„Kezdődik, ami még sokkal fájdalmasabb, az egykori hősök korrumpálódása. Nem feltétlenül a pénz vagy a hatalom kurvaságára célzok, inkább arra, hogyan felejtik el sokan, mi ellen küzdöttek. A tegnapi forradalmárok a legócskább zsarnokokká változnak, gondoljunk csak Robespierre-re, hogy maiakat ne emlegessünk. Emberileg érthető, hiszen egy forradalmár alkat örök elégedetlen, mindenkivel összevész, soha nem éri be azzal, amit elért, mindenáron kicserélné a világot, és ilyenkor nem törődik a más alkatával vagy életével. Jézus azért a legcsodálatosabb forradalmár, mert soha nem ontott vért, és mégis radikális tudott maradni.
Minden eszmény lényegéhez hozzátartozik, hogy elérhetetlen legyen, mondja a kitűnő Ortega y Gasset valahol. Ha így tekintünk a forradalmakra, már nem vagyunk annyira kiábrándultak. Mint Európa, a forradalom is egy álom, legalábbis célkitűzését tekintve. Ugyan mire volt jó 1956? Nagy Imrét megölték, a Szovjetunió továbbra is hatalmon maradt Magyarországon. Ám a szabadság vágyát felmutatták, és lehetett hinni egy ég fölötti tájban.
Most olvasom, hogy a közszolgálati rádió nem engedte át a Rainer M. Jánossal készült interjút, mert túlságosan »nagyimrés«. Én ezt nem tudom másként érteni, mint hogy túlságosan rakoncátlan ez a Rainer. De mit jelent pimasznak lenni, amikor arról beszélünk, hogy felnézünk azokra, aki kevesellték a szabadságot? És mit jelent egy közszolgálati rádió 56-os ünnepe, ha úgy forgatja a cenzúrát, ahogy éppen kedve tartja? És kit szolgál ez a közszolgálati rádió? Kinek a közét? Hiszen semmire nem érdemes úgy tekinteni, mint amit már elzárt az idő, és amihez már csak a pihegéssel van közünk.”