Akinek voltak eddig illúziói ezzel kapcsolatban, vigyázó tekintetét a horvát-szlovén határra vesse.
Európában gombamód szaporodnak a haloványan drótkerítésre emlékeztető, műszaki akadályszerű tereptárgyak, lassan több uniós tagállam zárta le a határait, mint ahányan nem. (Azon már meg sem lepődünk, hogy a szupernyitott és hipertoleráns Svédország is bevezeti – ideiglenesen – a határellenőrzést Dánia felé, persze az Øresund híd közepén nem lesz annyira nehéz dolga.)
Ami azonban Horvátország és Szlovénia határán történik, az mégiscsak a bevándorlókérdés kudarcos összeurópai kezelésének újabb szintje. Az történt ugyanis, hogy a horvátok szerint a szlovénok az ő területükre építették a kerítés(szerű valami) egy szakaszát, ezért határozottan azt javasolják az északnyugati szomszédnak, hogy bontsa azt el, mert ellenkező esetben ők maguk fogják megtenni.
Tulajdonképpen azzal vádolták meg tehát a szlovénokat, hogy önkényesen határt módosítottak. A helyszínre horvát különleges rendőri egységek szálltak ki, és farkasszemet néztek/néznek a pengedrót túloldalán állomásozó szlovén kollégákkal, a média jelen lévő képviselői szerint a hangulat igencsak feszült. Bizonyos történelmi tapasztalatok szerint pedig nem jó jel, ha a délszláv térségben feszült a hangulat.
Ebben a tragikomikus szituációban benne van nagyjából minden, amit az Európai Unió aktuális állapotáról tudni kell.
Az utóbbi hónapokban sokat beszéltek az ún. „Európa-erődről”: van, aki reménykedve, a nyugati civilizáció fennmaradásánek egyetlen esélyeként, mások pedig riasztó perspektívaként, a bezárkózás metaforájaként tekintenek erre az Európa-(ön)képre.
Azt hiszem, hogy azok, akik Európa-erődről beszélnek – bármilyen előjellel –, tévednek. Az Európa-erőd nem létezik, és valójában soha nem létezett, de ez csak mostanában, a migránsválság hatására vált világossá. Európa ma egyáltalán nem egy erődre hasonlít, sokkal inkább egy nyílt városra, amelynek lakói bezárkóztak a házaikba, és időnként átkiabálnak a kerítéslécek felett, hogy a szomszéd gyereke engedély nélkül mászott be a kertjükbe és letaposta a virágágyást.
Csoda-e, ha nem értik, mi történik eközben az utcán?
Fotó: Varga György/MTI
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…