Olvasom a párizsi tragédiáról szóló beszámolókat, elmerengek a Willkommenskultur immáron sokadszorra kipukkanó lufiján, meg azon is, hogy mi kell még Európának ahhoz, hogy végre felébredjen a kritikátlan, ostoba, ideatikai korlátlanságában végtelenül korlátolt felebaráti szeretet csipkerózsika-álmából…
És akkor szembejön a Facebookon Elena Udrea, és ezt írja, szó szerint:
Néhány egybeesés (ez a cím)
A párizsi támadás francia idő szerint körülbelül 21.30-kor következett be (vagyis román idő szerint 22.30-kor), a Colectiv-beli tűzvész 22.32-kor tört ki. Mindkettő a péntekről szombatra virradó éjszakán. Párizsban a támadás a Bataclan Klub Ellen irányult, ahol egy rockkoncert zajlott. A Colectiv Klubban szintén. A katasztrófák képei szinte identikusak.
Elolvasom. És még egyszer. És még egyszer. És nem hiszek a szememnek. De az agyamnak sem. Hogy ez az ember (nem írok nőt, polkorrektségi okokból) éveken át irányítgatta a mioritikus hazát. Hogy mégis igaz az a költői feltevés, miszerint az értelem az őrület holdudvara. Az egy dolog, hogy a Bataclan Klub nem klub, hanem színház, és a francia terrortámadások terrorcselekmények, nem egy velejéig romlott rendszer hibasorozatából következő véletlen tűzeset. Ezek apróságok, bármelyik nagyon hülyével előfordulnak.
Igazából az borzaszt el, hogy a mioritikus emberi erőforrásokból az elmúlt 25 év alatt többnyire csak ennyi telt: hogy ilyen idióták kerüljenek hatalmi pozíciókba, korra, nemre, társadalmi pozícióra, politikai hovatartozásra, nemzeti identitásra való tekintet nélkül. És hogy hiábavalóság odaírni a film végére, hogy a valósággal való mindennemű egyezés a véletlen műve. Mert nem az.