Mindenekelőtt tisztázzunk két dolgot:

1. Az emberélet többet ér, mint bármely épület homlokzata, lett légyen az 500 éves templom.

2. Az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsváron az illetékeseknek tudniuk illene, hogyan járjanak el egy ilyen jellegű baleset-megelőző akció során.

Amint arról több rendben is beszámoltunk (itt meg itt) a kolozsvári polgármesteri hivatal frontális támadást indított az omladozó homlokzatú épületek ellen, és joggal – lásd az 1. pontot.

A megelőző csapások esetén (is) azonban minden normális hadvezetés, ha nem is köteles, de igyekszik a kockázat minden fajtáját minimalizálni. Jelen esetben ez például azt is jelenti, hogy megvizsgálják, hogyan is kell szakszerűen elvégezni egy ilyenfajta munkálatot. Mert azért nem egy rakás kavicsról van szó. A kolozsvári „hadvezetés” ezt nem tette meg. Gyakorlatilag nekiestek az épületeknek, „kapával, kaszával”, amivel érték. Lett is belőle hiszti: petíciókat írtak, tiltakoztak, és a művelődési miniszter leállíttatta a nemzeti jelentőségű (A kategóriás) műemléképületek ellen indított támadást.

Kedden délelőtt tizenegy óra után azonban ismét kitört a ribillió a központban.

A városházi vakolatkommandó ezúttal a Deák Ferenc utca 42. szám alatti ingatlant ostromolta meg. Az előkelő bérház egyike a legszebb kolozsvári szecessziós homlokzatú kariatidás épületeknek. Pap József ügyvédi kamarai elnök építtette az 1910-es évek elején. Viszont csak B kategóriás, vagyis helyi jelentőségű műemlék, ezért nem kerülhetett a minisztérium védőszárnyai alá. Tanúk szerint az akciót nem előzte meg spontán vakolathullás.

És akkor a probléma. Az 1. pontot ismételten figyelembe véve: nem az a baj, hogy az illetékesek emberéleteket próbálnak megóvni, hanem az, ahogyan azt teszik. A Pap-ház esetében például a vakolat egyenesen az alant álló kariatidákra hullt. Ezt így nem lehet csinálni. Értjük mi, hogy fontos a közbiztonság, de a szakmaiságot tilos mellőzni. Pontosabban, tilos lenne. De úgy tűnik, az illetékesek magasról tojnak erre. Mint ahogy a vakolat hull a szobrokra.

Fotók: Maksay Ádám, Szántai János