Csodálatba oltott tisztelettel olvasom, ahogy az RMDSZ nagy és még nagyobb ágyúi kiálltak a vártára a sajtószabadság védelmében. Nyilván, bármennyire párttévé az Antena 3, bárhány nackó köcsög fröcsög élőben a képernyőn, egy sajtóorgánumot nem lehet csak úgy elhallgattatni. Még akkor sem, ha mellesleg a kutya se akarja.
Szóval derék dolog ez, kedves Kelemen Hunor, kedves Verestóy Attila!
Attól pedig a könnyem is kiszökött, amikor azt olvastam, hogy Markó Béla költő-szenátor aggodalmát fejezte ki annak kapcsán, hogy a drága jó Bogdan Diaconu román nyelvvédő törvénytervezete olyan simán ment át a képviselőházban, mint romlott tojás a bélrendszeren.
Amikor végre csitult a könnyeknek árja, felderengett bennem mégis a kérdés: ha a kedves RMDSZ ilyen hősiesen verekszik az arénában az Antena 3 által képviselt sajtószabadságért, akkor miért is nem vitatkozott kicsit – legalább ott né, pro forma – a képviselőházban, hiszen felteszem, az RMDSZ képviselői is ott ültek, a munkahelyükön. És felteszem, azért vannak, többek között, hogy a romániai magyar közösség érdekeit képviseljék, azt védjék, azért áldozzák idejüket és vérüket.
Hogy most, így utólag, nagyot lehet ütni a dobokra, ez igen szép. Fogadok, hogy Markó Béla költő-szenátor után jön majd a többi RMDSZ-atya is. De ha
a képviselőházban csak ültek, mint szar a fűben,
akkor felötlik bennem egy jól megkoreografált kis színházi előadás forgatókönyve is. Hogy ez a nagy érdekvédelmi hiszti megint nem a közösségről szól. Hanem választási kampánycirkusz.