben –, hogy 2016-ban egy magyar film nyerte az Oscar-díjat, ennek minden dicsőségével. És ez annyira magától értetődő, mint Röhrig Géza szájából az, hogy „15 millió Saulja”.

És talán azért kellett ez az Oscar-díj, hogy mindez elhangozzék végre.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/14111
Kolozsváron ma délelőtt a törvényszék épülete elé sorakoztak fel az ügyészek, délután más városokban is követik példájukat. Egy hétig nem hoznak ítéleteket, csak sürgős esetekben.
A régiósítás veszélyes. Erdély veszélyes. Transilvania nem veszélyes. Amúgy jé, Romániában élnek emberek Bukaresten kívül is. Micsoda felfedezés!
Meg kell adni: ha az érdek úgy kívánja, a mioritikus államvezetés remekül teljesít. Persze, nem az ország érdeke. A büntetőügyeseké.
Az irodalmi tehetséggondozás kolozsvári fóruma, a Bretter-kör felvette annak az embernek a nevét, akinek az elmúlt évtizedekben talán a leginkább köze volt hozzá: a Bréda Ferencét.
Hiába kötelezi törvény a sztrádaépítésre, nagyon úgy tűnik, a kormány magasról tojik az egészre.
Gaal György helytörténész egy kötettel adózik De Gerando Antonina, a kolozsvári leányintézet alapítója emlékének.
Szögezzük le: a szándék dicséretes! Mindentől függetlenül. De azért vicces, na.
Számolja valaki, hogy a hanyadik álorvos bukott le?
A Musai-Muszáj nyílt levélben üzente meg Kolozsvár polgármesterének, hogy a jónapotnak őszintének kell lennie.
Úgy tűnik az államfő vissza fogja dobni az eleve későn összerakott 2019-es büdzsé tervezetét, amit a hivatala amatőr fércmunkának nevezett.
A szerző szerint Erdély issza meg a bukaresti politikai kavarások levét. Amelyhez az erdélyi magyarok fő érdekképviselője, az RMDSZ is rendesen hozzájárul.
De egy álláskereső portálnak az alkalmazottak 44 százaléka bevallotta.
Úgy tűnik. Igaz, nem magyar, hanem román zászló alatt. De sízni így is jól lehet majd, ha minden megvalósul.
Szakszerű elemzés arról, hogyan járatja le magát a mioritikus haza a nemzetközi katonai stratégiai pályán. És persze, Magyarország megint jobban teljesít.